A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 23. alkalommal szervezte meg akkreditált nyári tanárképző programját, az Apáczai Nyári Akadémiát (ANyA) Újvidéken.
Az idén először lett megtartva az Interdiszciplináris képzés, Párhuzamok és átmenetek az elméleti és kísérleti oktatási módszerek között címmel. A program az Apáczai Diákotthonban lett megtartva, július 10-től 13-ig.
A képzés célja a komplex természet-, társadalom- és műszaki tudományos oktatói gyakorlatok, a multimédiás, informatikai és robotikai eszközök, valamint a projektoktatás alkalmazási lehetőségeinek bemutatása volt.
Hazai és magyarországi szakemberek, egyetemi és középiskolai tanárok tartottak előadásokat, gyakorlatokat és műhelymunkákat. A képzés keretében előadással egybekötött kirándulásra is sor került.
Az első nap, az ünnepi megnyitó után, Kissné Dr. Zsámboki Réka (Benedek Elek Pedagógiai Kar, Sopron) tartott előadást, A mesterséges intelligencia hatása a tanulásra és motivációra címmel. Továbbá Dr. Duró Zsuzsa (tehetségfejlesztő szakértő), Konfliktusok és kezelésük a nevelési-oktatási intézményekben címmel tartott előadást.
A délutáni program keretében további két előadásra került sor, Tarján Tobolka Albina (doktorandusz, erdészmérnök) tartott előadást Erdészet és erdészettel kapcsolatos témák az oktatásban címmel, illetve Dr. Muhi B. Béla (egyetemi tanár, Educons Egyetem, Közgazdasági Kar), Diák-menedzserek a tanteremben – gazdasági és vállalkozói ismeretek tanítása az iskolában címmel tartott előadást és mutatott be néhány diákversenyt.
A második nap hat előadás volt a programon: Dr. Szabó Csaba (egyetemi tanár, ELTE, Budapest), Tanulási módszerek, ahogy az agykutatók látják; Dr. Erdélyi Éva (egyetemi tanár, Budapesti Gazdasági Egyetem), Körforgásos gazdaság a gyakorlatban minden korosztállyal; Horák Kornél (biológus, tanár, Óbecse), A gyógynövények rejtett világa; Dr. Lengyel László (konzulens oktató, MATE, Zenta), A klímaváltozás hatása az agroökoszisztémára; Dr. Kulcsár Sarolta (konzulens oktató, MATE, Zenta), A fenntarthatóság fenntartható módszertani megoldásai és Dr. Barta Holló Berta (egyetemi tanár, Természettudományi Kar, Újvidék), A komplex vegyületekről egyszerűen címmel tartott előadást.
A harmadik nap során a délelőtti részben két előadást lett megtartva: Dr. Ács Ferenc (egyetemi tanár, ELTE, Budapest), Humán biometeorológiai adatgyűjtés, modellezés és időjárás-elemzés, illetve Dr. Muhi B. Béla (egyetemi tanár, Educons Egyetem, Közgazdasági Kar), Tudásalapú gazdaság és társadalom – az oktatás szerepe címmel tartott előadást. A délutáni program kirándulás volt a péterváradi várba és kazamatáiba, majd városnézés szakmai vezetéssel, a vár történetének ismertetésével, Olajos Anna vezetésével.
A negyedik nap az informatika és a robotika volt a főszerepben, a magyarországi Abacusan Stúdió szakemberei tartottak előadásokat és interaktív műhelymunkát: Algoritmikus gondolkodás fejlesztésének interdiszciplináris lehetőségei számítógép nélkül is programozható oktatási robotok segítségével; Az ArTeC moduláris robotika alkalmazásának lehetőségei az interdiszciplináris oktatásban – magyarországi és nemzetközi jógyakorlatok bemutatása és Kompetenciafejlesztés és szövegértés fejlesztés lehetőségei a RIDE módszertan segítségével. A workshop két párhuzamos csoportban folyt: ArTeC Early Years robotika program (5-10 éveseknek) megismerése, robotépítés, robot programozás és ArTeC robotok programozásának alapjai. A program végén a 23. Apáczai Nyári Akadémia Interdiszciplináris képzésének értékelése volt és a tanúsítványok kiosztása.
Írta: Dr. Muhi B. Béla, szervező
Fotók: Lukács Attila