Beszámoló: Szórakoztató, szóra késztető anyanyelvápolási tábor 2023

Az anyanyelvápoló tábor az idei évben először került megrendezésre Módoson, június utolsó hetén, keddtől csütörtökig (27-29).

A nyári anyanyelvápoló táborban 20 gyermek vett részt, melyek zöme 8-12 éves volt, azonban előfordult, hogy óvodás, valamint középiskolás diákok is részt vettek. A táborozók többnyire a környező falvakból jöttek: Surjánból, Bókáról és Nezsényből, valamint voltak helyi diákok is Módosról.

A foglalkozások reggel 9:30-tól délután 17 óráig tartottak. A gyerekek három napon át számos foglalkozásban vehettek részt, főként zenei, játékos, kézműves, és anyanyelvápoló programokban, melyeket Molnár Urbán Éva anyanyelvápoló, Ábel M. Kornélia óvodapedagógus, Szabó Tímea magyartanárnő és Urbán Mária anyanyelvápló tartottak.

A módosi anyanyelvápoló tábor záróműsorára csütörtökön került sor, ahol a táborozók az elmúlt napi foglalkozásokon tanult énekeket, verseket mutatták be. A műsort a VMPE elnök asszonya Lukács Gabriella beszédje zárta. Ezt követően a záró ünnepségre került sor.

Szervező: Molnár Urbán Éva

Beszámoló: Kincses Tarisznya Tábor 2023

HÉTFŐ

A 23.Kincses Tarisznya Tábor helyszíne  Nemesmilitics. 4o táborlakóval kezdtük  el a  foglalkozást nemesmiliticsen a  kultúrotthonban. Táborunk célja, hogy táborozóink tarisznyája a tábor végére sok kinccsel teljen meg. Csapatvezetőink segítségével, könnyen és gyorsan teljesültek a feladtok és  összelehetett gyűjteni  minél több pontot.

A táborlakók Bezdánból, Bajmokról, Csonoplyáról, Budapestről  érkeztek. Csapatépítő játékokkal indítottuk az első napot,melyben csapatépítő gyakorlatok játszottunk, például:
– Menjünk medvét vadászni
– Mátyás mondja
– Hullámjáték
– Földregés

A kézműves foglalkozáson az alsó tagozatos gyerekek fenyő tobozból süniket készítettek,míg a felső tagozatos tanulók kreativ munkával bizonyították be képességüket.

A 2oo éves Kisboldog asszony templomról Antal atya részletes beszámolót tartott, az ott található értékes szobrokról melyeknek külön-külön fontos jelentősége van,a templomban található rendkivül sok padról mesélt az atya. A település legmagasabb pontjáról a Kálváriáról szemléltük meg a környező településeket és a templomtornyokat.

A fudbalpályán sport aktivitásokkal folytattuk a napot. Csapatversenyek következtek: zsákbanugrálás, futás, karikán átbújás, kötélhúzás, kéttűz között és a közkedvelt fudbal sem maradhatott el.

A első napot társas esttel folytattuk ahol a csapatok táncoltak, énekeltek.

KEDD

A tábor második napján igazi élményben volt részük a táborozó  csaoportnak. Zomborba  utaztunk  vonattal ,s mivel nagyon kevés gyerek ült vonaton így számukra felejthetettlennek számított az utazás.

A zombori Magyar házban:Kaszinóban  Kornel bácsi várt bennünket  és mutatta be  az épületet, az ottani tevékenységeket.

Elmondta hogy a zombori magyarság a Magyar Polgári Kaszinóban alkalmi műsor keretében emlékezik meg az aradi vértanúkról, a kaszinó udvarában megkoszorúzák Schweidel József honvédtábornok szobrát.

A városi múzeumban csodálatos  kiállítást tekinthettünk meg  a német nyelvterületen élő emberek életéről és munkásságáról.

A zombori Szent István templomot István ferences rendi apát mutatta be a csoportnak és mesélte el a tempolm történetét.

A zombori kirándulás fagyizással folytatódott,majd militicsre érkezve a tűzoltóotthonban vártak ránk. A bemutató után minden kiváncsi gyermek kipróbálhatta a tűzoltókészüléket.

SZERDA

A közkedvelt Számháborúval kezdtük a napot, a helybeli templom kertben  amely igazi búvóhelyül szólgált a csapatok számára.

A versengést  előadások sorozata követte :

-Méhek szerepe a mindennapi életbenédelmi játék

-Mézeskalács díszítés

-Zöldszemmel természetismeret

-Ügyességi játákok

A nap fénypontja a tábor záró est volt. A csapatoknak be kellett mutatkozniuk: tánc,irodalmi alkotás,jelmez –vagy frizurabemutatással.

A bemutatkozás búcsúzóul tabor résztvevői záró dalal készültek

„Annyi mindent kéne még elmondanom
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk…”

A tábor támogatója a Belügyminisztérium.

Szervezők:
Krizsán Valéria
Szabó Márta

Beszámoló: Suliszínház Fesztivál gála, Muzslya 2022/23

Huszonhárom évvel ezelőtt, 2001-ben a bánáti Erzsébetlakon kezdte meg anyanyelvápoló munkáját a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete. A Suliszínház megálmodója és főszervezője Nagy Margit és Takarics Róbert volt. Az anyanyelvápolás idővel mozgalommá nőtte ki magát. A bekapcsolódó helységek száma és diák tagjainak létszáma egyre nőtt, sőt hamarosan fesztiváljelleget öltve már nemcsak az anyanyelvápolókat mozgósította, hanem más vajdasági iskolák diákszínjátszóit is ott, ahol eleve magyar nyelven, illetve a gyerekek anyanyelvén folyt a tanítás.

Közben volt járvány, elvándorlás és egykézés. A csoportok gyermek tagjainak létszáma hol gyarapodott, hol apadt. Más diákszínjátszó csoportok is alakultak, ami csak dicsérendő. Az anyanyelvápolókkal való foglalkozás azonban továbbra is szükségesnek és maradandónak bizonyult. Sőt. Volt, ahol szinte az utolsó szalmaszálat jelentette. 

Az idén az immár XXIII. Vajdasági Suliszínház Fesztivál három elődöntőt tarthatott: Muzslyán a bánáti anyanyelvápolókét, Csonoplyán a bácskaiakét, Kispiacon pedig a gyermekszínjátszókét. Az idén négyszáznegyven (440) résztvevővel. 

Az idei évadot lezáró gálaműsort június 14-én a muzslyai színházteremben rendezték meg, zsúfolásig telt nézőtérrel. Hat csoport lépett fel, 98 résztvevővel. A szervezők – Lukács Gabriella, a VMPE elnök asszonya – és a zsűri: Takarics Róbert főszervező, író, Kávai Bózsó Ildikó kispiaci magyartanárnő és Jódal Rózsa írónő abban egyeztek meg, hogy az idei gálaműsor nem versenyszellemű lesz, hanem szemle. A résztvevők nem egymással vetélkedve, hanem „csupán” egymás és a szülők, rokonok örömére játszanak majd. 

A csonoplyai anyanyelvápolók Krizsán Valéria felkészítésében Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? című, színpadra alkalmazott szövegével a kiskamaszok keserveit szellemes, de megértő gúnyolódással, a felnőttek álságos, hol becsmérlő, kioktató, hol a közben elért sikerek láttán melldöngető dicsekvésével kísérve ábrázolták, frenetikus sikert aratva. A főszereplő, önmagát gitárral és énekszóval kísérő Gardil Roland brillírozott.

A horgosi Kárász Karolina Általános Iskola hetedikesei és nyolcadikosai Harmath Hajnalka mesteri felkészítésében a Kőmíves Kelemenné míves, mély értelmű erdélyi balladát mutatták be nagy fantáziára valló, sokoldalú, látványos koreográfiával, mélyen átélt szerepjátékkal és élvezetes, gyönyörű nyelvezettel. Az ürményházi anyanyelvápolók Móricz Elvira felkészítésében Az éhes farkas című mesejelenetet mutatták be humoros, korszerűen inkább csak jelzett díszletben és szellemes jelmezekben. Piroska walkmennel kelt útra, a malacokat csak a fülük, a kiskecskéket göndör, hegyes szarvacskákkal ékes üstökük árulta el, a „farkaséhes” Farkas viszont elismerő nevetgélést csalt ki szőrös „lábszárvédőjével” és furcsa, „becsapós” maszkjával. A muzslyai Szervó Mihály Általános Iskola diákjai két jelenettel is vidították a közönséget. Tóth-Lendvai Heléna felkészítésében A három kismalac humoros, játékos, jó összjátékra valló kalandjaival és Lukács Gabriella felkészítésében A Csizmás Kandúr ezer ötlettől vibráló történetével, amelyben a kackiás, ravasz észkombájn, magát Kacor Királynak nevező macsesz mindent: gazdagságot, egy fatornyos igazi várat, sőt koronás, hermelinpalástos férjet is szerez gazdasszonyának, a szegény, de talpraesett, a jég hátán is megélő, ugyancsak felvágott nyelvű molnárlánynak. A vendégként fellépő csantavéri színjátszó csoport, amely az idén ugyancsak először játszott együtt, mégis megszerezte korosztálya idei vetélkedőjén az aranyminősítést, Vukelity Csilla felkészítésében Nógrádi Gábor Nevelési alapszabályok című művét – ezeket az alapszabályokat alaposan tollhegyre tűző és nevetésre ingerlőn megkérdőjelezve – „bulizta” végig. 

A zsűri – a megbeszélés szerint – ezúttal nem hirdetett legkiválóbbakat, de azért könyvvel, oklevéllel jutalmazta a valamiben kitűnőket. Örömmel állapította meg, hogy az évek folyamán szerzett gyakorlásnak és foglalkoztatásnak köszönhetően valamennyien szebben, kifejezőbben beszélnek, és felszabadultabban, sok „szakmabeli” újdonságot is felmutatva játszanak. Hat diákot is megjutalmaztak kifejező, szép beszédéért, átélt játékáért: a csantavéri Gardil Rolandot, Horgosról hármat is: a Kőmíves Kelement, a címszereplő Kőmíves Kelemennét és a gyermeküket alakító Horváth Bernadettet, Folberth Juliannát és Kovács Gyólai Szofiát, a muzslyai Szervó Mihály Iskola Csizmás Kandúrt bemutató csoportjából kettőt is: Molnár Ritát (monárlány) és Pakai Andrét mint a minden hájjal megkent Csizmás Kandúrt. Ötletes jelmezeikért jutalmazták az ürményháziakat és a muzslyaiak Csizmás Kandúrt alakító csoportját, díszletükért ugyancsak az ürményháziakat, összjátékukért a csantavérieket és a muzslyaiknak A három kismalacot bemutató csoportját, bravúros rendezéséért és kifejező, egyedi hangvételű koreográfiájáért pedig a horgosi Harmath Hajnalkát. Valamennyi résztvevő az idén is a Balatonon nyaralhat.

Jó nyaralást kívánunk minden résztvevőnek, s kívánjuk, hogy jövőre kipihenten, megizmosodva, tettre készen láthassuk őket viszont. Visszavárjuk őket.

Írta: Jódal Rózsa, zsűritag
Fotók: Lukács Attila

Összefogkaló: Suliszínház Fesztivál csonoplyai elődöntő

Az anyanyelvápolók újabb sikeres bemutatkozása

A XXIII. Vajdasági Suliszínház Fesztivál bácskai anyanyelvápolóinak csonoplyai elődöntőjéről

          Május 17-én jelmezbe öltözött anyanyelvápolóktól zsongott a csonoplyai tágas, barátságos színházterem. Már jóval a kezdés előtt beöltöztek, az ő szereplésükre kíváncsi örömmel várakozó, a mályvaszín kárpitozású székeken helyüket kereső szülők, rokonok és szomszédok között nyüzsögtek, miközben hanyag biztonsággal a színpad széléről lábát lelógatva a nyolcadikos Gardil Roland gitárszóval szórakoztatta az érkezőket.

            A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében a XXIII. Vajdasági Suliszínház Fesztivál bácskai, szokás szerint Csonoplyán megrendezett évzáró bemutatkozására ezúttal is két helység: Nemesmilitics és Csonoplya anyanyelvápolói léptek színre. Az egyre gyérülő tömegességet az óvodások lelkes gárdája igyekezett „szinten tartani”. Méghozzá sikerrel.

            A közönség és a bírálóbizottság: Lukács Gabriella, a VMPE elnöknője és Jódal Rózsa írónő ezúttal két ragyogóan megrendezett, áradó jókedvvel és nagy igyekezettel, felkészültséggel előadott jelenetet láthatott. A két helység anyanyelvápolói éves munkájának eredményét.

            Miután Kabács Szilvia a VMPE nevében, Krizsán Szilvia tanítónő pedig a  vendéglátó szervezők nevében köszöntötte az egybegyűlteket, a nemesmiliticsiek húsztagú csoportja Szabó Márta anyanyelvápoló  tanítónő rendezésében A pletykázó asszonyok című népmesefeldogozással, a csonoplyaiak pedig Krizsán Valéria anyanyelvápoló tanítónő rendezésében  Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? című népszerű művének színpadi változatával vette meg a közönség szívét. A csonoplyaiaknak nehezebb volt a dolguk, mert míg Nemesmiliticsen van magyar nyelvű oktatás, Csonoplyán nincs, és otthon a család is csak elvétve beszéli az egyik szülő, vagy valamelyik nagyszülő, dédszülő magyar anyanyelvét. Lelkesedésben, igyekezetben és szorgalomban, sőt tehetségben azonban náluk sincs hiány.

            A nemesmiliticsiek jó humorral, természetes, jókedvű játékkal, a népmesék világát, a falusias környezetet híven felidéző öltözékben – kékfestő és babos szoknyában, kötényben, bekecsben, kajla karimájú kalapokban játszották el, hogyan bizonyította be Jóska a barátainak, hogy – hiába is tagadják – valamennyiük felesége ugyancsak pletykás nőszemély. Egy liter borban fogadtak. Egy reggel aztán a főszereplő azt füllenti a feleségének, hogy, akár elhiszi, akár nem, az éjszaka folyamán ő bizony váratlanul – tojt egy tojást! A megrökönyödött menyecske ugyan megfogadja, hogy ezt a csodát ő hétpecsétes titokként őrzi meg, mégsem állhatja meg, hogy nyomban el ne dicsekedjék szomszédasszonyának a nagy újsággal. Persze megfogadtatja vele, hogy erről aztán egy szót sem! Minden asszony titoktartást fogad, de hamarosan az egész falu ettől a csodától hangos. Másnap a bíró még ki is doboltatja a nagy hírt, amely időközben ugyancsak felduzzadt. Az egy tojásból, izgatott sutyorgással tovább adott hírként közben kettő, majd kilenc, végül – 99 lett! Persze nincs harag, a barátok jót nevetnek az egészen, hiszen tudni való, hogy:”Juli néni, Kati néni, jár a szájuk, mint a rokka, letye, petye, lepetye”… A vidám, játékos kedvű,  jó, természetes mozgású, a szép, ízes beszédre ugyancsak vigyázó, a cselekményt számos meglepő fordulattal, ötlettel, koreográfiai bravúrral gazdagító csoportot végül remek, fergeteges összjátékáért, és  a cselekményhez szervesen illő jelmezekért jutalmazták meg.

            „Amíg kicsi voltam és okos és kedves és szép, mindig tudták, hogy kire hasonlítok”. Gardil Roland, a Kire ütött ez a gyerek? főszereplője gitárkísérettel előadott szólóénekkel vezeti be és fejezi be a jelenetüket, miközben a színpadon balról a hat szülő üldögél, és hol dicsekszik, hol meg vádaskodik, jobbról pedig hat kortárs gyerek mondja a kedves, generációk sora által idézgetett Janikovszky-szöveget. Egy-egy szövegrészhez érve, Roland rámutat a Nagymamára, Nagyapára, Emil bácsira, Aranka nénire, az Apukára és az Anyukára, s tőlük várja mindig a választ: „Nagymama azt mondta: Istenem, akárcsak az anyja. Nagyapa azt mondta: az ördögbe is, szakasztott az apja! Emil bácsi azt mondta: a megszólalásig szegény Jolán! Apukám azt mondta: mintha csak magamat látnám! És anyukám azt mondta: azért talán rám is hasonlít egy kicsit!” Persze a kamaszkorral fordulat áll be: „Amióta megnőttem és butaságokat beszélek és elviselhetetlen vagyok, és rossz rám nézni, aki csak meglát, azt mondja:” S a felnőttek meg is mondják neki alaposan a magukét. A sárga, „vigyorgó fejecskével” díszített fehér mackóruhás kortársak pedig, szintén vihogva, eljátsszák a maguk szerepét: Borinkáét, Déneskéét, Lazarovicsét és a többiekét.  A jó szövegválasztású, ötletes, látványos, egy profi rendezőnek is becsületére váló rendezésű, kiválóan, széles jókedvvel eljátszott jelenetet, amelyben Roland valósággal remekelt, a zsűri végül is a rendezésért és a már előző évek megmérettetéseiből is ismert, többször is díjazott Rolandot pedig kiváló alakításáért jutalmazta meg. S úgy döntött, hogy a valószínűleg júniusban megrendezésre kerülő Gálára ezt a csoportot, illetve ezt a produkciót küldi tovább. Akkor is, ha a remekül alakító kis anyanyelvápolók olykor bizony megküzdöttek a számukra sokszor ismeretlen magyar szavakkal, mondat-fordulatokkal. Becsülettel helytálltak, s társaikat és hozzátartozóikat egy fergeteges, élménydús, látványos és szórakoztató, ugyanakkor tanulságos előadással lepték meg.

             A bácskai anyanyelvápolók mindkét csoportja ezúttal is elégedett lehet: az idén is, ha verítékes, egész tanévnyi munkával, sok-sok gyakorlással, próbával birkózva is, de kivágták a rezet!

Írta: Jódal Rózsa
Fényképezte: Lukács Attila

Együttműködési megállapodásra került sor Egerben az Esterházy Károly Katolikus Egyetemmel

2023. június 8., Eger
Együttműködési megállapodásra került sor ma Egerben az Esterházy Károly Katolikus Egyetemmel.
Megtisztelő számunkra, hogy a történelmi gyökerekkel bíró egri egyetem, amelynek felsőoktatási múltja a 18. századig nyúlik vissza, szakmai együttműködést kínált szövetségünknek.
Az együttműködés akkor hatékony, ha mindkét fél gazdagodik általa. Mindketten a következőkre törekszünk: látogatni egymás rendezvényeit, egymás szellemi kapacitását igénybe venni szakmai anyagaink és programjaink kidolgozása során, közös oktatási és kutatási projektek indítása, tanulmányutak szervezése és sok más egyéb.
Reményeink szerint az együttműködés sikeres lesz mindkét fél örömére.

Beszámoló: Fizika-kémia Tehetséggondozó Diáktábor

A huszonnegyedik hagyományos általános iskolai fizika-kémia tehetséggondozó diáktábornak 2023. május 12-tól 15-ig a pacséri Moša Pijade Általános Iskola adott otthont.

A tábor résztvevői, mintegy 30 diák, főként pacséri, bácskossutfalvi, de érkeztek résztvevők szabadkáról is, valamint temerini és szenttamási diákok érdeklődését is felkeltette a tábor. A résztvevők 5 tagú csapatokban dolgoztak, ami egyben csapatok közötti verseny is volt.    

A kiválasztott általános iskolás tehetséges diákok szakelőadásokat hallgathattak, kísérleteztek, fejtörő játékokban vehettek részt. Az idei táborban betekintést nyerhettek a világunk keletkezésébe, fizika szemszögéből, melyről Vörös Sándor tanár tartott előadást. Elgondolkodtató előadást hallgathattak a mesterséges intelligenciáról, melyről Virág Zsolt tanárral beszélgettek. Sertés vesét boncoltak Gáspár Hargita tanárnővel, valamint veszélyes gombákat vizsgáltak Major Evelin tanárnővel.  Jónás Szabina tanárnővel a diákok beutazták a Földünket, ahol olyan képződményeket néztek meg, mit a fizika erői hoztak létre.

Gyógynövényes szappanokat és különféle gyógynövénykeveréket készítettek Ortó Kanyó Anikó tanárnő vezetésével, melyet a tábor végén hazavihettek. Szombati tábor nap igazán érdekesnek bizonyult a diákok számára, ezen a napon látogatott el a szabadkai Vegyészeti- Technológiai Középiskola csapata, Perna Attila tanár vezetésével.  Ők különféle eszközöket, vegyszereket hoztak, mikkel sajnos az általános iskolában nem tudnak találkozni. Így a csapatok különféle ionok kimutatását próbálhatták ki, megnézhették, hogy a különböző fémek hogyan festik a lángot, látványos égési reakciókat próbálhattak ki. Diákoknak lehetőségük volt különböző applikációkkal, új anyagokkal megismerkedni és ezeknek a tulajdonságait bebizonyítani. A résztvevők laktató ebédet és finom uzsonnát kaptak a táborban.

A szaktábort a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete rendezte meg, melynek főszervezője Ortó Kanyó Anikó tanárnő volt. A legeredményesebb csapatok a tábor végén jutalomban részesültek. Minden résztvevő oklevelet valamint ajándékot kapott.

A tehetséggondozó diáktábor elsődleges célja a tehetségnevelés. A tanulók a tudásának a kibővítése, melyre a tanórák során nem kerül sor. A tábor témái olyan általános iskolai tananyagok melyekkel a diákok már találkoztak, de időhiány miatt nem volt alkalom ezekről beszélni, illetve gyakorlati foglalkozásokkal összekapcsolni.

 A tábor célja még a barátkozás, a csoportban való dolgozás elsajátítása, illetve a játszva tanulás is.

Kaptár rajzpályázat eredmények

Az idei évben harmadik alkalommal lett megszervezve a „Kaptár” rajzvereseny. A verseny a Méhek Világnapja alkapmából lett kihirdetve. Ez a szép nap mindenképpen fontos az emberiség számára,  hiszen a méhek nélkül el sem lehet képzelni az életet a Földön.

A rajzpályázat újdonsága, hogy a verseny nem csak az elemi- és középiskolások  vehettek részt, hanem az óvodások is. A pályázatra 336 szebbnél szebb munka érkezett, különböző technikával, így a zsürinek nehéz munkája volt.

A munkák több kategóriába lettek sorolva. Kategóriánként kiemelt arany, arany, ezüst és bronz minősités lett kihirdeteve. A kiemelt arany díjas óvodások és iskolások a szép ajándékok mellet baltoni nyaralást is nyertek.

Kiemelt arany díjasok lettek:

Óvodás kategóriában

Nagy Lana (felkészítő Szalai Eszter)

Első/második osztály:

Magyar Ákos (felkészitő Soós Hedvig)
Januskó Klára (felkészítő Szalai Eszter)
Engi Adél (felkészítő Szalai Eszter)
Stipančević Lejla (felkészítő Némedi Retek Zsuzsanna)

Harmadik/negyedik osztály:

Kúti Hanna (felkészítő Vastag Géber Judit)
Fried Georgina (felkészítő Csernyák Szilvia)
Somogyi Dorka  (felkészítő Szalai Eszter)
Varga Lorina (felkészítő Szalai Eszter)

Ötödik/hatodik osztály:

Dancsó Emma (felkészítő Kiss Natália)
Herrmann Esztefánia (felkészítő Volas Cibula Eleonóra)
Csapó Damián (felkészítő Sándor Magdolna)

Hetedik/nyolcadik osztály:

Fülöp Evelin (felkészítő Andreja Petrakovity)

Gratulálunk a díjazottaknak, sok sikert és szép balatoni nyaralást kivánunk a továbbiakban!

Írta: Volas Cibula Eleonóra,
szervező

A beküldött művek értékelése

Kiemelt arany díjatt kapott művek

Díjátadó

Felhívás: XXIII. Suliszínház Fesztivál – Gála

A XXIII.Vajdasági Suliszínház Fesztivál GÁLÁJÁT

június 14-én tartják meg, 15 órai kezdettel, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében (VMPE).

Helyszín:

Muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület

Magyar Kommün 39

2023. június 14-én, 15 órától, szerdán

A GÁLÁN hat előadást fognak látni a kedves nézők. Ezeket a darabokat magyar vajdasági általános iskolások vitték színre, és a XXIII. Suliszínház Fesztivál legjobb előadásait képezik az 

Szeretettel várunk mindenkit!

A belépés önkéntes adomány.

Mindenki saját lehetősége szerint adományoz pénzösszeget Páger Anita thaiföldi műtétjéhez.

Többet erről:

https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/segitsunk-anitanak-hogy-ujra-jarjon?fbclid=IwAR0YhKzxBgiZyI1s9vJAWdZ3VOxOGo8D3DabINPhHE02LaiT4c6sbEv1QRs

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02KrFDvABqs7MVPapuG77pvqUVJTneLGaoiZYQwg87sqfFJTzejZYK7Mk4fC3rxE4kl&id=100092540301973

Beszámoló: XXIX. Szórakoztató Szóra Késztető Anyanyelvápolási Szemle

Az Újvidéken  megtartott  XXIX. Szórakoztató Szóra  Késztető Anyanyelvápolási  Szemlén összesen  44 iskolás  korú gyermek szerepelt, és 28 óvodás mutatkozott  be a 12 felkészítő anyanyelvápolónak  köszönhetően.

A tavalyihoz hasonlóan, a Szemlét az óvodások nyitották  meg, mégpedig az újvidéki Vidám gyermekkor Iskoláskor Előtti Intézmény két Anyanyelvápoló csoportja: a  Pitypang óvoda Anyanyelvápoló csoportja
(csoportvezető, óvónő: Lukács Fodor Valéria), valamint a Dunavirág óvoda Anyanyelvápoló csoportja (csoportvezető, óvónő: Lelik Terézia).  Az ovisok versekkel,  mondókákkal, dalocskákkal mutatkoztak  be.  Közreműködő a csoportokban Petrović Eszter óvónő volt.  

A Pitypang óvoda Süss fel nap, Szent György nap…ènekes nèpi gyermejátèk fűzèrrel lépett  színre, a Dunavirág óvoda  viszont  mondòkákat,  nèpi gyermekjátèkokat, kiszámolókat, körjátékokat,  kapus játékokat mutatott be a nagyszámú közönségnek.

A tizenhat anyanyelvápolási csoportból,  tizenhárom mutatkozott  be, 13 helységből:

Az  anyanyelvápolási  csoportok  Homokrévről  (csoportvezető: Szirák Katalina), Módosról (csoportvezető: Molnár Urbán Éva), Titelről (csoportvezető: Urbán Mária),  Ürményházáról (csoportvezető: Móricz Elvira), Beodráról (csoportvezető: Szirák  Katalina),  Maradékról (csoportvezető: Kovács Hargita), Muzslya-Nagybecskerekről (csoportvezető:  Tóth-Lendvai Heléna), Bókáról (csoportvezető: Molnár Urbán Éva), Csonoplyáról (csoportvezető:  Krizsán Valéria), Surjánból (csoportvezető: Molnár Urbán Éva), Törökbecséről (csoportvezető:  Szirák Katalina),  Nemesmiliticsről (csoportvezető:  Szabó Márta)  és Nezsényről (csoportvezető: Molnár Urbán Éva), érkeztek. Fellépett  még  Stefanović Nadežda két  diákja  is Muzslyáról.

Lévén az idei év Petőfi-emlékév, így  sokan Petőfi versekkel  szerepeltek a Szemlén. Ezen kívűl, volt más versösszeállítás is, de népmesemondás, prózamondás  is. 

Az ürményházi anyanyelvápolók az eperfáról írtak. Információkat gyűjtöttek  erről a kivesző félben levő fáról, érdekes dolgokat tudtak meg az idősebb falubeliektől, majd munkájukkal jelentkeztek  a Magyar Kultúráért Alapítvány, a Petőfi-emlékév alkalmából közzétett  felhívásra, Petőfi körtefája címmel. Eredményként, jogosultak lettek a Petőfi körtefájának oltványához.

A Szemlén ezt a fogalmazást mondta el Pavlov Anna, 6. osztályos tanuló, és Móricz Léda, elsős, kiegészítette a fellépést,  egy  Kányádi verssel.

A  Szemle  után  megbeszélésre  került  sor, és már a  jubiláris, harmincadik, Szemlével  kapcsolatos  tervek, szervezési ötletek is  felmerültek az időszerű  kérdések  mellett  az  anyanyelvápolók  körében.

A Szemle helyszíne az Apáczai Fiúkollégium volt.

 

Szerző: Monić Lídia
Fotók: Markó Laura,  Monić Lídia

Beszámoló: IX. Módszertani Konferencia

Beszámoló a IX. Módszertani Konferencia a Hétvégi Magyar Iskolák számára c. eseményről

 A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) idén újra megszervezte a Balassi Bálint-ösztöndíjprogram keretein belül a Márton Áron ösztöndíj-módszertani konferenciát. A IX. Módszertani Konferencia a Hétvégi Magyar Iskolák számára c. esemény a diaszpórában, és a Kárpát-medencében, magyarságismereti oktatást folytató önkéntes oktatók számára lett  megszervezve, külön tekintettel a személyes és szakmai kötődésük erősítésére, valamint módszertani tudásuk megosztására és fejlesztésére. A program keretében számos értékes, és érdekes előadáson, műhelymunkán vehettek  részt a világ minden tájáról érkező  oktatók, anyanyelvápolók. A budapesti képzésnek a Népművészeti múzeum adott otthont az idén,  2023. május 11-14. között. 

A többéves hagyományokra visszatekintő továbbképzés idei témái a következők  voltak: 

– a tervezés és megvalósíthatóság kérdései, különös tekintettel a tananyagokra és tantervekre a jó gyakorlatok középpontba állításával,
– az oktatási folyamat lépései, a taneszközök és módszerek megfelelő használata,
– a tehetséggondozás kérdései,
– az egyes pedagógiai irányzatok helye és szerepe a XXI. századi elvárások fényében,
– óratervek, tanmenetek a Balassi-füzetek használatához.

A  konferenciát  Hernyes Zoltán főosztályvezető (KKM) nyitotta   meg, majd sor  került  a  hétvégi magyar iskolák bemutatkozására.

 Szilágyi Péter helyettes államtitkár (ME) a  Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának diaszpóraközösségeket támogató tevékenységéről tartott  ismertetőt, Hernyes Zoltán főosztályvezető (KKM) pedig az Ösztöndíjakról, a KKM diaszpórának kínált lehetőségeiről beszélt.

Részletes  tájékoztatást kaptunk a diaszpóraközösségeket támogató tevékenységekről, és  arról  a  közeljövőben létrejövő lehetőségről, azok számára, akik véglegesen vagy ideiglenesen hazatelepülnek Magyarországra, és egy egyablakos ügyintézéssel  minden kulcsfontosságú kérdésben választ is  kaphatnak a  Hazaváró Irodában (Welcome Office).

“Szilágyi Péter kiemelte: az iskolák a világjárványt megelőző mértékű létszámra álltak vissza, azt sok helyütt meg is haladták. Beszámolt arról, hogy összesen 250 iskola és gyermekközösség létezéséről tudnak a diaszpórában, és mintegy 150 hétvégi magyar iskolával állnak aktív kapcsolatban. A világ legtávolabbi pontjain is alakulnak hétvégi magyar iskolák – jelezte, és új helyszínkén említette, hogy tavaly Tokióban, Abu-Dzabiban, és Szingapúrban is indult rendszeres hétvégi magyar iskolai foglalkozás. Kiemelte a kolumbiai  magyar iskola megerősítését.”

Magyar Hírlap
Bővebben:
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20230512-szilagyi-peter-vilagszerte-erosodnek-a-hetvegi-magyar-iskolak?fbclid=IwAR27ZawpcZlDs6LolVJQyFe8s2Ad5gti2KjttVuq7eTGtZhCN0E20_O9n28

 

Sándor Ildikó néprajzkutató, mesemondó, egyetemi oktató

„Régi szokás szerint…” címmel  tartott  előadást. A változó ünnepi hagyományainkról  beszélt,  a változó  világunkban is  jelen levő  hagyományőrzésünk  óriási  jelentőségéről, az  ünnep meghitt  varázsáól,  a család-összetartó erejéről.  Tetszett,  hogy  a  tisztelt  tanárnő  nagyon  kedvesen  megemlítette  egyik  hallgatóját,  aki  a  megszólításban használta  a  régi  szokás  szerinti  üdvözlést (kend), amely  arra  a  területre  jellemző,  amelyről  származik.

Földiné Szűcs Krisztina ELTE Magyar mint Idegen Nyelv Tanszék oktatója

Az Ünnepek a magyar mint idegen nyelv órán (9-10 éveseknek) címmel  tartott  foglalkozást, külön  tekintettel  a  Balassi-füzetek e  témában  való  használatára.

Röviden,  ami  elmondható  a műhelymunkáról: 
Különböző  megközelítés-különböző korosztály-egy téma.
Tetszett a kép/szókártyák  használata, a konkrét példa, hogyan dolgozzuk fel  különböző  korosztállyal egy  megadott  ünnep  témakörét.

 

Pap Andrea ELTE Magyar mint Idegen Nyelv Tanszék oktatója

Ünnepi szókincs és a szövegértés fejlesztése (10-18 éveseknek)  című  műhelyéből  külön kiemelném a  nyelvi  kompetenciáról  hallottakat ( a köztesnyelvről,  a nyelvi tudatosságról,  a  nyelvi  készségek    fejlődéséről,  a  kétnyelvű  szocializációról, a származásnyelvről,    a  szóbeli és  írásbeli készségek, a nyelvi, grammatikai tudás, valamint a nyelvi tudatosság eltérő szintjéről), valamint,  mindezek figyelembe vételével az anyanyelvápolási órákon  használt  különböző  módszerek használatát.

 Boldizsár Ildikó, mesekutató, meseterapeuta, etnográfus  a   fantasztikus műhelymunkát tartott az önmegismerés  útmutatójairól,  amelyet a   mesekincsünkön, a mesepedagógián   keresztül mutatott  be. A mesének  és  az  ünnepnek  nagyon  fontos szerepe  van  az  oktatásban, az életünkben. 

A  Konferencia  anyaga a Balassi-füzetek (Ünnepeljünk együtt!), és  az  ünnepek  tematikája  körül épült  fel. A kötet a magyar ünnepeket és a hozzájuk kapcsolódó szokásokat dolgozza fel játékos feladatok formájában.

A Néprajzi Múzeum múzeumpedagógusai vezetésével számos műhelyfoglalkozásokon lehetett  részt  venni. A munka két  csoportban folyt, és úgy  csoportosult,  hogy  az óvodásokkal, és  a kisiskolásokkal foglalkozó oktatók  is  megtalálhatták  a  kellő módszertani  tartalmakat.

https://www.neprajz.hu/

A  szervezők  lehetővé  tették Hangdimenziók – Zenei utazások térben és időben című állandó kiállítás megtekintését a Magyar Zene Házában,  valamint a Nekünk írták a dalt! című időszaki kiállítást is.

https://zenehaza.hu/

A  Konferencián 39  résztvevő vett részt  (40 a  keretlétszám), négy  kontinensről, 21 országból (Németország, Románia, Csehország, USA, UK, Lengyelország, Szerbia, Románia, Szlovákia, Ausztria, Ausztrália,  Ciprus, Bulgária, Ukrajna. Kanada, Spanyolország, Kolumbia, Argentina, Írország, Brazília, és Bosznia-Hercegovina).

 Sokan a Kőrösi Csoma Sándor Programon  belül tevékenykednek a diaszpórában.

Útravalóul, egy  szép ajándékcsomagot  kapott  minden résztvevő.

 

Szerző: Monić Lídia
Fotók: Csordás Vivien, Monić Lídia

Beszámoló: Kalmár László Matematika Verseny

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat 2022/2023 tanévre is meghirdette a TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENYT, amely Magyarország legrégebbi, általános iskola szintű matematika versenye.

A vajdasági forduló megszervezését idén is a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete válalta magára.

Az idei vajdasági fordulóban számos iskola diákja vett részt. A részvételi számok is bizonyítják, hogy a régióban milyen jó munkát végeznek pedagógusaink illetve, hogy a diákok matematikától való félelme is egyre csökken. A verseny helyszíne az újvidéki Apáczai Diákotthon volt.

A megyei forduló eredményei alapján, Vajdaságból 1 diák nyert részvételt a döntőre. A hetedik évfolyamból Zsivanac Léna. A döntőre május 27.-én kerül sor, Budapesten. 

Írta: Losonc Tibor,
szervező

Beszámoló: XII. Kovács Sztrikó Általános Iskolai Fizika-kémia Diákverseny

A XII. Kovács Sztrikó Zoltán Általános Iskolai Fizika-kémia Diákversenynek a szenttamási „Jovan Jovanović Zmaj” Általános Iskola adott otthont, melynek döntőjére április 26-án került sor.

A diákok kémia témakörében készítettek kísérleteket, melyet a helyszínen bemutattak majd megvédtek, a kérdésekre adott válaszaikkal. A díjazottak között szerepelnek a szenttamási is temerini diákok, kik könyvjutalomban illetve 5 napos jutalom kiránduláson vehetnek részt a Balaton partján.   Első helyezésben részesült Ricz Linda, Cirok Levente valamint Nagy Melissa és Bartok Viola, második helyet Bakos Dorina és Kiss Bálint szerezte meg, felkészítő tanárnők Fehér Anikó és Gojic Szilvia.

A XIII. Kovács Sztrikó Zoltán Általános Iskolai Fizika-kémia Diákversenyre novemberben kerül sor, mely a szenttamási  iskolában kerül megrendezésre. A verseny újdonsága, hogy már 4. , 5. , és 6. osztályos diákok páros vagy egyéni munkával is készülhetnek a 7. és 8. osztályos diákok mellett. A generációk munkáját egymástól külön fogják a zsűrik értékelni. A fiatalabb versenyzőktől a tudásszintjükhöz megfelelő kísérlet bemutatását várjuk, mi kapcsolódhat a természeti órák, illetve biológia, földrajz tananyagához.

Írta: Ortó Kanyó Anikó

Felhívás: XXIII. Apáczai Nyári Akadémia

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 23. alkalommal szervezi meg akkreditált, nyári tanárképző programját, az Apáczai Nyári Akadémiát. Mellékeljük a plakátot.
A rendezvény a következő beosztás szerint valósul meg:

1. hét: A „Tapasztald, hogy továbbadhasd!” környezetnevelési program (kat. szám: 1159), valamint a Történelem és magyarság (kat. szám: 1156) képzések
Időpontja: 2023. július 3-6.
Ünnepélyes nyitórendezvény: 2023. július 3-án, 10:00 órai kezdettel a Vajdasági Rádió és Televízió székházának konferenciatermében.

2. hét: Az Osztályfőnöki képzés (kat. szám: 1162), valamint az Interdiszciplináris képzés (kat. szám: 1152)
Időpontja: 2023. július 10-13.
Ünnepélyes nyitórendezvény: 2023. július 10-én, 10:00 órai kezdettel a Vajdasági Rádió és Televízió székházának konferenciatermében.

A programok részletei és a jelentkezési lap elérhető a https://www.vmpe.org.rs/anya/ weboldalon.
A részvételi díj 1500 dinár. Jelentkezési határidő: 2023. június 27.
További információkért bizalommal forduljanak munkatársainkhoz a 021 4790 640-es telefonszámon, munkanapokon 8-14 óráig.

Felhívás: Lehetőségek a vajdasági magyar népzenei és folklóroktatásban – akkreditált továbbképzés

Megkérnénk a jelentkező pedagógusokat, legyenek szívesek kényelmes cipőben jönni a képzésre!