XXIV. ANYA – Interdiszciplináris képzés

2024. július 8-a és 11-e között 24. alkalommal rendezte meg a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete az Apáczai Nyári Akadémia Interdiszciplináris tanári továbbképzését, mely idén nagy hangsúlyt fektetett az elmélet és a gyakorlat fontos összhangjára.

A hétfői napot Dr. Muhi B. Béla szervező és Lukács Gabriella elnök asszony köszöntőjét követően Dr. Erdélyi Éva egyetemi docens (Budapesti Gazdasági Egyetem) „Az elmélet és gyakorlat találkozása – a fenntarthatóság tanítása új módszerekkel” című előadása nyitotta meg. Őt Bajor Péter a MATEHETSZ ügyvezető elnöke követte „Pedagógus természetes intelligenciával” című előadásával. A programot egy rövid ebédszünet után Dr. Szabó Csaba egyetemi docens (ELTE, Budapest) folytatta két, az elköteleződésről és a flow élmény elméletéről szóló előadásával, melyek kifejezetten az elmélet és a gyakorlat találkozására tértek ki. A napot Kabács Szilvia borász rövid borkóstolójával zártuk.

Kedden Tarján Tobolka Albina erdészmérnök vezetett el minket az oktatásban hasznos erdészettel kapcsolatos témákba először elméleti ismeretekkel, melyeket az előadás után a Futaki úti parkban gyakorlatban is hasznosítani tudtunk. A parki hűsítő séta után Dr. Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont igazgatójának figyelemfelkeltő előadása várt bennünket a lánykollégiumban, mely a világűr és a földönkívüli élet rejtelmeibe vezetett el bennünket. A délutánt Dr. Lengyel László, konzulens oktató (MATE, Zenta) „Tempora mutantur nos et mutamur in illis (Az idő változik és vele változunk mi is)” című előadása indította, majd Dr. Kulcsár Sarolta, konzulens oktató (MATE, Zenta) „A tudás hatalom?” című előadása tette színesebbé.

Mgr. Póth Miklós, főiskolai tanár (Szabadkai Műszaki Szakfőiskola) „A mesterséges intelligencia anatómiája – működése és lehetőségei az oktatás terén” című előadása indította a szerdai napot, melyet igazán érdekes gyakorlati példák követtek. Dr. Muhi B. Béla egyetemi tanár és szervező „A jelenség- és a projekt alapú oktatás – ahogyan a finnek csinálják” című előadása zárta délelőttünnket. A nap hátralevő részében egy hajókiránduláson vettünk részt a párhuzamos Történelem és magyarság továbbképzés résztvevőivel, ahol a Dunán csodálhattuk meg Újvidék és Pétervárad nevezetességeit.

Sajtóvisszhang: Magyar Szó

Csütörtökön az Abacusan Stúdió robotikával kapcsolatos előadásai zárták a XXIV. Apáczai Nyári Akadémia Interdiszciplináris képzését. A délelőtt folyamán számos számítógép nélkül is programozható oktatási robottal ismerkedhettek meg a résztvevők, majd délután az ArTeC robotok programozását próbálhatták ki két csoportban: egy a Scratch-hez hasonló programozási felületet használva, illetve Pythonban programozva. A nap folyamán szó esett még a pályázási lehetőségekről, és a robotok mesterséges intelligenciával való vezérléséről.

Írta: Markó Laura, társszervező
Fényképezte: Lukács Áron

Jelentkezés a Biztonságos hely című, 2024-1-HU01- KA153-YOU-000206123 hivatkozási számú projekten belüli képzésre

A magyarországi ERGO – Európai Regionális Szervezettel együttműködve egy Erasmus+ projekten belül lehetőséget kap 16 vajdasági pedagógus egy egyszeri, 6 napos, teljesen ingyenes magyarországi képzésre.
 
Amennyiben jelentkezni a következő kérdőív kitöltésével lehet: https://forms.gle/ChthuUCw4xc5Xuxi7. Ennek a kitöltési határideje július 26., csütörtök

XXIV. ANYA – Történelem és magyarság képzés 2024

Az idén 24. alkalommal rendezte meg a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete az Apáczai Nyári Akadémia Történelem és magyarság elnevezésű tanári továbbképzését, amelyre július 8-a és 11-e között került sor az Apáczai Diákotthon fiúkollégiumában. A négy nap alatt mintegy 16 előadásra került sor történelem, magyar nyelv és irodalom, illetve módszertan témában.

Hétfőn, a nyitórendezvényt és köszöntőket követően, prof. Dr. habil. Zakar Péter a SZTE rektorhelyettese tartott előadást a Görgey kérdés történetéről. Őt Bajor Péter a MATEHETSZ ügyvezető elnöke követte Hitvallásunk a tanítás című előadásával. Majd Homoki Hajnalka, a MotiMore műveleti igazgatója tartott előadást Bevezetés a gamifikáció világába címmel, és bemutatta a MotiMore platform használatát. Dr. Almásy Tibor SZTE-BTK A középkori magyar kutatás 13. és 14. századi kutatásának fontosabb kérdéseivel foglalkozott. Prof. Dr. habil. Szakály Sándor a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója A magyar visszacsatolásokról 1938-1941. között címmel tartott előadást. A napot Tóth Ágota az ÚE BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének tanársegédje zárta, aki a Z generáció érzelmi intelligenciájának tanórai fejlesztéséről értekezett. Az előadásokon mintegy 20 pedagógus és érdeklődő vett részt.

A keddi napot Dr. Császtvay Tünde a BTK Irodalomtudományi Intézetének munkatársa nyitotta meg, aki „Az öreget nem bírtuk legyőzni, hát felosztottuk”- A szövevényes Mikszáth-Jókai-viszonyról beszélt. Őt Dr. habil. Ujváry Gábor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgató-helyettese és a kutatócsoport vezetője követte Trianon és a magyar kulturális külpolitika című előadásával. Dr. Nenad Obradović a középkori magyar-szerb viszonyokról referált. Dr. Horváth Futó Hargita az ÚE BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének docense Gion Nándor Latroknak is játszott című tetralógiájának genetikus szövegvizsgálatába engedett betekintést. Virág Árpád, a Magyar Szó újságírója is ellátogatott hozzánk, akitől a Gordiuszi csomók a szerbiai politikai életben című előadását hallgathattuk meg. A keddi napot egy könyvbemutatóval zártuk. Bicskei Gabriella írónőt Orovecz Krisztina faggatta legújabb regénye, a Lordanya képpel kapcsán. Az előadásokon mintegy 17 pedagógus és érdeklődő vett részt.

A szerdai napot egy könyvbemutatóval indítottuk Mező Gábor jóvoltából. A 2023-ban megjelent A népirtás csöndje – Rekviem a délvidéki magyarokért című munkájáról beszélt. Őt Berényi Emőke irodalomterapeuta követte a Saját szobáink címmel jegyzett irodalomterápiás műhelymunkájával. A nap hátralevő részében egy hajókiránduláson vettünk részt, ahol a Dunán csodálhattuk meg Újvidék és Pétervárad nevezetességeit. Az előadásokon mintegy 17 pedagógus és érdeklődő vett részt.

A csütörtöki napot Dr. Szőke Anna előadásával indítottuk, aki A verseci és környékbeli magyarság bemutatásával foglalkozott. Őt Surányi Roland követte, aki Hunyadi János szerepéről és jelentőségéről beszélt a magyar és szerb történelem vonatkozásában. Az előadásokon mintegy 18 pedagógus és érdeklődő vett részt.

A szerdai napot egy könyvbemutatóval indítottuk Mező Gábor jóvoltából. A 2023-ban megjelent A népirtás csöndje – Rekviem a délvidéki magyarokért című munkájáról beszélt. Őt Berényi Emőke irodalomterapeuta követte a Saját szobáink címmel jegyzett irodalomterápiás műhelymunkájával. A nap hátralevő részében egy hajókiránduláson vettünk részt, ahol a Dunán csodálhattuk meg Újvidék és Pétervárad nevezetességeit. Az előadásokon mintegy 17 pedagógus és érdeklődő vett részt.

A csütörtöki napot Dr. Szőke Anna előadásával indítottuk, aki A verseci és környékbeli magyarság bemutatásával foglalkozott. Őt Surányi Roland követte, aki Hunyadi János szerepéről és jelentőségéről beszélt a magyar és szerb történelem vonatkozásában. Az előadásokon mintegy 18 pedagógus és érdeklődő vett részt.

Írta: Surányi Roland, szervező
Fényképezte: Lukács Attila

XXIV. ANYA – Zenei és képzőművészeti képzés 2024

A XXIV. Apáczai Nyári Akadémián belül 2024. július 1. és 4. között első ízben lett megszervezve a Zenei és Képzőművészeti továbbképzés. Gyönyörű környezetben, a temerini Tájházban gyűltek össze az érdeklődő pedagógusok.

A továbbképzés egy ünnepélyes megnyitóval kezdődött az Újvidéki Rádió és Televízió székházában, a többi csoporttal együtt. A hétfő délutáni foglalkozás a temerini Tájházban folytatódott, ahol Gábor Zoltán beavatta a résztvevőket a kóruséneklés, csoportos éneklés rejtelmeibe. Beéneklés, gyakorlatok, hasznos tanácsok követték egymást. Gábor Hella egy kis ízelítőt adott a „Játékos zenetanulás” gyakorlati részébe. A résztvevők a nap végén már jól bemelegített hangszálakkal zárták a napot

A keddi nap is zenei foglalkozással kezdődött. Gábor Hella és Zoltán az előző naphoz hasonlóan beénekeltették a társaságot, következett a tiszta intonáció megalapozása, majd a „Zenei ízlés formálása” elnevezésű műhelymunka. Jó hangulatban, az énekes kedvű pedagógus társaság szorgalmasan gyakorolta a Bodzavirág című dalt – alkalmazva a már megtanultakat. Újabb játékos zenetanulás után délután a képzőművészeti foglalkozás vette kezdetét. Volas Cibula Eleonóra a felrakásos agyagedény készítés fortélyait mutatta be, majd a résztvevők szebbnél szebb edénykéket készítettek.

A rövid szünet után a grafika alapjaiba nyertek betekintést a résztvevők, és elkészítették a saját kartonnyomatukat.

A szerdai nap a kirándulásnak lett szentelve, ahol a többi csoporttal együtt a Sólyom tanyán Bokodiné Kovács Katalin és Molnárné Kiss Anikó a gyógynövények világába kalauzolta a részvevőket, majd Óbecsén körbejártuk a Thán-házat, a Városházát, tiszai zsilipet.

A csütörtök délelőtti foglalkozást Grubanov Martinek Emília vezette. Különböző érdekes, kaparásos technikákat mutatott be, amelyet a résztvevők könnyedén használhatnak a tanításban is. A pedagógusok szemmel láthatólag élvezték a foglalkozásokat. 

A Nyári Akadémia értékelésen zárult, ahol a visszajelzések szerint sikeres és hangulatos képzésként értékelték a jelenlévő pedagógusok ezt az első művészeti továbbképzést.

 

Írták: Volas Cibula Eleonóra és Szabó Gabriella
szervezők

XXIV. ANYA – Osztályfőnöki képzés

Hétfőn, 2024. július 1-én az ünnepélyes megnyitót az Újvidéki Rádió és Televízió székházában tartottuk meg.  A VMPE elnök asszonya, Lukács Gabriella mondott köszöntőt, majd őt követte Halász Dániel református lelkész áhitata. Köszöntő beszédet mondott Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Dr. Puszter Bernadett, az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese, Iszák Tibor, a Nemzeti Pedagógus Kar alelnöke, Kónyáné Tóth Mária, a Suliszerviz Pedagógiai Intézet igazgatója. Magyarországi, szakmájukban kimagasló és elismert előadók osztották meg tapasztalataikat: Dr. Varga László, a SOE Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja, Matolcsy Miklós, ügyvezető igazgató, Alapértékek Nonprofit Kft., a Fenntarthatósági Témahét vezetője, Dr. Halbritter András Széchenyi István Egyetem, Győr, a Fenntarthatósági Témahét nagykövete. Magyar népdalcsokrot is hallgathattunk két óbecsei leányzótól.

Írta: Csernyák Szilvia,
a Tapasztald, hogy továbbadhasd! szervezője

Az ANYA osztályfőnöki képzésének idei témája: Biztonsággal és biztonságban – pedagógusok az online térben. A hét első felében a minden pedagógust érintő izgalmas témát magyarországi előadókat hallgatva interaktív műhelymunkákkal tarkítva járta körbe az elkötelezett hallgatóság.

Előadások:
Kozma Szabolcs Okleveles gyógypedagógus, oligofrenopedagógiai – logopédia szakos tanár, GYMSVM Pedagógiai Szakszolgálat Pannonhalmi Tagintézmény igazgató: Kés, villa, olló, digitalizáció, gyerek kezébe mikortól való? – előadás és műhelymunka
Kuslicsné Kloiber Alexandra, tanársegéd – Benedek Elek Pedagógiai Kar, Sopron: Te vagy a crushom, de ezzel ne flexelj – az alfa generáció online és offline kommunikációja
Varga Lívia oktató – Benedek Elek Pedagógiai Kar, Sopron: Abúzus az online térben – narratívák, történetek
Mendéné Lajtai Krisztina mesteroktató gyógypedagógus – Benedek Elek Pedagógiai Kar, Sopron: A digitalizáció dilemmái a pedagógus szemével – lehetőségek és veszélyek a gyermeki személyiségfejlődés tükrében

Az osztályfőnöki képzés szerdán csatlakozott az ANYA másik két szekciójához, és egy egész napos kirándulásban volt részünk Óbecsén. Délelőtt az óbecsei Sólyom tanyán a környezetnevelés szempontjából fontos műhelymunkákban vettünk részt, majd délután megismerkedtünk Óbecse nevezetességeivel. Az ismeretszerzésen túl remek alkalom volt ez a barátkozásra, tapasztalat cserére, egymás megismerésére is. Többek között hallhattunk az elstartolt OktOpusz Kárpát-medencei otakásszakmai műhely fejlesztése és működtetése” című és 2023-1-HU01-KA220-SCH-000152750-es számú projektről és a Matific programról, de egy hagyományőrző lovasbemutatót is láthattunk.

A továbbképzés utolsó napján, csütörtökön is izgalmas előadások vártak a résztvevőkre. Ezúttal hazai szakemberekkel dolgozhattak az online téren, innen és túl. A zárás alkalmával kiderült, hogy a szakmai fejlődésük mellett, még értékes emberi kapcsolatokkal is gazdagodtak. Mindenkinek köszönjük a közösen eltöltött időt, amíg vannak ilyen elhívatott pedagógusaink, addig jó kezekben van a jövő.

Előadások:
Dr. Kulcsár Sarolta irodalmár, kutató, Zenta: Szerepváltások, többénűség a virtuális térben – előadás és műhelymunka
Mengyán Pletikoszity Ildikó, pszichológus, Topolya: Én az online térben – élményfeldolgozás a pszichodráma elemeivel 
Kávai Andor informatikatanár és Nagygyörgy Kristóf matematikatanár, Miroslav Antić Általános Iskola, Palics: Mi a MI? – Az MI alkalmazása a gyakorlatban – előadás és műhelymunka 

Írta: Kávai Bózsó Ildikó, szervező
Fotók: Lukács Áron és Lukács Attila

Beszámoló: 32. Bolyai Nyári Akadémia

2024.07.01. 

Az Akadémia idei témájának megfelelően (Mérés, értékelés és fejlesztés a közoktatásban) összegzésként elmondhatjuk, hogy a négy héten át tartó pedagógiai szakmai-módszertani fórumon 430 hazai és 10 Kárpát-medencei résztvevő, 74 oktató, 27 önkéntes szekciófelelős vett részt továbbképzéseinken. A számadatok rámutatnak arra, hogy az elmúlt hetekben a rendezvény szervezői stábja nem kevesebb, mint 541 személlyel közösen dolgozott a rendezvény sikeréért.

Balról jobbra: Burús-Siklódi Botond (RMPSZ elnök), Kiss Dávid (OH Elnöki Kabinetének főosztályvezetője), Sziveri Béla és Sziveri Tóth Franciska (VMPE képviselők)
Bözödújfalu A tó vizéből kiemelkedő templomtorony évtizedekig a romániai falurombolás jelképe volt.
Bözödújfalu A tó vizéből kiemelkedő templomtorony évtizedekig a romániai falurombolás jelképe volt.

Beszámoló: Kaptár Rajzpályázat eredmények

Az idei évben negyedik alkalommal lett meghirdetve a Kaptár képzőművészeti verseny. E verseny a Méhek világnapja alkalmából lett megszervezve, először az online, majd az utóbbi három évben reális térben zajlik.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a résztvevők száma évről-évre nő, így az idei évben már több mint ezer (pontosabban 1049) rajz érkezett, többnyire Vajdaságból, de a Kárpát-medence más magyar lakta területeiről is, a legtöbb Szlovákiából és Magyarországról.  A rajzok több kategóriába lettek sorolva és elbírálva. A zsűrinek igen nehéz feladata volt, mert a rengeteg szebbnél-szebb rajz közül kellett kiválasztani a legjobbakat. A legszebb alkotások kiemelt arany díjban részesültek, és ezek a tanulók az ajándékokon kívül balatoni, zánkai tábort nyertek, a többi rajz arany, ezüst és bronz minősítést kaphatott. Mivel a választás igen nehéznek bizonyult, több diákot is kiemelt arany díjjal jutalmaztunk. A legtöbb rajz a 3-4.-es korosztályból érkezett.

Kategóriák szerint a legmagasabb, kiemelt arany díjban részesültek:

Óvodás kategória:

Rózsa Szófia (felkészítő Grubanov Martinek Emília)
Vert Martin (Vackor óvoda)

1-2. osztály:

Hódik Zsófia (felkészítő Aranyos Valéria)
Krekuska Bettina (felkészítő Horváth Csilla)
Krekuska Brigitta (felkészítő Horváth Csilla)
Bagi Máté (felkészítő Horváth Csilla)
Petrovity Kiara (felkészítő Molnár Csilla)
Puha Brenda (felkészítő Tóth Erika)
Magyar Ákos (felkészítő Soós Hedvig)
Máté Albert (felkészítő Soós Hedvig)

3-4. osztály:

Kazi Emina (felkészító: Rózsa Magdolna)
Husla Kinga (felkészítő: Némedi Retek Zsuzsanna)
Urosev Mása (felkészítő: Vastag Géber Judit)
Krekuska Noémi (felkészítő: Berecz Gábor Zsuzsanna)
Juhász Hanna (felkészítő: Gausz Gabriella)

5-6. osztály

Fábián Corina (felkészítő: Dobos Csilla)
Fábián Lianna (felkészítő: Dobos Csilla)
Mészáros Anissza (felkészítő: Sebenyi Boglárka )

7-8. korosztály

Kakuszi Kira (felkészítő: Fazekas Izabella)
Rajkovics Lia (felkészítő: Mgr.Gaál Derzsi Ildikó)
Szuhay Anna (felkészítő: Tóth Erika)

Középislolás korosztály

Vengring Abád (felkészítő Sóti Attila)

Gratulálunk minden díjazottnak és a felkészítőiknek, és reméljük, hogy a jövő évben is legalább ennyire sikeres lesz ez a pályázat.

 

Írta: Volas Cibula Eleonóra
A pályázat koordinátora

Beszámoló: Anyanyelvápolási tábor 2024

2024. június 25. és 27-e között a Vajdasági Magyar Pedagógus Egyesület szervezésében rövid anyanyelvápoló tábort tartottunk Módoson a falu és környékbeli település gyermekei számára a Nagybecskereki Református Egyházközség tulajdonában lévő ház udvarában. Molnár Urbán Éva év közben rendszeresen tart órákat Bókán, Surján, Nezsény és Módos településeken, s ebben a táborban főleg ezek a diákok vettek részt.
Természetesen a hír elterjedt és barátok, testvérek is csatlakoztak a három napos szórakozáshoz, így 26 gyerek vett részt. A tábor témája a Virágok voltak. Ehhez kapcsolódó népdalok, kézműves és beszédfejlesztő foglalkozások voltak, melyet a tábor főszervezője, Molnár Urbán Éva, valamint Mircsity Ábel Kornélia és Kovács Hargita tartottak. Élő virágból képet készítettünk, hajtogatós kis mesekönyv is készült Paprika Jancsiról (persze, a mondókát mindenki fejből fújta már az első nap végén) és díszvirágokat is színeztünk.
Természetesen a tábor elengedhetetlen részeként a csapatjátékok sem maradtak ki, melyek nem csak a versenyszellemet erősítették, hanem együttműködésre is késztette a táborozókat. Az ebéd után a Székelyföldi Legendárium első évadából néztünk részeket, igazi mozihangulat volt a kapubejáratban, utána pedig moldvai zenére táncra perdültünk. Az étkezéseinkért Horváth Rozália volt felelős, aki minden gyermek szívébe beférkőzött, mert esténként, amikor az aznapi háláikat vetették papírra, a finom ebédeké volt főleg a főszerep. A tábor azért különös ezen gyerekek számára, mert mindennapi környezetben természetesebben megy a magyar tanulás, de több hátrányos helyzetű családból is jöttek gyerekek, s volt olyan, akiknek ez volt az egyetlen hét amikor valami különöset csinálnak a nyáron. Csütörtök délután a záróműsoron elénekelték a gyerekek a táborban tanult népdalokat, de az év közben tanult mondókák és versek is repertoárra kerültek. A legvégén pedig mindenki örömére a szülőkkel együtt táncoltunk moldvai táncot, melynek köszönhetően a hangulat nagyon jó lett és nagy mosollyal tudtuk fogyasztani a szeretetvendégségre összehozott sok süteményt.

Írta: Halász Hargita, anyanyelvápoló

Beszámoló: Kincses Tarisznya Tábor 2024

Verőfényes nyári délelőttön kezdetét vette Nemesmiliticsen a Kincses tarisznya tábor, hétfőn, 2024. június 24-én. A gyülekező 10 órakkor volt, és azon nyomtán megtörtént az ünnepi tábornyitás, amit a csapatépítő játékok követtek és a csapatok kialakítása. A táborban összesen 42 gyerek vett részt, ami igazán szép számnak minősül itt, a nyugat-bácskai szórványban. Az ebédet követően nyelvi játékok és feladatok megoldása követte, majd ellátogattunk a helyi Kis boldogasszony templomba, ahol a helyi plébános bemutatta a falut és magát a templomot is. Ez után a templom környékén található erdőben számháborút játszottak a gyerekek, amit egy séta követett a falu határában kiépített tanyára, ahol a gyerekek lovagoltak, kocsikáztak és házi állatokat símogathattak. Utunk a futbalpályához vezetett, ahol staféta játékokat játszhattunk. Vacsora után a Ki mit tud? közkedvelt bemutatkozás következett. Ezt követően pedig fáradtan, élményekben gazdagon indultunk haza pihenni.

Kedden 10 órakkor a falujátékokkal kezdtük a napot. Meg kellett keresni a faluban elrejtett kincseket. A kincsek megtalálása után minden csapat egy népmesét választott, amelyet dramatizálva be is mutattak. Ebéd után kézműves foglalkozás várt a gyerekekre, ahol halakat kellett készíteni a kéklő tengeri habokra. Ezt követően ökológiai előadást hallgattak végig, amit az előadó játékos formában oldott meg. Ezen foglalkozás után két csoportra osztottuk a gyerekeket, ahol az egyik csoport méhészeti előadáson vett részt, a másik pedig ügyességi, stratégiai játékon volt, amit csere követett. A vacsora után frizura versenyre került sor.

A tábor utolsó napján 10 órakkor gyülekeztünk a kultúrotthonban, majd vonattal kirándultunk Bajmokra. Talán a tábor legaktraktívabb része a vonatozás volt. Itt is meglátogattuk a helyi Péter Pál katolikus templomot, ahol az anya tartott egy bemutatót. Ez után Dózsa művelődési házba látogattunk, ahol a csapatoknak kalózként fel kellett fedezni a rejtelmes szigetet, amely tele volt kinccsel. A nagy hőséget egy frissítő fagyizással próbáltuk elviselhetőbbé varázsolni. A bajmoki kirándulás után a helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület fogadta a gyerekeket, ahol a tűzoltók előadást tartottak a tűz oltásáról, és végül egy hab partit szerveztek a gyerekeknek. Vacsora után sor került a táborzárásra. Elköszöntünk egymással azzal a gondolattal, hogy jövőre újra lehetőségünk lesz együtt tölteni néhány napot a Kincses tarisznya táborban. Zárásként diszkóval búcsúztunk, miközben közösen énekeltük a Nélküled című közkedvelt dalt. 

Írta: Szabó Márta, anyanyelvápoló

Beszámoló: Anyanyelvápolás 2023/2024

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek,
gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs
fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan
sem, mint a testem. Mélyen bennem van, vérem csöppjeiben,
idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként.”
– Kosztolányi Dezső: Ábécé a nyelvről és lélekről

Az anyanyelvápolásnak nagy jelentősége van a magyar nyelv, és a nemzeti kultúra megőrzésében.  A  Vajdasági  Magyar Pedagógusok Egyesülete évtizedekre visszatekintő múlttal rendelkezik az anyanyelvápolás terén.  Az anyanyelv kérdése szorosan kapcsolódik az identitás, a hagyomány, a kultúra, a nemzet, a nép fogalmához. Vajdaságszerte működnek  anyanyelvápolási  csoportok kisebb-nagyobb létszámmal; a 16 településről érkező 12 anyanyelvápoló-csoportvezető  nagy odaadással végzi munkáját   a VMPE keretein belül.

Az anyanyelvápolás célja a magyar nyelv továbbfejlesztése, ápolása, a nemzeti kultúra elemeinek megismerése, a hagyományőrzés és a nemzeti öntudat elmélyítése. Az anyanyelvápolás sokoldalúan hat a tanulókra:

– az általános nyelvi beszédkészség fejlesztésére

– a magyar nyelvtudás elmélyítésére

– a nemzeti öntudat erősítésére

– a nemzeti hovatartozás tudatosítására

Ezen kívül örömet hozó, gondolkodtató, szórakoztató is.

Törekvésünk az, hogy magyar felmenővel rendelkezzenek ezek a gyermekek, akik anyanyelvápolásra járnak,  hogy  származási  nyelvük  magyar legyen. Természetesen, nem egyforma nyelvi tudásszinttel, beszédkészséggel  érkeznek hozzánk a tanulók. A beszédkészség anyanyelvi környezetben a leghatékonyabban beszéd által fejleszthető. A gyermek beszédkészsége akkor fejlődik legjobban, ha sok beszédet hall, s az a mindennapi élet legegyszerűbb élethelyzeteinek folyamatos magyarázatára irányul. A beszédkészség alapja a megfelelő szókincs, a szóállomány aktív használata, és a nyelvi fordulatok kreatív módja, tehát, a jó beszédkészséggel rendelkező gyermek könnyen fogja magát kifejezni írásban is.

Ami a csoportok   jellemzőit illeti, leszögezhető,  hogy egyre nagyobb számban   jelentkeznek  kezdő  nyelvtudással  rendelkező  tanulók,  akik  szerb nyelven  végzik  tanulmányaikat.  Odahaza még  magyarul beszélnek (vagy már ott sem), de már egymás között (az iskolai élet sajátosságai miatt) szerbül. 

A helyi magyar közösségekre  jellemző, hogy egy-egy településen  az egészen kis létszámúak mellett,  jelentkeznek  nagyszámú  csoprtok  is (30 fő).  A gyerekek száma tehát nagyon változó, a csoportok száma is (Módoson,  például, 2009-ben, amikor elindult az anyanyelvápolás, nyolc diák jelentkezett, hogy kb. tíz év múlva 26 főre gyarapodjon a létszám, most  viszont, a  2023/2024-es iskolaévben, 4  tanulóval  működik a csoport). 

Az  anyanyelvápolási  órákra járó  gyermekek nagyon különböző nyelvi kompetenciákkal rendelkeznek, nyelvtudásuk különböző szintű, és azon kívül, korosztály szempontjából is, heterogén csoportokat alkotnak.  Ezek a tények már a kezdetben megnehezíthetik a munkát.

 Óralátogatásaim alkalmával , a terepi munkám során,  nagyon hasonló tapasztalatokkal,  hasonló  problémákkal  találkozom.

Ezeken a településeken többszáz  általános  iskoláskorú  gyermek  jár anyanyelvápolási órákra,  valamint Nagybecskereken (pontosabban Muzslyán), és Újvidéken, az óvodai program keretein belül, több óvodai csoport óvónője munkálkodik (Újvidéken, a Dunavirág és a Pitypang óvodában) az  anyanyelv  elhivatottsága mellett (Muzslyán, a Hófehérke óvodában).

 Bármely csoportról legyen szó, a  legfontosabb, elsődlegesen is felmérni a gyermekek anyanyelvi tudásszintjét, és megfelelő módszerekkel  fejleszteni azt.

A helyszín, ahol az órákat tartják, általában művelődési házak (Titel, Ürményháza), általános iskolák (Nemesmilitics, Bóka, Törökbecse, Surján), parókiák (Bóka, Nezsény, Maradék, Nyékince, Homokrév, Magyarittabé),  közösségi házak (Módos), óvodák (Újvidék, Muzslya, Erzsébetlak),  de magánházak is (Csonoplya).

 Ellátottságukat  tekintve  szintén különbözőek ezek a helyszínek, néhol van internet, számítógép, táblagép, könyvtár, játéksarok (általában az iskolában)néhol viszont nincs.

Az idén, nagy örömünkre, másfél éves kihagyás után, újból megindult az anyanyelvápolás Magyarittabén! Az ottani órákat, nagyon sikeresen, Kovács Hargita tártja. Erzsébetlakon viszont csak az óvodában van anyanyelvápolás, az iskolában, sajnos, nincs. Őszre egy magyar elsős indul elsőbe Erzsébetlakon.

Muzslyán, az óvodai csoport mellett, működik két  énekes csoport is, Győri Csilla vezetésével (Cinegék, Méhecskék).

Maguk  a  csoportvezetők  szakmai  felkészültsége  is  különböző. Léteznek  hivatásuknál  fogva pedagógusok (tanítók, óvónők,  iskolapedagógusok,  szaktanárok), akik  főállásuk  mellett  foglalkoznak  anyanyelvápolással, és  vannak  lelkes kultúrmunkások,  gyakorló  anyanyelvápolók, akik  évek hosszú  során  egy-egy  település kulturális életének, hagyományápolásának fő szervezői.

Az  anyanyelvápolók  havi szinten szakmai  megbeszélésekre  járnak Újvidékre.  Ezt  követően  alkalmuk  nyílik legtöbbször  akkreditált  továbbképzésen  is  részt  venniük, a TANOM (Tanítók, és  más  oktatási  szakemberek oktató-nevelő  munkája) keretében. Az idén ezek mozgó helyszínek voltak (Meeting Caffé), így az anyanyelvápolók több vajdasági településre látogathattak el: Szenttamásra,  Temerinbe, Bácskossuthfalvára, és Óbecsére.

 Szeptemberben tartotta a VMPE 30 éves jubileumi ünnepségét, ahol minden anyanyelvápoló részt vett, és díszoklevelet kapott .

Az  novemberi  előadás témája: Nyelvi kommunikáció-illemszabályok. A november 18-án megtartott találkozónkon a köszönés, a kézfogás, a magázódás,  a tegeződés szabályairól volt szó elsősorban, de  más illedelmes viselkedési szabályról is.  A továbbképzés színhelye a  szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola volt.

Decemberben tartotta a VMPE  évi közgyűlését Újvidéken. Ezt megelőzően került sor egy szakmai megbeszélésre, valamint a kibővített szerződések aláírására, mely értelmében a megbízott, a munka szervezése és az oktatás színvonalának emelése céljából, köteles részt venni a havonta rendezett pedagógus továbbképzéseken. Ez alól csak indokolt esetben menthető fel, pl. tanulmányi okok, betegség (évente két alkalommal). Ugyanakkor, a megbízott kötelezettséget vállal az órák óraszám és órarend szerinti megtartására. Amennyiben változás történik valamilyen téren, ezt jelenti a program szakmai koordinátorának (az  órák száma nem növelhető a tanév folyamán). A bővítés a zárójeles részben található.

A  januári előadás  témája: A magyar himnusz története

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük.  Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon, január 22-én, tisztázta le  és jelölte meg dátummal  a Himnusz kéziratát.

Országgyűlés 2022. decemberében elfogadta azt a  határozatot, amelynek értelmében a Himnusz befejezésének 200. évfordulójára emlékezve – január 22-ét hivatalos állami emléknapként, a Magyar Kultúra Napjának nyilvánította.

 Az előadás helyszíne Idős Kovács Gyula Általános Iskola, Bácskossuthfalva, időpontja pedig január 28-a volt.

A februári előadás témája: Sára és az elfelejtett tér – a halál, mint tabutéma a gyermekirodalomban (Kókai Imre Általános Iskola, Temerin, 2024. február 24.)

 Zoran Penevski kortárs író egyik regényét mutattam be, aki  forgatókönyvíró és fordító – jelenleg a Laguna Kiadó gyermekkiadványainak a szerkesztője.  Az író Sára és az elfelejtett tér című könyvét tavaly jelentette meg magyar nyelven a budapesti AB Art Kiadó; a gyermekregényt Kovács Jolánka fordította, aki jómaga is kortárs író,  műfordító, nyugalmazott könyvtáros és anyanyelvápoló (számos kötete, meseregénye, novelláskötete, műfordítása, de  anyanyelvápolással kapcsolatos tankönyve is megjelent).

Áprilisben egy rendhagyó megbeszélésen  vettek részt az anyanyelvápolók, ugyanis,  egy online megbeszélést-ismertetőt tartottam,  szombaton április 6-án, helyi idő szerint, 15 órától. A témák egyike az OktOpusz Kárpát-medencei oktatásszakmai műhely fejlesztése és működtetése című projekt ismertetése volt, valamint az Európai Unió társfinanszírozásával történő Erasmus+ projekt. Megbeszélésre kerültek az időszerű kérdések is.

Áprilisben két megbeszélésünk volt, mert a márciusi találkozónk  elmaradt. Az óbecsei  Petőfi Sándor Általános Iskola  adott helyszínt az április 27-én megtartott továbbképzésünknek. Lukács Fodor Valéria a zenéről, a zene szerepéről tartott nagyszerű előadást.

Május 24-én tartottuk  meg  a XXIV. Vajdasági Suliszínház Fesztivál bánáti elődöntőjét, melynek  helyszíne  hagyományosan a muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület volt. Itt,  az  erzsébetlaki anyanyelvápoló csoporton  kívül,  minden  más  anyanyelvápoló csoport  fellépett (Csonoplyán  tartották  meg  a  Nyugat-bácskai  elődöntőt, május 8-án).  Nagyon sikeresnek mondható a bánáti elődöntő, hiszen 20 fellépő csoport is szerepelt a megmérettetésen. A XXIV. Vajdasági Suliszínház Fesztivál bánáti elődöntőjének szervezője:  Molnár Lábadi Csilla, és Kósa Zoltán. A nagyon élvezetes előadásokat követte    a  szakmai megbeszélés.

Június 1-én tartottuk  meg   a jubiláris  XXX. Szórakoztató Szóra Késztető  Anyanyelvápolási Szemlét, melynek  helyszíne az   Apáczai Fiúkollégium volt Újvidéken ( Bogdan Šuput u. 16).   Itt,  hagyományosan,  az újvidéki Vidám gyermekkor Iskoláskor Előtti Intézmény két Anyanyelvápoló csoportja lépett  fel  elsőnek: a Pitypang óvoda Anyanyelvápoló csoportja (csoportvezető óvónő: Lukács Fodor Valéria), és a Dunavirág óvoda Anyanyelvápoló csoportja (csoportvezető óvónők: Lelik Terézia, és Petrovity Eszter). Összesen 36  iskoláskorú gyermek, és 35 óvodás  jelentkezett be erre a rendezvényre,  végül, összesen, mintegy 60 gyermek vett részt, 12  anyanyelvápoló kíséretében.

A Szemle  után  az anyanyelvápolók szakmai megbeszélésére  került  sor, ahol  összegeztük az évi munkánkat, a nyári táborok helyszíneiről, időpontjairól tájékozódtunk, valamint az Erzsébet-táborral kapcsolatos kérdésekre adtunk válaszokat.  Itt került sor, a pedagógusnapot megelőző kis ajándékok kiosztására is, köszönetként, az anyanyelvápolók önzetlen munkájáért. A pedagógusnap változó ünnep, mozgó ünnep: minden év júniusának első vasárnapján köszöntjük a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat. Így a pedagógusnap 2024-ban június 2-re esik.

A  nyár  folyamán  Módoson,  és  Csonoplyán lesznek anyanyelvápoló  táborok (június 24-től, június 27-ig),  amelyekről  beszámolót  a  csoportvezető  anyanyelvápolók fognak írni.

A VMPE keretében működő anyanyelvápoló csoportok, és vezetői a 2023/2024-es  iskolaévben:

Beodra, Törökbecse, Homokrév:  Szirák Katalina,
Bóka,  Nezsény,   Módos,  Surján:  Molnár  Urbán Éva,
Csonoplya: Krizsán  Valéria,
Titel:  Molnár Lábadi Csilla, Kósa Zoltán,
Magyarittabé, Erzsébetlak:   Kovács Hargita,
Maradék, Nyékinca: Csordás Vivien,
Muzslya: Tóth-Lendvai  Heléna,  Győri  Csilla,
Nemesmilitics: Szabó Márta,
Üményháza: Móricz  Elvira.

A tanév  során,  óralátogatás  céljából, terepi  munkát  is  végeztem.

A  fényképek az óralátogatások  alkalmával készültek, valamint a rendszeres  anyanyelvápolási órákon, a tanév folyamán.

Írta:
Monić  Lídia,
az  anyanyelvápolás koordinátora

Beszámoló: Kis Fürkész nyereménytábor – Tiszalök

            Június 24.-én hajnali 1 órakor indult a kisbusz Temerinből, ahonnan Zelenka Angéla tanárnő kíséretében Deli Evelin, Matkovity Koppány és Tóth Kevin indultak. A következő megálló Csantavér volt 1 óra 50 perckor, ahol Agyánszki Natasa tanárnő kíséretében két csapat csatlakozott: Gyólai Fanni, Szabó Lara, Vajda Előd, illetve, Kucor Hanna, Rekity Adél és Szvetnyik Léna. Az utolsó megálló 2.30-kor Kispiac környékén volt, mikor csatlakozott az utolsó csapat Nagy Torma Henrietta tanárnő vezetésével: Kávai Kata, Özvegy Kata és Biacs Zsófi. A határátkelőn gyorsan átértünk, és innen 2 pihenővel 9 óra körül megérkeztünk a tiszalöki táborhelyünkre.

            Első pillantásra is, rögtön elnyerte a tetszésünket a tiszalöki Feketeszakáll élménypark. Meleg fogadtatásban volt részünk, megkaptuk a kulcsokat és ismertették velünk a választható, gazdag program lehetőségeket. Angéla és Henrietta tanárnővel igyekeztünk beosztani minden programot, hogy a gyerekek mindent kipróbálhassanak és megbeszéltük az étkezések időpontjait. Miután berendezkedtünk a szobákban és kicsit kipihentük magunkat, kimentünk a partra. Volt aki megmártózott, volt aki vizibiciklizett. Utána következett az ebéd, majd egy kis csendes pihenő elsősorban a tanároknak volt rá szükségük, hogy kipihenjük az út fáradalmait. Pihenő után következett a szárazföldi akadálypálya, ami a tanároknak és diákoknak egyaránt nagy élményt nyújtott. Hogy felfrissüljünk, egy kis fürdés következett, a bátrabbak, a többség, pedig kipróbálta a vízi akadálypályát is. A vacsora is elnyerte mindenki tetszését, majd ismerkedésként kicsit beszélgettünk, illetve kipróbáltuk a bringót is. Ami egy feledhetetlen élményt nyújtott. A mókás nap után hamar elfáradtunk és nyugovóra tértünk.

            Másnap, június 25.-án is tartalmas programok vártakránk. Korai reggeli után, következett a helyi tanösvény, egy kedves és nagy tudású bácsival (sajnos nevére már nem emlékszem). Sokat tudtunk meg Tiszalök, Tisza és a vidék történelméről, illetve, hogyan változott mindamiatt a környék élővilága. Nagyon tanulságos kirándulás volt és sok érdekes madarat illetve növényt ismerhettünk meg. Ebédet követő pihenés után, következett a sárkányhajózás. Ez is nagyon érdekes volt, sajnos gyorsan elfáradtunk. Ezután fürdőztünk, majd rákészültünk a lézerharcra. Ez is nagyon nagy élményt nyújtott tanároknak és diákoknak, egyaránt. Vacsora után, ismét barátkoztunk, sötétedésig beszélgettünk a parton.

            Utolsó napon, június 26.-án, befejeztük a pakolást, majd megreggeliztünk. Szabaduló szobát nem volt lehetőségünk kipróbálni, technikai problémák miatt, de sikerült még egy tartalmas délelőtti programot összeállítani. A szárazföldi akadálypályán lefutottak még néhány kört a gyerekek. Majd bepakoltunk a kisbuszba és megnéztük a helyi vízerőművet és a mellette elhelyezkedő arborétumot. Ebédre még visszajöttünk, átvettük az úticsomagot, megköszöntük a csodálatos ellátást és elbúcsúzkodtunk vendéglátóinktól. 13 óra körül megindultunk haza. Két pihenővel, 19 óra körül megérkeztünk a határra, most is aránylag gyorsan átértünk a határon, először a kispiaci csapat száll ki, majd a csantavéri, végül a temerini csapat érkezett még épségben és élményekkel teli.

            Nagyon szép és tartalmas kirándulásban volt részünk. A kisérő tanároknak és diákoknak is egyaránt elnyerte a tetszését a tiszalöki strand. Gyerekek már első nap után azt számolgatták, hogyan jussanak el ismét. Két csantavéri csapat biztos jelentkezik a jövő évi Kis Fürkész vetélkedőre!

Agyánszki Natasa
„Hunyadi János” Általános Iskola, Csantavér

Oktopusz projektmenedzsment találkozó

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete idéntől kapcsolódott be ERASMUS+ projektbe. Az OktOpusz Kárpát-medencei oktatásszakmai műhely fejlesztése és működtetése elnevezésű projekt első projektmenedzsment szakmai műhelytalálkozója 2024. június 21-23. között volt Orosházán Mandák Csaba projektkoordinátort és Tratnyek Magdolna szakmai vezető irányításával

A találkozó igen hasznosnak bizonyult, sok kérdésünkre kaphattunk választ, sokrétű szakmai tanáccsal segítettek minket, hogy mi még hatékonyabban tudjunk működni.  A közös cél a határon túli magyar pedagógusok szakértői bázisának létrehozása, 25 elkötelezett pedagógus szakmai képzése, az együttműködés fejlesztése, a kisebbségi magyar oktatás fejlődése.

A szakmai műhelytalálkozón a VMPE-t Lukács Gabriella elnökasszony és projektkoordinátor, Csernyák Szilvia a projekt szakmai vezetője és Kávai Bózsó Ildikó disszeminációért felelős munkatárs képviselte.

A projekt első körben a magyarországi Innovatív Pedagógiai Műhely, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete partnerségével kezdődött. A sikeresen lezárult első kör után csatlakoztunk mi, (vagyis a VMPE) és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Így most már együtt dolgozhatunk a közös cél érdekében a kisebbségi magyar oktatás fejlesztéséért

Hálásak vagyunk a közös munkáért, a szakmai segítségért, és hogy megtapasztalhattuk milyen jó volt az online tér után személyesen is találkozni, együtt dolgozni, ilyen remek csapat részesei lenni.

#oktopusz
oktoped.hu
Innovatív Pedagógiai Műhely
Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége

Beszámoló: Kaszás Attila szavalóverseny – Szlovákia

A VMPE-t három kiváló versmondó képviselte 2024. június 15-én Komáromban (Felvidéken) a XVII. Kaszás Attila Versmondó Fesztiválon.

A Kispiacról, Becséről és Szabadkáról érkező lánykák erős mezőnyben mérettettek meg, neves színészekből és szakemberekből álló zsűri értékelte munkájukat, a véleményükből sokat tanulhattak, és a következő eredmények születtek:

Kávai Kata (Kispiac) 5. osztály, II. kategória: ezüst minősítés

Ferenczi Orsolya (Becse) 7. osztály, II. kategória: ezüst minősítés

 Faddi Lilla (Szabadka) középiskola, III. kategória: ezüst minősítés

Három ezüst oklevéllel, könyvjutalommal és tengernyi szép élménnyel gazdagodtak a néhány nap alatt. A komáromi tartózkodásuk idején a Szlovákiak Magyar Pedagógus Szövetség vendégei voltak.

Mint minden évben a XVII. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál megnyitója egyben szeretetteljes megemlékezés is a korán az égi társulatoz költözött rendkívüli tehetséggel megáldott színművészről. Idén 144 versmondó nevezett be a fesztiválra, 3 kategóriában több helyszínen hangzottak a kiválasztott költemények. A délelőtti elődöntőben a versenyzők valamennyien két művet adtak elő: a kötelező verset (Móra Ferenc, Kányádi Sándor vagy Radnóti Miklós életművéből) valamint egy tetszés szerinti költeményt. Akit a zsűri legjobbnak ítélt és kiemelt arany minősítésben részesített, azok a délutáni döntőben még a fődíj és a különdíjak odaítéléséért újra elmondták a zsűri által kiválasztott versüket.

A végső eredményhirdetés előtt a Felvidéki Rockszínház fiatal tehetségei ajándékozták meg fellépésükkel a versmondókat.

A versmondó lánykáinknak a hosszú hétvége egyaránt volt izgalmas versenyzés, tapasztalatszerzés, de barátkozás is, és egy hangulatos történelmében gazdag város felfedezése. Őket Kávai Bózsó Ildikó és Ferenczi Tünde kísérte el. A háttérben köszönetet kell mondani a felkészítő tanároknak is, ők pedig: Kávai Bózsó Ildikó, Szűcs Budai Engelbert és Lódi Gabriella, valamint a Vajdasági Magyar Pedagógus Egyesületnek az utaztatásért és a Szlovákiai Magyar Pedagógus Egyesületnek, aki a Komáromban való tartózkodásról gondoskodott.

Írta: Kávai Bózsó Ildikó

Beszámoló: XXX. Szórakoztató Szóra Késztető Anyanyelvápolási Szemle

Az Újvidéken 2024. június 1-én megtartott XXX. Szórakoztató Szóra Késztető Anyanyelvápolási  Szemlét a tavalyi évekhez hasonlóan, hagyományosan,  az újvidéki Vidám gyermekkor Iskoláskor Előtti Intézmény két Anyanyelvápoló csoportja nyitotta meg: a Pitypang óvoda Anyanyelvápoló csoportja (csoportvezető óvónő: Lukács Fodor Valéria), és a Dunavirág óvoda Anyanyelvápoló csoportja (csoportvezető óvónők: Lelik Terézia, és Petrovity Eszter). Összesen 36  iskoláskorú gyermek, és 35 óvodás  jelentkezett be erre a rendezvényre,  végül, mintegy 60 gyermek vett részt, a 12  anyanyelvápoló kíséretében.

Az ovisok versekkel,  mondókákkal, dalocskákkal mutatkoztak  be. 

A Pitypang óvoda varázsló mondókákból, és gyermekdalokból összeállított fűzérrel lépett  színre, a Dunavirág óvoda  viszont  mondókák, versek, dalok, körjátékok színes csokrát mutatta be a nagyszámú közönségnek.

A tizenhat anyanyelvápolási csoportból,  tizenhárom mutatkozott  be, 13 helységből.

Az  anyanyelvápolási  csoportok  Homokrévről  (csoportvezető: Szirák Katalina), Módosról (csoportvezető: Molnár Urbán Éva), Titelről (csoportvezető: Kósa Zoltán, Molnár Lábadi Csilla),  Ürményházáról (csoportvezető: Móricz Elvira), Beodráról (csoportvezető: Szirák  Katalina),  Maradékról (csoportvezető: Csordás Vivien),  Bókáról (csoportvezető: Molnár Urbán Éva), Csonoplyáról (csoportvezető:  Krizsán Valéria), Surjánból (csoportvezető: Molnár Urbán Éva), Törökbecséről (csoportvezető:  Szirák Katalina),  Nemesmiliticsről (csoportvezető:  Szabó Márta)  és Nezsényről (csoportvezető: Molnár Urbán Éva), érkeztek. Fellépett  még  Kovács Jolánka  felkészítésében két diák Muzslyáról, és Tóth-Lendvai Heléna tanítónő két diákja. Az idén nem érkeztek csoportok Erzsébetlakról, Magyarittabéről, és Nyékincáról.

Az ürményházi anyanyelvápolókat Móricz Lilla és Móricz Léda képviselték. Lilla egy szép összefoglaló fogalmazást olvasott fel az elmúlt nyolc évről, hiszen őszre már középiskolás lesz, távol falujától, és így, ez a fellépés, egyben búcsú is volt a többi nyolcadikos ürményházi tanuló nevében is.

Reményik Sándor, Kosztolányi Dezső, Gyulai Pál, Arany János, Benedek Elek, Varga Katalin, Weöres Sándor, Lackfi János, Babits Mihály, Szabó Lőrinc és más költők verseiből válogattak az idei fellépők.

A Szemle után az anyanelvápolók szakmai megbeszélése következett, ahol  összegzésre került az anyanyelvápolók évi munkája, valamint a nyári táborok helyszíneiről, időpontjairól tájékozódhattak az anyanyelvápolók. Pedagógusnap közeledtével, sor került egy kis ajándék kiosztására is, köszönetként, az anyanyelvápolók önzetlen munkájáért. A pedagógusnap változó ünnep, mozgó ünnep: minden év júniusának első vasárnapján köszöntjük a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat. Így, a pedagógusnap,  2024-ben június 2-re esett.

A Szemle helyszíne az Apáczai Fiúkollégium volt (Újvidék, Bogdan Šuput u. 16).                                

Szerző: Monić Lídia, az anyanyelvápolás koordinátora
Fotók: Kovács Szebasztián

OktOpusz II – sikeresen lezárult a projektbe való csatlakozás

 Jelentés az OktOpusz Kárpát-medencei oktatásszakmai műhely fejlesztése és működtetése című, 2023-1-HU01-KA220-SCH-000152750 számú projekt résztvevőinek kiválasztásáról        

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületéhez az OktOpusz Kárpát-medencei oktatásszakmai műhely fejlesztése és működtetése című, 2023-1-HU01-KA220-SCH-000152750 számú projekt pályázatára a megadott határidőn belül 32 jelentkező küldte el a jelentkezési kérdőívet, az abban feltöltött motivációs levelét és szakmai önéletrajzát.

A jelentkezők közül az 5 tagú bizottság 25 résztvevőt választott ki a következő szempontok alapján:

1. Szerbiában működő magyar oktatási intézmények típusai (óvoda, általános
iskola, középiskola, speciális fejlesztők) szerint
2. A kiválasztott pedagógusok között legyenek kis- és nagy létszámmal
működő intézményekből, összevont intézményekből, falusi, városi,
szórvány, hátrányos helyzetű, nyelvhatáron található intézményekből
egyaránt.
3. A VMPE-vel való együttműködés szerint
4. A jelentkezési kérdőívben feltöltött motivációs levél és szakmai önéletrajztartalma szerint

Az OktOpusz Kárpát-medencei oktatásszakmai műhely fejlesztése és működtetése című, 2023-1-HU01-KA220-SCH-000152750 számú projekt résztvevői tehát:

Árpás Attila
Baji Csaba
Bálint Nóra
Berze Gizella
Bognár Hermina
Borosgyevi Izabella
Farkas Edit
Janković Annabella
Kávai Andor
Kávai Bózsó Ildikó
Kurczinák-Kiss Szilvia
Mancfeld Ottilia
Mihájlovity Zita
Nagy Abonyi Enikő
Nagy Torma Henrietta
Ortó Kanyó Anikó
Papp Melinda
Pecka Adriana
Szebenyi Boglárka
Tikvicki Zsuzsanna
Tilinkó Judit
Tóth Andrea
Tukacs Rozália
Volas Cibula Eleonóra
Vukelity Csilla

Az 5 tagú bizottság úgy döntött, hogy azokat a pedagógusokat, akik nem kerültek be a 25 közé, váró listára helyezi, és amennyiben az elfogadott jelentkezők valamelyike esetleg nem tud részt venni a képzéseken, a várólistán soron következő pedagógus fog esélyt kapni a részvételre.  Abban is megállapodtak, hogy váró listán levő kollégákkal a továbbiakban is szeretnének együttműködni, hiszen a szakmai tudásukra és tapasztalatukra nagy szükség van.

Minden jelentkezőt e-mailben értesítettünk a döntésről.

Írta: Kávai Bózsó Ildikó

Beszámoló: MaTalent9 háromnapos matematikai tehetséggondozó tábor

A temerini Kókai Imre Általános Iskola  ötödik évfolyamos diákjai 2023. szeptemberében részt vettek a magyarországi Matematikai tehetségazonosító online mérésen, amelyen Varga Emese (5a), Boldizsár Denisz (5b) és Tadity Viktor (5b) kiemelkedő matematikai tehetségnek minősültek. Ennek köszönhetően 4 ötödikes diák és kisérő tanáruk meghívást kapott Budapestre a MaTalent9 háromnapos matematikai tehetséggondozó táborba, amelyet május végén tartottak. A gyerekek izgalmas, érdekes a  hagyományostól eltérő matematika foglalkozásokon vettek részt. Ezeket a budapesti  Fazekas Mihály Gimnázium  tanárai tartották számukra. A szabadidőben  a Városliget nevezetességeivel ismerkedtünk és lazító programot szerveztünk magunknak. Nagyon jól éreztük magunkat  a tartalmas, kihívásokkal teli és  szórakoztató programokon. 

A csapattagok: Vajda Vivien, Varga Emese, Boldizsár Denisz és Tadity Viktor.

Kísérő tanár: Erős Ágnes

Írta: Erős Ágnes, kísérő