Tekintettel arra, hogy a vajdasági középiskolák távoktatásban kezdték meg a második félévet, a verseny időpontja közel áll ehhez az alaphelyzethez, a szervezők úgy döntöttek, hogy későbbi időpontra halasztják a megmérettetést. A döntésüket előzetes egyeztetés során támogatták a már bejelentkezett iskolák tanárai, igazgatói. Ennek megfelelően a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a középiskolás korosztálynak meghirdetett Gion Nándor olvasási versenyt középiskolások számára 2022. február 25-én (pénteken) rendezi meg Újvidéken 10:00 órai kezdettel az Apáczai Fiúkollégiumban (VMPE, 21000 Újvidék, Bogdan Šuput utca 16).
A verseny célja: a diákok olvasásra való ösztönzése, és a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése. Mivel a versenyzők a csapat eredményéért küzdenek, a versenynek közösségépítő szerepe van. Célja továbbá az olyan tanulókat is sikerélményhez juttatni, akik szeretik az irodalmat, és szívesen olvasnak, de pl. nyelvi versenyen vagy fogalmazási pályázaton, szavalóversenyeken stb. nem vesznek részt.
A verseny menete: A verseny résztvevői 3 fős csapatokat alakítanak. A csapat tagjai megbeszélik, hogy ki melyik könyvet olvassa el az adott listán szereplő könyvek közül. Egy-egy tanulónak legkevesebb két művet el kell olvasnia. A döntőben a csapat 6 irodalmi műből kapja a teszteket, ill. a feladatlapokat aszerint, hogy melyik 5 címet húzza ki a sorsoláskor, tehát gyakorlatilag öt felmérőt tölt ki, mivel a választási lehetőséget meghagyva 1 könyv lemarad a végső listáról. 2 könyvről tesztet kapnak és 3 olvasmányból feladatlapot. A csapatok egyforma kérdéseket tartalmazó feladatlapon dolgoznak, és a versenyzők egy-egy csapaton belül közösen oldják meg a feladatokat, és lehetőségük lesz a csapatmunkára.
A könyvek beszerzése kapcsán a lentebb feltüntetett e-mailen érdeklődjenek. Minden könyvhöz hozzá tudnak jutni Vajdaságban a versenyzők!
Díjazás: A legjobbak könyvjutalomban részesülnek, illetve minden versenyző jogot nyer az Irodalmi és Művészeti Élménytáborunkban való részvételre, melyet a nyári szünidőben, 2022. július második felében szervezünk meg Újvidéken.
Az olvasandó művek listája
Elsősök és másodikosok csoportja
- Gion Nándor: Sortűz egy fekete bivalyért
- H. Kleinbaum: Holt Költők Társasága
- Gabriel Garcia Marquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája
- Nagy Abonyi Árpád: Hermész tenyerén (útirajzok)
- Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának
- Mándy Iván: A pálya szélén
Harmadikosok és negyedikesek
- Vladimir Kecmanović: Az ágyú forró volt
- Dallos Sándor: A nap szerelmese
- Totth Benedek: Holtverseny
- Mathias Énard: Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról
- Vida Ognjenović: Hűtlenek
- Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplója 1935-1946 – az 1935/1936-os évek
Jelentkezési határidő: 2022. február 18. (péntek)
A verseny időpontja 2022. február 25. – Újvidék – Apáczai Diákotthon
Jelentkezni lehet a következő címen: VMPE, 21000 Újvidék, Bogdan Šuput utca 16.
e-mail: nsvmpe@gmail.com (office) és a k.smitedit@gmail.com (Kovács Smit Edit, koordinátor)