Pályaorientáció a középiskolában

Az Oktatási Hivatal EFOP-3.10.1-17-2017-00001 „Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” projekt keretein belül pályaorientáció témájú továbbképzés kerül megrendezésre. A képzés célja, hogy a középiskolák pedagógusai  még felkészültebben tudják támogatni a komplex pályaorientációs folyamatot, így segítve diákjaikat a továbbtanulással kapcsolatos döntések meghozatalában.

A továbbképzés két részből áll:

  • Az első rész (10 óra) távoktatásban feldolgozható e-learning tananyag, mely a háttérismeretek elsajátítását segíti.
  • A második rész (10 óra) kontaktnap formájában valósul meg, célja az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazásának megismerése, egyéni és csoportos pályaorientációs gyakorlatok saját élményű megtapasztalása.

A két képzési egység külön-külön is elvégezhető, a teljesítésről az Oktatási Hivatal tanúsítványt állít ki.

Az e-learning képzés elvégzésére 2 időszakban nyílik lehetőség:

  1. csoport (2018. szeptember 24. – 2018. október 14., reflexiós levél beadási határideje: 2018. október 14. éjfél)

Regisztráció határideje: 2018. október 1.

  1. csoport (2018. október 8. – 2018. október 31., reflexiós levél beadási határideje: 2018. október 26. éjfél)

Regisztráció határideje: 2018. október 15.

A második rész (10 óra)  kontaktnap formájában valósul meg, célja az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazásának megismerése, egyéni és csoportos pályaorientációs gyakorlatok saját élményű megtapasztalása. A képzésre az alábbi helyszínen és időpontban kerül sor:

  • október 11.  Apáczai Diákotthon, Fiúkollégium – 21000 Újvidék, Bogdana Šuputa 16.

 

A mellékelt tájékoztatók tartalmazzák a program leírását, a képzési tájékoztatót:

[maxbutton id=”2″ url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2018/09/meghivó.pdf” text=”Meghívó és részletes programterv” ] [maxbutton id=”2″ url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2018/09/Pedagógus-továbbképzés-pályaorientáció-EFOP3.10.1.pdf” text=”Program tartalma és jelentkezési feltételek” ]

Regisztrációs felület ITT érhető el! 

Tesla – variációk

TUDOMÁNYOS ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI MÚLTUNK BEMUTATÁSA

– Ismeretterjesztő előadássorozat –

Az elektrotechnika búsképű lovagja

TESLA – variációk

Egy zseniális feltaláló élete és munkássága

Muhi Béla fizikus előadása

Újvidék, Apáczai Diákotthon, Ćirpanov utca 54.

Időpont: 2018. szeptember 27., csütörtök, 19.00 óra

Sorozatszerkesztő: Dr. Muhi B. Béla egyetemi tanár

Mindenkit szeretettel várunk!

tesla


Teslachina

Szervező:
Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete

ANd9GcRQFbfMNfhtiBl8LuVjLtfX5hrnwPOLXdm5n68YiLteehpT2qdLTg

Támogató:

Nemzeti Kulturális Alap

ANd9GcT875PBnNFCxW_uDodHd6DPVzrGduooCaj4EJkVea_DGh0yHVuUQFa7a7s8

Hencidától Boncidáig… Kárpát-medencei népmesemondó verseny felnőtteknek

A Hagyományok Háza meghirdeti határokon és generációkon átívelő, felnőtteknek szóló népmesemondó versenyét!
A népmese ma már a gyermekvilág részének számít a köztudatban, holott egykor a felnőttek műfaja volt.  A régiségben, a néphagyományban, a tradicionális közösségekben felnőttek meséltek felnőtteknek, a gyermekek pedig hallgatókként nevelődtek bele a mesemondás, mesehallgatás gyakorlatába.
Napjaink mesemondó-versenyeinek többségét nem az élőszavas mesemondás, hanem a sokszor irodalmi stílusban átírt  szövegek betanulása, majd felmondása, illetve gyermekversenyzők jellemzik.  Pedig csak kivételes esetben akadnak olyan gyermekek, akik rendelkeznek az élőszavas mesemondáshoz elengedhetetlen improvizációs készséggel, és azt alkalmazni is tudják.
A főiskolások körében rendszeresek a (nép) mesemondó-versenyek, idősek otthonában is akadnak még ilyenek, de általában felnőtteknek szóló, nagy területet érintő verseny még nem volt hazánkban.

Ezért hirdeti most meg a Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Hálózat felnőtteknek szóló népmesemondó-versenyét, amelyben azt várjuk és értékeljük, ami egykor a népi kultúrában természetes volt: ha a mesemondó élőszóban, improvizatív módon mesél. (Kérjük, olvassa végig a felkészüléshez ajánlott segédletünket is!)
A verseny a fiatalabb és idősebb, sőt a legidősebb korosztály mesemondói számára is nyitott, ezzel szintén a népmese eredeti, hagyományos kultúrában betöltött szerepére helyezzük a hangsúlyt mindamellett, hogy hallgatóságként szívesen fogadunk iskolás gyermekcsoportokat is.
A határokon átívelő nevezési lehetőség a kulturális identitás elmélyítését is szolgálja, továbbá lehetőséget teremthet a határon túli nyelvjárások és a helyi népmesekincs megismerésére.

 

Kiket várunk a versenyre?

Nevezési kategóriáink lehetőséget kínálnak szinte bárkinek, aki szeretné megmérettetni magát, legyen akár gyakorlott vagy kezdő mesemondó, aki elmúlt 18 éves, és aki élőszóban, improvizatív módon mesél magyar népmesét.

 

Pedagógusok

Óvónőként, óvodapedagógusként, tanítóként, vagy pedagógus hallgatóként indulna a versenyen? Várjuk jelentkezését, hiszen szakmai zsűrink külön kategóriában értékeli a pedagógus mesemondókat!

Hivatásos mesemondók

Professzionális mesemondónak tartja magát? Esetleg ezzel keresi mindennapi kenyerét? Nagy örömmel várjuk jelentkezését!

 

Kezdő tehetségek

Van érzéke a meséléshez, még nem  gyakorlott a mesemondásban, de most kipróbálná tehetségét? Ne habozzon, jelentkezzen hozzánk, hiszen próbára teheti magát egy rangos verseny keretében, és tanulhat is a gyakorlottabb mesemondóktól!

 

Ha ön a Népművészet Mestere, vagy más rangos kitüntetéssel rendelkezik a mesemondás területén, szívesen látjuk az értő közönség soraiban, de ne induljon a versenyen, hiszen az ön mesemondó tehetsége már bizonyítottan elismert, így gyakorlatilag összemérhetetlen az amatőr, vagy a pedagógus mesemondók művészetével!

[maxbutton id=”2″ ]

„Mit tudsz Torontál vármegyéről?” -történelmi vetélkedő általános iskolások részére

„Mit tudsz Torontál vármegyéről?”

  • történelmi vetélkedő általános iskolások részére

Megtartásának időpontja: 2018. november 24. (szombat)

A vetélkedő helyszíne: az ürményházi helyi közösség terme

Címe: 26 363 Ürményháza, Tito marsall  utca 64. – Szerbia

Történelmünk iránt érdeklődő 5-8. osztályos tanulók háromtagú csapatait várjuk. Az érdeklődőknek elküldjük az anyagot a felkészüléshez.

Nevezési cím: dulkaandor@gmail.com 

A nevezéseket 2018. november 10-ig várjuk!

Néhány kép a 2017-es versenyről:

 

Nyilas Misi Ösztöndíj Program

További információkért kattintson a képre!

Nyilas Misi Ösztöndíj Program

További információkért kattintson a képre!

 

III. Élményesszencia Konferencia 2018. október 6.

 

További információkért kattintson a képre!

TANOM akkreditált továbbképzés 2018. szeptember 29.

 

FELHÍVÁS JELENTKEZÉSRE

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉS ÓVÓNŐKNEK ÉS TANÍTÓKNAK

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 2018. szeptember 29-én 10 órai kezdettel akkreditált TANOM továbbképzést szervez az újvidéki Apáczai Diákotthon fiúkollégiumában (Bogdana Šuputa 16).

Előadó: Vass Dorottea

Az előadás címe: A dramatikus nevelés módszertani szerepe az olvasástanulás kezdetén

А részvételi díj 500 dinár.

Ezt megelőzően, 9 órától mgr. Viola Lujza tanárnő tart előadást az anyanyelv-ápolási oktatóknak.

Jelentkezni kizárólag a jelentkezési lapon lehet, amely az oldal aljáról letölthető.

 

A kitöltött jelentkezési lap beküldhető villámpostán a nsvmpe@gmail.com címre, vagy faxon a 021/548-259-es telefonszámra. További információk a VMPE irodában a 021/548-259-es számon (munkanapokon 08-14 óráig).

 

Bejelentkezési határidő 2018.09.27., 12 óra. A résztvevők száma korlátozott, legfeljebb 30 személy vehet részt egy továbbképzésen.

 

Jelentkezési lap letöltése

Lezajlott a nyolcadik Gion Nándor Olvasási Tábor

Az olvasni szerető általános iskolás tanulók gyűltek össze nyolcadik alkalommal az újvidéki Apáczai Csere János Fiúkollégiumban. Itt zajlott a Gion Nándor Irodalmi Tábor a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében. Azok a tanulók jutottak az öt napos ingyenes táborba, akik az elmúlt év novemberében megrendezett Gion Nándor Olvasási Versenyen a második, harmadik, negyedik vagy ötödik helyezést érték el. Az első helyezettek zánkai nyaralásra utazhatnak.

Az idén tíz 5. és 6. és tizenegy 7. és 8. osztályos diák élt a lehetőséggel, és játszott, írt és olvasott hétfőtől péntekig, sok kellemes élményt és barátot szerezve. Ők Óbecséről, Péterrévéről, Nagykikindáról, Zentagunarasról, Temerinből és Kispiacról érkeztek.

Az irodalmi és nyelvtani foglalkozásokon Romhányi József, Hász Róbert, Egri Mónika, Rejtő Jenő és Mikszáth Kálmán szövegeivel ismerkedtek, elemezték, és különböző szempontok szerint föl is dolgozták azokat. A nemrégen elhunyt Kányádi Sándor költészetével is foglalkoztak.

Sok szókincsbővítő nyelvi játékkal ismerkedtek, és logikai és irodalmi rejtvényeket fejtettek meg. Kirándultak Elemérre (Kiss Ernő honvédtábornok temetkezési helyére), Muzslán az Emmausz kollégiumot látogatták meg, ismerkedtek Nagybecskerek nevezetességeivel. Volt filmvetítés és újvidéki városnézés is.

A játékos és kézműves foglalkozásokon kívül volt íjász-bemutató is. A temerini Hunor Ijászegyesületet képviselve Törteli László és Turai László honfoglaláskori szokásokat, ruházatot és fegyvereket mutatott be; majd a gyerekek a nyilazást is kipróbálhatták.

A hét folyamán elért teljesítmény alapján legjobbak voltak 1. Zavarkó Teodóra (Temerin), 2. Cserevics Szintia és Farkas Baráti Réka (Zentagunaras), és 3. Kežić Henrieta (Temerin) a kiscsoportban. A nagyok közül szorgalmukkal és ügyességükkel helyezést érdemeltek ki: 1. Király Petra (Nagykikinda), 2. Fekete Emese (Péterréve), és Kúti Aurél (Péterréve).

Pénteken a hét folyamán tanultakból összeállított kérdésekre válaszoltak egy vetélkedő keretében a tanulók. A Pirosak (kicsik) csapatában a következő eredmények születtek: 1. Cserevics Szintia, 2. Farkas Baráti Réka (mindketten Zentagunarasról), és 3. Kežić Henrieta Temerinből. A Zöldek (nagyok) közül 1. Kúti Aurél (Péterréve), 2. Szerda Adrián (Óbecse) és 3. Goór Zsanett (Péterréve) értek el irigylésre méltó eredményt.

A diákok könyvből, iskolafölszerelésből és édességből álló ajándékcsomagot kaptak.

A díjkiosztás és értékelés utáni táborzáráson elhangzott, hogy az olvasást ezután is fontosnak tartják a résztvevők. Jövőre ugyanitt, vagy a középiskolásoknak rendezett olvasási versenyen és táborban találkoznak majd.

A szakmai foglalkozásokat Kollár Mária, Brindza Ildikó, Dulka Gyöngyi és Viola Lujza magyartanárok vezették. Segítségükre voltak Nagy Nikoletta és Bakos Bettina, akik a nem szakmai részt koordinálták. A VMPE szakszolgálata és önkéntesei pedig nagyban hozzájárultak a tábor gördülékeny lebonyolításához.

Viola Lujza

Forrás: https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/22635/Ujvidek-Lezajlott-a-nyolcadik-Gion-Nandor-Olvasasi-Tabor.html

Fotó: Bakos Bettina, Nagy Nikoletta és Stanyó Gábor

XVIII. ANYA – „Tapasztald, hogy továbbadhasd!”

Környezetnevelési és környezetvédelmi szakmai és módszertani továbbképzés, 2018. július 16-20. Újvidék

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és a magyarországi Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) idén hetedik alkalommal szervezte meg a ,,Tapasztald, hogy továbbadhasd!,, elnevezésű környezetnevelési és környezetvédelmi szakmai és módszertani továbbképzést osztálytanítók, óvónők és biológia szakos tanárok, illetve környezeti neveléssel is foglalkozó pedagógusok részére. Az idei év központi témája a magyar népi kultúra természettel való kapcsolata volt.

A továbbképzés az Apáczai Diákotthon telepi fiúkollégiumának kibővített szárnyrészében zajlott. Az egyhetes képzésen 30, különböző szakterületen dolgozó pedagógus vett részt: óvodapedagógus, gyógypedagógus, könyvtáros, biológus, vegyész, informatikus, tanító.

A megnyitón Szilágyi Zoltán református lelkész tartott rövid áhítatot, majd Nagy Margit elnök asszony, és Mécs Csaba a KOKOSZ elnöke köszöntötte a jelenlévő vendégeket és résztvevő pedagógusokat. Szabó Zsuzsanna népdalokkal növelte az ünnepi  hangulatot.

A programot Lendvai Mária előadása nyitotta meg, mely a jelenlévő pedagógusok gyógynövényismeretét gazdagította. Ételünk a gyógyszerünk c. interaktív foglalkozás alatt a gyógynövények gyógyhatású összetevőiről, rovarriasztó és kertgyógyító hatásáról hallottunk. A délutáni műhelymunkák keretében gyógyteák, körömvirágkenőcs, arcpakolás, álompárna és levendulabuzogány készült Molnárné Kiss Anikó és Lendvai Mária vezetésével.

A napot városnézéssel fejeztük be, ahol vendégeink megismerkedtek Újvidék nevezetességeivel.

Bernád Ilona keddi előadásaiban a gyermekek ápolásáról és neveléséről beszélt a magyar néphagyományunkban. A délutáni műhelymunka nemezeléssel és gyermekjátékok természetes anyagból való készítésével folytatódott.

Szerdai kirándulásunk a népi kultúra és a természet kapcsolatát ecsetelte. Kupuszinán megnéztük a tájházat és a templomot, majd megkóstoltuk a messze földön híres kupuszinai mákos rétest. Zomborban a Karmelita templomot és a megyeháza dísztermében lévő zentai csata képét csodálhattuk meg, majd a város központjában tettünk sétát. Doroszlón a népszerű zarándokhelyre, a szentkúthoz mentünk. A kegyhelyet Verebélyi Árpád esperes atya mutatta be. A  tartalmas ottlét után megnéztük a tájházat, majd népviseletbe öltöztettek egy fiatal lányt, mely hatalmas élmény volt számunkra. A napot egy Duna parti sétával fejeztük Gomboson.

Molnár Zoltán A húsvéti tojás mint az ősi kultúra hordozója c. előadásában a húsvéti tojáson megjelenő motívumokról beszélt. A kézműves foglalkozáson a pedagógusok megtanulták a tojásírást méhviasszal, a tojás berzselést festőnövények felhasználásával, és a gyertyamártás technikáját is.

Csütörtökön este a pedagógusok Temerinbe kirándultak ahol az Illés-napok keretein belül szervezett népzenei műsort tekintették meg.

A képzés utolsó napján a néphagyomány és az oktatási rendszer viszonyáról volt szó, majd a közös értékelés következett.

A résztvevők visszajelzése alapján sikeres képzés volt. A program megfelelő szakmai és gyakorlati elemet tartalmaz, melyet a gyakorló pedagógus mindennapi munkájában felhasználhat. A jövő évi képzés témája Összhangban a természettel – környezetvédelem lesz.

Bertalan Zsuzsanna, főszervező

Fotó: Stanyó Gábor

XVIII. ANYA – Történelem és magyarság

A Történelem és magyarság tanári továbbképzés 2018. július 09 – 14. között zajlott az Apáczai Diákotthon Bogdan Šuput utcai épületében.

Két nemzeti évforduló, a Mátyás-év és az I. világháború befejezésének centenáriuma határozta meg a továbbképzés történelmi témakörét. Az utóbbihoz, következményként kapcsolódik a trianoni békediktátum, valamint a két világháború közötti Magyarország helyzete. Európa sorsát napjainkban is meghatározó téma is elhangzott a politikai iszlámról.

Az irodalmi, irodalomtörténeti és nyelvészeti – nyelvhelyességi előadások képezték a magyartanárok részére kialakított programot.

Elhangzott még keresztény antropológia tárgyköréből is egy, korunkban sokakat érintő előadás.

Az egybegyűltek egy percnyi néma főhajtással tisztelegtek az elhunyt anyaországi dr. Tőkéczki László tanár úr emléke előtt, aki nagy támogatója és tizenhét évig rendszeres előadója volt a továbbképzésünknek. Ezt követően nt. Orosz Attila bácskai református esperes tartott áhítatot.

Nagy Margit elnök asszony megnyitó szavai után a Történelem és magyarság című továbbképzés egy hete alatt 12 történelmi tárgyú előadás hangzott el a magyarországi legjelesebb szakemberek tolmácsolásában (dr. Újváry Zsuzsanna: Mátyás király és kora, dr. habil Zakar Péter: Görgei Arthur, Vajda Tamás: Délvidéki egyetemi hallgatók szerveződése és Herczeg Ferenc (1920-1941), dr. habil Ujváry Gábor: A történelmi Magyarország fölbomlásának kulturális következményei, és Felsőoktatás-politika a két világháború közötti Magyarországon , dr. habil Szakály Sándor: Magyarország a II. világháborúban), illetve fiatal tudósok is bemutatkoztak (Miski Péter: Az erdélyi fejedelmi tanács működése Teleki Mihály korában, dr. Balogh Gábor: Magyarország az I. világháborúban, Incze Nikoletta: A politikai iszlám, dr. Szilágyi Mária: Nemesek Bánátban – a Csekonicsok). A Délvidék – Vajdaság Trianontól napjainkig témával Dulka Andor foglalkozott, illetve a ’44-es magyarellenes vérengzésekről egy csurogi túlélő vallomását is megtekintették a résztvevők.

Az hét folyamán 7 irodalmi és nyelvi kérdésekkel foglalkozó előadás hangzott el (dr. Pomozi Péter: Madarak voltunk, földre szálltunk…– Vajdasági népi gyermekmondókáink történeti, néprajzi és anyanyelv-pedagógiai szemmel, dr. Miklós Péter: Irodalom, nemzetpolitika, rendszerváltás. Csoóri Sándor világa, és Nemzet és költészet a tizenkilencedik században. Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi és Arany „politikai” lírájának árnyalatai, dr. Urbán László és Bíró Erzsébet: Patriotizmus a magyar irodalomban, mgr. Viola Lujza: Hol hibázunk? dr. Magyari Sára: A bor (román-magyar) nyelvi képéről, dr. Császtvay Tünde: Ködképek a szabadság láthatárán. Egy rendszerváltás irodalmi intézmény- és kapcsolathálózata – a korai dualizmus irodalmának gazdasága és főbb problematikái). Volt pedagógiai tárgyú előadás (dr. Urbán László: A 21-ik század pedagógiája). Bemutatkozott három civil szervezet: a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság (Pecze Rózsa és Korenchy László), és a START Tanácsadó és Továbbképző Iroda (Szövérdfi-Szép Zoltán). Dr. Versegi Beáta – Mária nővér előadása, a Lehetőségek kiégésen innen és túl minden pedagógus és más foglalkozású ember számára is hasznos lehet.

A Fórumon megismerkedtünk a különböző régiókból, országokból érkező pedagógusok szakmai problémáival, a borkóstolóval egybekötött RoVinHud borszalon bemutatón pedig a társadalmi felelősségvállalás és a borkultúra összefüggéseiről hallottunk (Szövérdfi-Szép Zoltán).

Szerdán kirándultunk a karlócai Békekápolnához és a tekijai Mária-kegyhelyre, és sétát tettünk Karlóca és Újvidék központjában.

A továbbképzés tartalmas, magas színvonalú és sokszínű volt.

Dulka Andor

Megkezdődött az XVIII. Apáczai Nyári Akadémia

TÖRTÉNELEM ÉS MAGYARSÁG

A hétfőtől péntekig tartó szakmai konferencia első munkanapjának nyitányában elsőként a továbbképzés főszervezője Dulka Andor tanár úr mondott köszöntőt. Egyúttal percnyi néma főhajtásra szólítva fel az egybegyűlteket az elhunyt felvidéki Paulisz Boldizsár, az anyaországi dr. Tőkéczki László tanár úr, illetve Kányádi Sándor emléke előtt tisztelegve. Őt követően nt. Orosz Attila bácskai református esperes tartott áhítatot, Jakab apostol levelének harmadik fejezete, 1–12. soraira építkezve. Bartuc Éva, az adai Műszaki Iskola negyedikes tanulója a Ha én rózsa volnék… kezdetű ikonikus dalt tolmácsolta. Végül Nagy Margit, a VMPE elnök asszonyának gondolatot és szunnyadó öntudatot egyaránt ébresztő köszöntője következett. Korokat és helyzeteket állítva egymással megméredzkedő párhuzamba.

Az első nap folyamán elhangzó előadások (és tolmácsolói):

Mátyás király és kora (dr. J. Újváry ZsuzsannaPázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, Budapest)

Az erdélyi fejedelmi tanács működése Teleki Mihály korában (Miski Péter doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, Budapest)

Magyarország az I. világháborúban (Balogh Gábor, Első Világháborús Centenárium Emlékbizottság, Budapest)

A politikai iszlám (Incze Nikoletta, Politikai Iszlám Tanulmányok Központja, Budapest)

Madarak voltunk, földre szálltunk… — Vajdasági népi gyermekmondókáink történeti, néprajzi és anyanyelv pedagógiai szemmel (Pomozi Péter, Eötvös Lóránt Tudomány Egyetem, Budapest)

A július 13-ig tartó továbbképzés első munkanapja vitafórummal egybekötött esttel zárult.

Forrás: http://hetnap.rs/cikk/Tortenelem-es-magyarsag-26914.html

TERMÉSZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

A Természettudományi szekció első napján emlékéremmel tüntették ki a GENIUS tehetséggondozó mozgalommal együttműködő legszorgalmasabb pedagógusokat.  Genius Arany Mentor életműdíjban részesült: Szórád Endre és Vass Ferenc. Genius Arany Mentor díjban részesült: Balázs Piri Diana, Esztelecki Péter, Kőrösi Gábor, Mengyán Pletikosić Ildikó, Velisek Klára, Kormányos Róbert, Kőrösi Sóti Beáta, Vujičić Sava és Raffai Valéria.

Előadást tartott Dr. Róka András, Muhi Béla, Dr. Kováts-Németh Mária, Foltán László és dr. Szijártó István.

Fotó: Martinek Imre és Lukács Attila

Mátyás király Csonoplyán

    Szórakoztató szóra késztető anyanyelvi tábor

2018. június 25-29. között a Vajdasági Magyar Pedagógus Egyesület jóvoltából Csonoplya adott helyet az anyanyelvi tábornak. Az egész heti program a Mátyás király emlékév szellemében zajlott. A táborban nyolc nyugat-bácskai településről 56 gyermek vett részt: Őrszállásról, Bácsgyulafalváról, Zomborból, Szilágyiból, Bácskertesről, Nemesmilíticsről, Csonoplyáról és három Budapestről érkező kisdiák is csatlakozott a táborhoz. A vendéggyerekek helyi és nemesmilíticsi családoknál voltak elhelyezve, gazdag program várt rájuk.

Hétfőn megismerkedtek a falu múltjával, jelenével, a templommal, és a két kápolnával, melyeket fel is kerestek. Itt segítségünkre volt Horváth Endre helyi plébános.

Kedden délelőtt Ódri Teréz biológus adott ízelítőt a gyerekeknek mindarról, hogyan kell a gyümölcsfákat óvni, védeni és nemesíteni. Amíg az egyik csoport a környezetismerettel, addig a másik a Mátyás mesékről tanultakkal foglalkozott Szítás Mária vezetésével. Délután pedig Rajcsányi Jolán és Nagy Szilvia kézművességgel szórakoztatta a gyerekeket. Megismerték a papírfonás technikáját, ünnepi képeslapokat készítettek kollázspapírból. Azonban a nap fénypontja a megtisztulás jelképeként ismert Szent Iván napi tűzugrálás volt, Bosnyák Annamária irányításával.

Szerdán a csoport bezdáni kirándulásra indult, ellátogattunk a helyi katolikus templomba, ahol Zélíty atya ismertette a tudnivalókat. Majd kisétáltunk a Duna partra, megtekintettük a zsilipet, annak jellegzetességeivel Kapitány Károly tanár úrnak köszönve ismerkedtek meg a gyerekek. Majd ellátogattunk a batinai csata emlékére felépített múzeumba is. Sajnos az időjárási körülmények miatt a mini állatkertbe nem tudtunk ellátogatni, így haza kellett utazni. De továbbra sem ültünk ölbe tett kézzel, mert Szabó Gábor tanár jóvoltából a táborlakóknak ökológiai és leleményességi játékokban volt részük.

A következő napon filmet néztünk, a gyerekek árgus szemekkel figyelték és izgulták végig a kis Vuk sorsát.Ezt követte a csonoplyai tájház megtekintése, ahol a Rajcsanyi család ismertette a gyerekekkel a régi paraszti családok életét és munkáját. Különböző háztáji eszközökkel kerültek kézközelbe. Az újabb irodalmi foglalkozást  Lennert Moger Tímea és Szitás Mária vezette. Megismertették a versírás szabályait és a táborozókkal közösen verset írtak. Az agyat megdolgoztató irodalmi óra után Szitás Tamás és Emma sportjátékokkal szórakoztatták a gyerekeket. A napot a  Litvai Karolina vezette  táncház zárta.

Végül elérkezett az utolsó tábornap is, amikor a gyerekeknek be kellett mutatniuk mindazt, amit a hét folyamán megismertek és feladatul kaptak. Ugyanis csoportokban dolgoztak és egy-egy beszámolót kellett készíteniük Mátyás király életéről, munkásságáról,  de ki kellett tölteniük egy tesztlapot is. A gyerekek kreativitása jutott kifejezésre a kosztümös felvonulásban. Csapatonként kellett egy lánynak és egy fiúnak beöltözni reneszánsz kori ruházatba és végig vonulni a kifutón. Reneszánsz zenére táncot is mutattak be.  Ezt követte Mátyás király kedvenc ételének ismertetése. Volt csapat, amely el is készítette az ízletes túros tortát. Zárásképpen pedig minden csoport egy-egy Mátyás királyról szóló népmesét dramatizált, saját feldolgozásban. A díszletet, a jelmezt, a szereposztást a gyerekek önállóan végezték el, és igen hangulatos előadások sikeredtek. Búcsúzásként mindenki a táncházban tanult lépésekkel ment fel a színpadra. Mondhatjuk hogy igen sikeres, élményekben gazdag tábort zártunk magunk mögött, ezt igazolták a búcsúkönnyek is. Hiszen megannyi új barátra talált mindenki. De a könnyek mellett ott volt a  remény, hogy talán sikerül jövőre is újra együtt eltölteni egy gondtalan, szép hetet. A tábor szervezője és irányítója Krizsán Valéria és  Szabó Márta tanítónő volt.

Krizsán Valéria

XVIII. Apáczai Nyári Akadémia – Felhívás jelentkezésre

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete idén is meghirdeti az Apáczai Nyári Akadémia (ANYA) pedagógus továbbképzést. Négy, 24 órás akkreditált továbbképzést szervezünk július 9-13-a és 16-20-a között. Az első héten Természettudományi szekció, valamint Történelem és magyarság címmel indul továbbképzés, a második héten pedig az Osztályfőnökök továbbképzését és a „Tapasztald, hogy továbbadhasd!” környezetnevelési programot tartjuk meg. Szállást és étkeztetést igény szerint biztosítunk. Jelentkezési határidő: 2018. július 1. A jelentkezési lap letölthető innen: anya_2018_jelentkezesi_lap

A „Tapasztald, hogy továbbadhasd!” környezetnevelési program letöltése: ANYA 2018 -Tapasztald program

A Történelem és magyarság szekció program letöltése: ANYA 2018 – Tortenelem es magyarsag program

A Természettudományi szekció szekció program letöltése: ANYA 2018 – Termeszet program

A Osztályfőnökök továbbképzése szekció program letöltése: ANYA 2018 – Osztalyfonoki program

A többi programot véglegesítés után közöljük. A programok változtatási lehetőségét fenntartjuk.

A program szerint szakmai jellegű előadások hangzanak el, műhelymunkák és gyakorlatok lesznek. Az előadásokat rendre megbeszélés, illetve vita követi. Az előadók többsége egyetemi tanár vagy neves szakember, a többiek gyakorló pedagógusok. Korszerű didaktikai és multimediális eszközöket alkalmaznak az előadások során, lesznek műhelymunkák, számítógépes animációk is. Az előadások különböző témái kapcsán hallgatóink első kézből értesülnek egy-egy tárgykör időszerű állapotáról, megismerik az új törekvéseket, kutatási irányokat, új szakszavakat, oktatási módszereket.

A továbbképzés részét képezik a fakultatív programok is, mint a kirándulás, a könyvbemutatók, a filmvetítések és neves személyek bemutatása, illetve a velük való beszélgetés. Az oktatási jellegű témák mellett kapcsolatokat építő, valamint kulturális és szórakoztató programokat is tervezünk. A résztvevők szakkönyveket, nyomtatványokat és elektronikus formában szakmai jellegű anyagokat vihetnek magukkal. A látogatók rendelkezésére áll a diákotthon számítógépterme és a VMPE a gazdagon felszerelt könyvtára is.

A továbbképzések helyszíne az újvidéki Apáczai Diákotthon központi (Ćirpanov u. 54.) és telepi (Bogdan Šuput u. 16.) épülete. A részvételi díj vajdaságiaknak 1200 dinár, amit a helyszínen lehet fizetni. A határon túliaknak a továbbképzések ingyenesek. Az útiköltséget nem áll módunkban megtéríteni. A résztvevőket vasárnap estétől fogadjuk.

Jelentkezni a XVIII. Apáczai Nyári Akadémia honlapjáról letölthető jelentkezési lap beküldésével lehet:

http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2018/06/anya_2018_jelentkezesi_lap.doc

A kitöltött jelentkezési lapot küldjék el egyesületünk levelezési címére ( VMPE, Ćirpanova 54., 21000 Novi Sad, Szerbia ), vagy elektronikus formában az email címünkre ( nsvmpe@gmail.com ). A borítékot, illetve az email tárgyát kérjük jelöljék meg „ANYA jelentkezés” felirattal. További információkért érdeklődjön a +381 (0) 21 548259-es telefonszámon (munkanapokon 8-14 óráig), vagy a nsvmpe@gmail.com villámposta címen.

Magyarországi nyári továbbképzési lehetőségek 2018

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és az Oktatási Hivatal közreműködésével 2018 év augusztusára magyarországi elismert és akkreditált továbbképzéseken való részvételre biztosít lehetőséget külhoni  magyar pedagógusok számára (tervezett létszám 225 fő).

 

Általános tudnivalók

 A 9 magyarországi továbbképzésre a határon túli magyar pedagógusszervezetek (RMPSZ, SZMPSZ, KMPSZ, ÉMPE, VMPE, HMPF és MPE) közösen tettek javaslatot.

A továbbképzésekre azok a Romániában (Erdély, Bánát, Partium), Szlovákiában (Felvidék), Ukrajnában (Kárpátalja), Szerbiában (Vajdaság, Észak-Bácska), Horvátországban (Drávaköz), Szlovéniában (Mura-vidék), állandó lakóhellyel rendelkező, magukat magyar nemzetiségűnek valló pedagógusok jelentkezhetnek, akik a 2017–2018-as tanévben magyar nyelven folytattak oktató-nevelő munkát.

 

A jelentkezés módja

A beiratkozás az idén is egységesített. A Kárpát-medence bármely régiójából pályázó pedagógus a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége honlapján www.rmpsz.ro tanulmányozhatja a továbbképzések jegyzékét és iratkozhat be a programokra a Magyarországi továbbképzések 2018 menüpont alatt.

Jelentkezni kizárólag online adatlap http://rmpsz.ro/hu/sa1/60/index kitöltésével lehet. A kitöltött adatlap mellé kötelező csatolni egy aláírt, lepecsételt munkahelyi igazolást a tanévben végzett magyar nyelven folytatott oktató-nevelő munkáról. A magyar és román nyelvű igazolásminta letölthető a www.rmpsz.ro oldalról. E szerint a minta szerint szükség esetén román vagy a többi régió hivatalos nyelvén is kitölthető az igazolás (bármelyiket elfogadjuk).

A rendelkezésre álló helyek függvényében a beiratkozottak egy továbbképzésre nyerhetnek részvételi jogot! Az adatlap lehetővé teszi egy második képzés megjelölését is az arra kijelölt adatmezőben. A második képzés megjelölése a be nem töltött helyek, vagy az adott csoportból való visszalépés során felszabadult helyek esetében biztosíthat részvételi jogot azoknak, akik nem kaptak jóváhagyást az általuk elsőként kiválasztott továbbképzésre.

 

A beiratkozások  időszaka 2018. június 6. – június 30.

A helyek arányos elosztásáról régiónként a határon túli magyar pedagógusszervezetek megegyezéssel állapodnak meg.

A beiratkozottak elfogadásáról az érdekvédelmi szervezetek (RMPSZ, SZMPSZ, KMPSZ, ÉMPE, VMPE, HMPF és MPE) maguk döntenek a rendelkezésükre álló helyek függvényében.

A romániai beiratkozottak részvételi jogáról az RMPSZ országos elnökségi tagjai döntenek a rendelkezésükre álló helyek függvényében (körzeti, megyei szinten).

A csoportalakításnál elsőbbséget élvez az, aki:

  1. még egyáltalán nem vagy az elmúlt három évben nem vett részt magyarországi továbbképzésben, de a hazai továbbképzések és /vagy nyári akadémiák résztvevője volt;
  2. tevékenyen részt vesz a magyar nyelvű közoktatás megerősítésében, minőségi fejlesztésében;
  3. rendszeresen szervez diákjainak tanórán kívüli tevékenységeket.

 

A döntésről értesítést küldünk a kitöltött adatlapon a beiratkozott kolléga által megadott e-mail címre, valamint a jóváhagyottak névjegyzékét megjelentetjük a www.rmpsz.ro honlapon 2018. július 20-ig. 

Az RMPSZ országos elnökségi ülésén született határozat alapján a romániai jóváhagyott beiratkozottak 100 lej részvételi díj befizetése után nyerik el véglegesen a részvételi jogot. A befizetés módjáról időben értesítjük a kollégákat.

A jelentkezőknek a továbbképzésre történő utazás költségeit nem áll módunkba megtéríteni. (Javasoljuk Magyarország területén igénybe venni a Magyar Igazolvány által biztosított utazási kedvezményt.)

A részvételből való kizárás általános feltételei:

Nem támogatják a pedagógus szervezetek annak a pedagógusnak a jelentkezését, aki korábban magyarországi továbbképzésen részvételi jogot nyert, nem vett részt és távolmaradásáról semmilyen tájékoztatást nem küldött a szervezőknek.

Igazoló okiratok

A továbbképzés elvégzéséről a képző intézmények igazoló okiratot állítanak ki, amennyiben a résztvevők eleget tesznek a szolgáltató által megfogalmazott részvételi feltételeknek.

Kapcsolattartó személy:
Pöllnitz Ilona, programkoordinátor
Tel: +40 728-297095, e-mail: sztok@rmpsz.ro

Felvételi pályázat az Apáczai Diákotthonba a 2018/2019 tanévre

Az újvidéki Apáczai Diákotthon pályázatot hirdet egyetemi hallgató, valamint középiskolás lányok és fiúk felvételére a 2018/2019-as tanévben

Pályázni a Felvételi jelentkezési lap kitöltésével lehet, amely letölthető innen (jelentkezési lap letöltése). A Felvételi jelentkezési lapot és az ott feltüntetett mellékleteket a következő címre küldjék: Apáczai Diákotthon, 21000 Novi Sad, Ćirpanova 54. További információk a 021/548-259 telefonszámon vagy a nsvmpe@gmail.com villámposta címen kérhetők. A pályázat beérkezésének határideje: 2018. augusztus 24.

A Diákotthon 2000-ben nyitotta meg kapuit azon magyar ajkú fiatalok előtt, akik tanulmányaikat az Újvidéki Egyetemen folytatják. Intézményünk két különálló részre, egy lány- és egy fiúkollégiumra tagolódik. Névadója Apáczai Csere János, a magyar művelődés kiemelt személyisége, a tudományosság és nevelés úttörője, az első magyar enciklopédista. A kollégiumban 4 ágyas szobákra osztva 80 hallgató számára tudunk lakhatási lehetőséget biztosítani. Lakóinknak mosógéppel ellátott fürdőszobák állnak rendelkezésükre. Konyháink jól felszereltek, lehetőség van főzésre, sütésre, a hűtőszekrényekben pedig bármilyen friss- és fagyasztott étel tárolható. A tágas és kényelmes tanulószobákban lakóink zavartalanul tanulhatnak, ami során a több ezer kötetet számláló könyvtárunk is rendelkezésre áll. Minden bentlakónk számára biztosítjuk az ingyenes számítógép-használatot, a nyomtatás és a fénymásolás lehetőségét. A diákotthon egész területén kitűnő sebességű internet-szolgáltatás biztosított.

A diákotthon a Maradéki Református Egyházközség tulajdona, működtetője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete. Hetente ökumenikus jellegű áhítatokat és ismeretterjesztő előadásokat tartunk. Meghívott előadóink elismert vajdasági és magyarországi szakemberek. Szabadidős programjaink közé tartoznak a táncestek, filmvetítések, jótékonysági munkák, közös főzőcskézések, kulturális rendezvények látogatása. A nyári szünidőben a diákotthon lakói közös külföldi kiránduláson vehetnek részt, valamint nemzetközi oktatási programokhoz csatlakozhatnak.

A diákotthon nyelve a magyar, elvárásaink pedig: a keresztyéni értékek szerinti viselkedés, szorgalmas tanulás és a házirend betartása, az előadásokon való részvétel.

A kollégium eddigi lakóinak is újra kell pályázniuk. Az első alkalommal pályázó diákokat személyesen fogadjuk kollégiumi látogatásra, időpont egyeztetés után.