A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében megtartott XXIII. Apáczai Nyári Akadémia második hetében július 10.-14-ig zajlott az osztályfőnöki képzés az Apáczai Fiú Kollégiumban. Az osztályfőnöki szekció programkoordinátora Kávai Bózsó Ildikó volt. Az idei képzés A motiváció rejtett útjai átfogó cím köré gyűjtötte az előadásokat.
A 15 résztvevő tartalmas és hasznos előadásokat hallhatott magyarországi és hazai előadóktól egyaránt. Délelőtt és délután is két-két előadást követhettek végig rövid kávé, ill. egy hosszabb ebédszünettel. A munka délelőtt 9 órától valamint délután 15 órától indult. A résztvevők főként általános iskolai osztálytanítók, illetve szaktanárok voltak, de volt köztük középiskolai szaktanár is. Életkorukat, munkatapasztalatukat tekintve széles volt a skála, akadt pályakezdő, első osztályfőnökségére készülő kolléga, de zömében a többéves munkatapasztalattal rendelkező pedagógusok keresték a tanulókhoz vezető új utakat.
Az ANYA második hetét is az újvidéki Rádió és Televízió székházában kezdtük ünnepélyes keretek között. A Himnuszt Halász Dávid református lelkész áhitata követte, majd Lukács Gabriella a VMPE elnökasszonyának ünnepi beszéde következett. A megnyitót jelenlétével és köszöntőjével megtisztelte dr. Maruzsa Zoltán a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára. Köszöntőt mondott még Klemm József a Vajdasági Rádió és Televízió megbízott vezérigazgatója, Kiss Dávid az Oktatási Hivatal Elnöki Kabinetjének főosztályvezetője és Vida Törnár Judit a Muravidéki Pedagógus Egyesület elnökhelyettese. Az ünnepi megnyitót hangulatosabbá tette Erdei Flóra citeramuzsikája, Tóth Katarina szavalata, valamint a muzslai iskola Győri Csilla által vezetett népi énekcsoportja (Kovács Nikolina, Kelcsov Leona, Varga Réka, Aranitovity Vivien, Molnár Rita). A megnyitót idén is konferálásával Szabó Gabriella tette gördülékennyé.
A nyitó rendezvény második felében két plenáris előadás hangzott el. Kissné Dr. Zsámboki Réka a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának tudományos és külügyi dékánhelyettese A mesterséges intelligencia hatása a tanulásra és motivációra címmel tartott gondolatébresztő előadást. Őt Dr. Duró Zsuzsa tehetségfejlesztő szakértő követte. Konfliktusok és kezelésük a nevelési-oktatási intézményekben című előadásával ismertette meg a népes hallgatóságot.
A továbbiakban már a két szekció külön váltan, párhuzamosan két helyszínen folytatta a munkáját. Az osztályfőnöki képzés délutánja ismerkedéssel, beszélgetéssel, szituációs játékokkal telt, amit Oldd meg! Éldd meg munkacímmel Kávai Bózsó Ildikó magyartanár vezetett.
A képzés első napjaiban a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának jeles előadóit hallgathattuk. Kissné Dr. Zsámboki Réka ezúttal az innovatív és reflektív technikák alkalmazásáról beszélt, az elmondottakat műhelymunkában meg is tapasztalhatták a résztvevők. Dr.habil Simon István Ágoston A belső motiváció kialakulásának lehetőségei az egészségfejlesztésben címmel tartott előadást. Dr. Gáspárdy Tibor A kép hatalmáról – a reklámok, képek és a rejtett motiváció összefüggéseiről tartott izgalmas előadást. Dr. Pásztor Enikő A tanulói reziliencia fejlesztésének lehetőségeit járta körül, amit műhelymunka is színesített.
A következő nap első előadója Bori Mária pszichológus volt, aki az emberi értékek fontosságáról beszélt. Őt Dr. habil Vass Vilmos követte, ő a Budapesti Metropolitan Egyetem professzora. A motiváció új értelmezése címmel tartott igen érdekes és hasznos előadást.
Szerda délután kirándulás tarkította a programokat. Péterváradot ismerhettük meg a katakombákban, a múzeumban is jártuk, valamint Újvidék belvárosának értékeire hívta fel a figyelmet Olajos Anna idegenvezető. A résztvevők hasznosnak ítélték meg a kiránduláson látottakat, hiszen gyakran kerül az osztályfőnök olyan helyzetbe, amikor egy kirándulás programját kell összeállítania.
A záró napon hazai előadók nézőpontjából jártuk körbe a motiváció rejtett útjait. Dr. Kulcsár Sarolta irodalmár, kutató Szocializáció, motiváció, innováció – napjaink oktatási kihívásai című előadása és műhelymunkája tette tartalmassá a délelőttöt. Délután újra a pszichológus szemével vizsgálódtunk Mengyán Pletikoszity Ildikó az érzelmi alapszükségleteinkről tartott előadást.
A résztvevők értékeléseinek figyelembe vételével megállapítható, hogy az idei képzés tartamát az osztályfőnöki munkában alkalmazhatónak tartották, az előadók felkészültségével, közlésmódjával elégedettek voltak. Külön hasznosnak tartották a műhelymunkákat, ahol gyakorlati technikákat sajátíthattak el és vihettek magukkal. A jövőben ilyen jellegű, vagyis gyakorlati, kézzelfogható információkhoz szeretnének még inkább jutni műhelymunkák keretében. A továbbképzés hangulatát kapcsolatépítő jellegét értékelve szintén megállapítható, hogy a résztvevők elégedettek voltak, úgy érezték, hogy egy jó csapat alakult ki, aki a továbbiakban is tartja majd az egymást segítő szakmai kapcsolatot. Idén viszont inkább bejáró hallgatók vettek részt a képzésen, kevesen mindössze négyen voltak azok, akik szállást is igényeltek. Ők elégedettek voltak a kollégium nyújtotta lehetőségekkel. Többen megjegyezték, hogy jövőre ők maguk is népszerűsíteni fogják a képzést, hogy minél több résztvevő hallhasson ilyen hasznos szakmai előadásokat.
Írta: Kávai Bózsó Ildikó, szervező
Fotók: Lukács Attila és Lukács Áron