Gion Nándor Olvasási Verseny az általános iskolások felső tagozatai számára

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete az idén is olvasási versenyt hirdet az általános iskolások felsős tagozatai számára. A verseny célja: a diákok olvasásra való ösztönzése, és a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése.
Nagyon fontos, hogy a gyerekek minél többen könyvet vegyenek a kezükbe, vagy kedvet kapjanak ahhoz, hogy az internet segítségével éljenek az elektronikus könyvtár nyújtotta lehetőséggel.

A verseny résztvevői 3 fős csoportokat alakítanak. A csoport tagjai megbeszélik, hogy ki melyik könyvet olvassa el az adott listán szereplő könyvek közül, négy-négy könyvet kell elolvasni.

Továbbra is számítunk a pedagógusok, magyartanárok, könyvtárosok, szülők segítségére az olvasás, a könyvek és egyben a Gion Nándor olvasási verseny népszerűsítésében. A legjobb csapatok értékes jutalomban részesülnek.

A tartományi döntő 2021 november végén lesz Újvidéken.

Jelentkezési határidő 2021. november 10.

A budapesti Kolibri Gyerekkönyvkiadó Kft. jóvoltából a könyvek elektronikusan is elérhetőek.

Az olvasandó művek listája V-VI. osztályosok számára:

Kertész Erzsi: Panthera 1. – A hógömb fogságában
Szabó Borbála: A János-vitéz-kód
Wéber Anikó: Örökszerda
Gion Nándor: Az angyali vigasság

 

VII-VIII. osztályosoknak:

Mán-Várhegyi Réka: Szupermenők
Tasnádi – Jeli – Gimesi: Időfutár 1. – A körző titka
Szabó Magda: Születésnap
Gion Nándor: Sortűz egy fekete bivalyért

Érdeklődni, jelentkezni a következő e-mail címen lehet: habramjutka@gmail.com

A verseny támogatója: