Beszámoló a 2017/2018-as tanév vajdasági regionális fordulójáról
2018. március 24.
A magyarországi Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében március 24-én került megrendezésre a Kalmár László Matematikaverseny vajdasági regionális elődöntője. A helyi versenyt az anyaországi megyei fordulókkal párhuzamosan bonyolították le, és a legjobbak továbbjutottak az immár 47. alkalommal megrendezett budapesti döntőre.
A vajdasági diákok harmadik éve vehetnek részt a versenyen. A szervezők az újvidéki Apáczai Diákotthon fiúkollégiumába hívták a diákokat, kísérőtanárokat és szülőket. 23 gyerek nevezett be Kúláról, Nagybecskerekről, Muzsláról és Temerinből.
Nagy Margit, a VMPE elnökének rövid köszöntője után Nagy Nikoletta, a vajdasági verseny koordinátora tájékoztatta a résztvevőket a verseny szabályairól és menetéről. A 3-4. osztályosoknak egy óra, az 5-8. osztályosoknak kilencven perc volt előrelátva a megfelelő feladatsor megoldására. Évfolyamonként 5 feladatot kaptak a gyerekek. A megoldásokat helyben átnézték a kísérő matektanárok, de a végleges eredményre várni kell addig, amíg a főszervező TIT munkatársai is pontozták a kidolgozott feladatlapokat.
A nehéznek bizonyuló példák átgondolása és kidolgozása után a gyerekek uzsonnáztak, hógolyzótak a kertben, vagy rövidfilmet néztek a diákotthon előadójában. A búcsú előtt minden résztvevő emléklapot kapott.
A legsikeresebb diákok meghívást kapnak az országos döntőre, amelyet május 25-26-án rendeznek meg Budapesten.