A GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom keretében kilencedik alkalommal rendezik meg a tartományi szintű általános és középiskolás diákversenyt, melynek témája a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos megfigyelés, kutatás, elemzés.
A diákok önállóan vagy párban kell, hogy kutatást végezzenek, vizsgálhatják mindazon tényezőket, melyek a fogyasztók jogaival, érdekeivel ellenkeznek, nem etikusak, veszélyeztetik az egészséget és a környezetet, továbbá tetten érik a törvénytelenségeket, visszaéléseket, rámutatnak a lehetséges megoldásokra.
A téma megközelíthető a közgazdaságtan, a jogtudomány, a biológia, a kémia, a környezetvédelem, az orvostudomány és más szakterületek szempontjából is. A diákok mentor segítségét vehetik igénybe.
A verseny célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése a fogyasztóvédelem, a tudatos vásárlás, az egészségmegőrzés, a környezetvédelem, az emberi jogok érvényesítése iránt.
A szakdolgozatok alapján a legjobbak meghívást kapnak a verseny második részére, a szóbeli döntőre, ahol szakemberekből álló versenybizottság értékeli a kutatásokat.
Mindegyik résztvevő oklevelet kap, és könyvjutalomban részesül, a legsikeresebbeknek értékes ajándék jár.
A versenyhez kapcsolódó információk, segédanyagok és szakmai jellegű írások megtalálhatók a www.fokusz.info honlapon.
A dolgozatokat, a jelentkező diákok adataival együtt, 2021. április 26-ig kell elküldeni emailben: fogy.verseny@gmail.com
A verseny szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, támogató az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Főszervező: Dr. Muhi B. Béla, egyetemi tanár.