Ragyogó napsütésben értek a helyszínre, s zuhogó esőben, villámlásoktól kísérve értek haza a bácskai anyanyelvápolók csonoplyai elődöntőjéről a résztvevők, a szervezők és a bírálóbizottság tagjai, mégis elégedetten nyugtázták magukban: ezt az elődöntőt, amelyben az észak bácskai anyanyelvápolók csonoplyai és nemesmiliticsi csoportja vett részt, érdemes volt begyakorolni, megszervezni és meghallgatni.
A látványos, cselekményes elődöntőn, amelyre a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében került sor, a múlt héten Csonoplyán, a patinás színházteremben, két csapat vett részt.
A csonoplyai anyanyelvápolók Krizsán Valéria tanítónő rendezésében három rövid, frappáns jelenettel összegezték a 32 tagú anyanyelvápoló csoport egész évi idei munkáját: Balázs Pál Csodatevő gyógyszer, a Mátyás király és a varga című népmese-dramatizációval, valamint a Kozmetika című mai tárgyú jelenettel. Az első jelenetben tanulás helyett az iskolaorvostól gyógyszert kérő lusta diák kap ugyan receptet, de abban nem a tanulástól mentesítő csodagyógyszer található, hanem székmelegítésre, tanulásra buzdító utasítás. A Kozmetikában mindenki az új lányt várja kíváncsian, akiről az a hír járja, hogy csodaszép – ő terjeszti önmagáról ezt a kíváncsiság-felkeltő álhírt. Az első találkozásnál azonban kiderül, hogy a „Szépség” hiába használ marékszámra a szépítő kencékből, attól még retkes marad a nyaka, és a tudása sem pezsdül fel, sajnos. A jelenetek közül a Mátyás király és a varga aratta a legnagyobb sikert. Elsősorban a vargát alakító Szélik Arnoldnak köszönve, aki olyan természetes, átélt szerepjátékkal és ízes, szép, jó kiejtésű beszéddel alakította az igazáért furfanghoz folyamodó vargát, hogy a találkozó legjobb gyerekszínészévé avatták, de a kiváló, sokoldalú, látványos, mindenki figyelmét lekötő rendezésével is, úgyhogy az előadás végül elnyerte az elődöntő legjobb előadása címet és rangot.
A nemesmiliticsi anyanyelvápoló csoport Szabó Márta tanítónő rendezésében a Mesevilág című nagyjelenettel mutatkozott be, amelyben a húsztagú anyanyelvápoló csoport minden tagja részt vett. Nemcsak mint színjátszó, hanem a sok részből álló szöveg megírásában, összeállításában is. Több, általuk ismert mesét, gyermekregényt és rajzfilm-történetet fűztek össze egy egésszé, ráadásul saját meglátásaikat, véleményezésüket, mai értelmezésüket is beleszőtték. A történet úgy indul, hogy a Zenész elhatározza, hogy maga mögött hagyva eddigi gondjait, megkeresi végre az álmait. Útközben rokonlelkekre talál. Egyberímelő formának azt találták ki, hogy minden történet két-két szereplője keres valakit a saját történetéből, s az előadás tulajdonképpen ebből a Zenészhez csatlakozó végtelen kereső utazásból áll, amely végül is sikerrel jár. A Tigris és Malacka megtalálja Micimackót, Vilma és Irma Frédit és Bénit a Kőkorszaki Korzóból, de a közös, kalandos utazás folyamán belebotlanak Süsübe és a Sárkányba, a Sárgahajú királyfiba, Shrekbe, a Törpökbe, stb. is. Végül együttesen, a nagy, közös találkozás örömére eléneklik Halász Judit híres, közkedvelt gyermekdalát: „Hull a hó és hózik, Micimackó fázik”. A szereplőkön észrevehető volt, hogy a sok gyakorlásnak köszönhetően ki beszéli már egyre folyékonyabban magyar anyanyelvét, ki küszködik még a szereptanulást ugyan már legyőzve, a kiejtéssel, s akadt olyan nemrég csatlakozó tag is, aki még bátortalan színpadon megszólalni, de már lelkesen részt vesz a közös játékban, cipeli a díszleteket, igyekszik magát mindenképpen hasznosítani, de közben nyitott fülekkel jár, és issza magába az egyelőre még egy kicsit idegenül hangzó párbeszédeket. A bírálóbizottság – Lukács Gabriella, a VMPE elnök asszonya és Jódal Rózsa író – a csoportot a kiváló összjátékért és a sikerült díszletért jutalmazta. A résztvevők közül viszont Gardil Roland a Zenész fölényesen magabiztos szerepmegoldásáért, Szegedi Alexandra viszont a Doktornő kimért, jóságosan kioktató megformálásáért vihettek haza gyermekszínészi díszoklevelet. A szereplők könyvjutalomban részesültek, és valamennyien részt vehetnek a zánkai közös nyaraláson.
A csonoplyai és a nemesmiliticsi anyanyelvápolók ismét bebizonyították, hogy ha nehezen, ha küzdelmek árán is, sok idejüket rászánva, de leküzdik az akadályokat, és lassan, fokozatosan, de szemmel látható eredménnyel előbb-utóbb elsajátítják a családjuk által már lassan feledésbe merült magyar anyanyelvüket.
– Jódal Rózsa, a Magyar Szónak
