Az elvándorláshoz hozzájárul az is, hogy elsősorban az észak-bácskai gyermekek nem beszélik a szerb nyelvet. De a szenttamási diákok sem tudnak szerbül, pedig az iskola 2/3-a szerb anyanyelvű. Kimarad(t) a közös játék az utcán, csak a magyar televíziót nézik, a digitalizáció is ehhez járult hozzá.

Radikális megoldás lenne óvodai kétnyelvű oktatásra való fókuszálás. A szerb nyelv ismeretére meg kell tanítani a gyerekeinket. Ahhoz, hogy ne menjenek magyarországi iskolákba a gyerekek, meg kell tanulniuk szerbül.

Maradékon ennek az ellenkezőjét próbálják elérni, azt, hogy a magyar anyanyelvű és a vegyes házasságból származó gyermekek magyarul társalogjanak. Ugyanis a szabad játék során szinte mindig a szerb nyelvet használják.

Naív elképzelés, hogy aki itt él Szerbiában, annak nem kell tudnia szerbül. Ha valaki orvos, vagy mérnök szeretne lenni, akkor meg kell tanulnia e nyelvet, e nélkül nem megy. Vagy ha valaki tanár szeretne lenni az Újvidéki Egyetemen, akkor nagyon jól kell tudnia szerbül. Ez nem kényszer, de ennek hiányában beszűkülnek a lehetőségeink. Mindemellett ki kell emelnünk egy adott szakterület (szak)terminológiájának az ismeretének jelentőségét. Ezt semmiképpen sem hátrányként, hanem előnyként kell felfognunk, hiszen számos magyarországi vállalat működik Szerbiában, amelyek esetében a két nyelv ismerete nagyon sokat jelent.

A két világháború közötti Erdélyben a szülők a nyári szünidő idején gyakran Nagyszebenbe küldték német nyelvet tanulni a gyermekeiket, e város akkoriban csaknem teljes mértékben német város volt. Manapság is több európai országban létezik diákcsere formájában ez a módszer. Akár most is a magyar gyerekeinket elküldenénk tiszta szerb nyelvű falvakba szünidőre, hogy megtanulják a nyelvet. Diákcsere formájában pedig nagyon hasznos lenne mindkét nyelv ismerete gazdasági szempontból is.

Fontos lenne visszaállítani a környezetnyelv oktatását az iskoláinkban. Vajdaság több nemzetiség által lakott terület, a szerb anyanyelvűeknek is illene legalább alapvető szavakat tudniuk magyarul, nem beszélve az írásmódokról, amikor értetlenül állnak egy-egy magyar név ékezetes, kettős mássalhangzós és y-os írása előtt, és nem egyszer megalázó megjegyzéseket tesznek.

A kisebbségben élőknek, jelen esetben nekünk itt magyaroknak nem jól kell beszélnünk szerbül, hanem tökéletesen! Sőt, ha valamit szeretne elérni az ember, akkor jobban kell beszélnie, mint az átlagnak. Mert, ha nem tudjuk a nyelvet, jelen esetben a szerb nyelvet, akkor önmagunktól zárjuk el a lehetőségeket, a fejlődésünket és a megmaradásunkat! Mert a polgári létnek mindig is értékét képezte a többnyelvűség. Sajnos ez mára eltolódott a nemzet és ideológia irányába.

Nekünk az kell, hogy fontos legyen: megtanuljanak a gyerekeink szerbül és a megtanultakat a magyar közösség számára tudják fordítani.

Legfontosabb azonban a családi nevelés, a szülők hozzáállása.  A többnyelvűséget nem kényszernek vagy korlátnak, hanem lehetőségnek, értéknek kell felfogni.

Fontos lenne hétvégi osztálykirándulásokat szervezni, amely által a diákok ismerkednének Újvidékkel, és szállást biztosítva az Apáczai Diákotthonban betekintést nyernének a kollégiumi életbe, megismerhetnék az itteni középiskolákat, bemutató előadásokon, műhelymunkákon vehetnének részt.

Míg eddig zenéből, történelemből és képzőművészetből lehetett nemzeti vonatkozású programot is alkalmazni, ez most nem került be a programba. Ez által a tanárok gyakran olyan utasításokat kapnak, hogy ne is foglalkozzanak például a magyar történelemmel, mert az úgysem lesz a kisérettségi (a nyolcadik osztály utáni záróvizsga) tantárgyai között. Amíg e téma a tanagyag integrált része volt, a tanárnak könnyítést jelentett, ma már külön forrásokból kell pótolni ezeket a tartalmakat.

A tankönyvellátás továbbra is akadozik. A nyolcadikosok csak késve kapták meg magyar nyelvből a könyveket, és csak lassan javul a helyzet.

A magyar nyelv, mint környezetnyelv tantárgyból idén megjelent a tankönyv az V. és VI. osztályosoknak, de nagyobb fontosságot kellett volna tulajdonítani a magyar gyermekek anyanyelvükön folyó oktatását biztosító, színvonalas tankönyveknek. A pedagógusok és a szülők fénymásolásra kényszerülnek, ami többletköltséget okoz.  Magyarországi tankönyveket nem használhatnak, ezért a több éve tartó bizonytalanságba belefáradt pedagógusok a diákjaikkal együtt az el nem készült segédanyagot várják. Ezzel szemben a magyarországi szerb diákok szerbiai tankönyvekből tanulhatnak.  Nincs kölcsönösség e téren.

2022-ben a VMPE a magyar történelem bemutatását, népszerűsítését célzó könyv kiadását tervezi, ami egyben sok lényeges adatot és képet tartalmazna, amit a gyerekek örömmel vennének a kezükbe. Ez egyben használható lehetne a felső tagozatosok és középiskolások számára is. E könyv rövidített formáját le kellene fordítani szerb nyelvre, mert nagyon fontos lenne az itt élő szerbeknek is, hogy ismerjenek meg minket, főleg a fiatalok, akik teljesen tájékozatlanok a történelmünkkel kapcsolatban. Előfordul már az is, hogy némely gyermek, fiatal nem is tud rólunk.

A kisebbségi könyvek, (jelen estben a magyar) időben történő jóváhagyása, fordítása és katalogizálása is nagyon fontos és lényeges kérdés. Ezért a gyerekeink nem kapják meg időben az ingyenes tankönyveket. Ugyanez tapasztalható az alsósoknál, a negyedikesek könyveivel kapcsolatban. Az iskoláknak szeptemberre már pontosan tudniuk kellene, hogy melyik tankönyvekből dolgoznak az adott iskolaévben.

Gyakran nyomtatási hibák vannak a tankönyvekben, pl.: a magyar nyelvet cirill írásmóddal keverik.

Szép számban akadnak rosszul, hibásan fordított tankönyvek. Az általános iskolák alsó tagozatos tanulói részére (1-4. osztály) vannak, a kisegítő tagozatosoknak és az inkluzív oktatásban részesülők számára viszont nincsenek tankönyvek. A felső tagozatokon is hiányzik néhány tankönyv. A gimnáziumokban zömmel régi kiadású könyveket használnak, a szakiskolák részére nagyon kevés a magyar nyelvű tankönyv. Tanári kézikönyvek sincsenek. A kéziratok akkreditációja nehézkes, bonyolult. Idén végre megjelent a gimnáziumok számára a magyar nyelv és irodalom tankönyv.

Az is nagy gond, hogy hiába támogatott az iskolai könyvtár állományának bővítése, csak a Minisztérium által megadott könyvek közül lehet választani, és ott nincs egyetlen magyar nyelvű kiadó sem. Nincsenek magyar nyelvű tankönyvek, a kiadók a kis példányszámra hivatkoznak.

Az oktatáshoz forrásanyagot jelent a Muhi Béla szerkesztette Fókusz ismeretterjesztő portál.

Az Oktatási Hivatal honlapja mindenki számára elérhető, letölthető ismeretekkel, adatokkal és szükség szerint felhasználhatjuk a tanulók tudása gyarapításának érdekében. Itt fontos megemlíteni még a továbbképzések fontosságát.

A távoktatás ideje alatt a tanulók tanultak, de sajnos nem tanulták meg a tananyagot. A tesztek eredményei pontosan tükrözték, hogy mely anyagrészt tanulták közvetlen úton, és melyet távoktatáson. Vannak persze kis mértékben kedvező tapasztalatok is. Például azzal kapcsolatban, hogyan lehet egy tanítási egységet jól, szépen bemutatni digitális úton a gyerekeknek. A tanárok egybehangzó véleménye szerint a távoktatás ideje alatt az alsó tagozatú osztályokban visszafejlődés történt. A diákok azt is elfelejtették, amit már egyszer megtanultak. Novemberig csak az előző osztályos tananyagot vették és ismételték át a diákokkal. A középiskolai tanulók gyakorlati oktatás nélkül maradtak, amit nagyon nehéz bepótolni. A gyakorlatban sajnos bebizonyosodott, hogy ez a tudás nem elegendő, amikor nincs meg hozzá a kellő mértékű gyakorlat.

Némileg sikerült a Minisztérium figyelmét felkelteni a magyar oktatásunk iránt. Igyekeztek didaktikai eszközöket, számítógépeket juttatni az iskoláknak.

Nagyon fontos, hogy az anyaországgal való eddigi együttműködés teljes egészében megmaradjon. Az anyaország az eltelt időszakban sokat segített az iskolák felszereltségének és az épületek állapotának javításában is. A szórványgondozás terén az együttműködés bővülhetne is azzal, hogy akár nemzetközi fórumok előtt is a kölcsönösségre hivatkozva, például egyházi iskolák, nevelőotthonok megnyitását engedélyeztetné.

Lényeges a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete számára, hogy az óvónők, tanítók, tanárok bátran megosztják velünk a véleményüket, hiszen a közoktatás minőségének a biztosítása érdekében vállaltunk szerepet. A véleménynyilvánítás miatt nem kell rettegniük a politikai hatalmaktól. Immár huszonkilenc éve olyan feladatokat látunk el, amelyek meghaladják a civil szervezet kereteit, akár állami szintű feladat ellátását is. Ugyanakkor érezzük, tapasztaljuk, hogy az oktatás gyorsan változik, ami rendkívül komoly kihívást jelent a szervezés. az anyanyelvi kultúra megőrzése terén.