Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahét

A PontVelem Nonprofit Kft. felhívása

Idén tavasszal immár 8. alkalommal kerül megrendezésre a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahét. Nagy örömünkre szolgál, hogy már a negyedik éve, hogy a programsorozat a határon túli magyar iskolákat, tanárokat és diákokat is eléri.

A 2023-as Fenntarthatósági Témahét programsorozatot a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkársága hirdeti meg, idén április 24-28. között kerül megrendezésre. Fővédnöke Áder János volt köztársasági elnök, kiemelt támogatója a Kék Bolygó Alapítvány. A programot számos minisztérium, szakmai szervezet, egyetem és nagyvállalat támogatja.

A Fenntarthatósági Témahéten évente közel 1800 iskola 400 ezer diákja vesz részt a Kárpát-medence minden pontjáról. A maga nemében a legnagyobb szervezett fenntarthatósági szemléletformálási programsorozat általános és középiskolás diákoknak és tanáraiknak. A fenntarthatóság komplex világából minden évben 3+1 témát jár körbe a Fenntarthatósági Témahét. Idén a környezeti-gazdasági-társadalmi fenntarthatóság kérdéskörét, összefüggéseit bemutatva a biodiverzitás, az energia és a fenntartható értékek, illetve a hulladék, mint állandó téma kerül kidolgozásra.

A határon túli iskolák elérésében, mozgósításában hatalmas szerepe van a KMOT-nak, nagyon köszönjük az eddigi támogatást. Kérjük tájékoztassák az iskolákat az alábbi lehetőségekről.

Pedagógusképzések

Lesznek online és jelenléti képzéseink. Az online képzések időpontjairól a Témahét honlapján lesz fent rövidesen részletes információ. A jelenléti képzéseket a 2022. évhez hasonlóan szervezzük (a várható iskolai regisztrációs számok alapján): 2023. márciusban 3 pedagógusképzés lesz, kettő Erdélyben, egy a Felvidéken. A képzések célja a Fenntarthatósági Témahét szakmai anyagainak megismertetése a Témahétre regisztrált iskolák pedagógusaival, alkalmanként maximum 30 fő részére. A képzések megtartására pályázat keretében most olyan határon túli pedagógusok jelentkezését várjuk, akik elkötelezettek a fenntarthatóság, illetve a környezeti nevelés iskolai keretek közötti elterjesztésében. A jelentkezés határideje: 2023. január 27. (péntek) 15.00 részletek: https://www.fenntarthatosagi.temahet.hu/kepzesek.

Zöldülő szülőföld középiskolai csapatverseny

A versenyen határon belüli és határon túli magyar ajkú, középiskolás (9-12. osztályos) diákok indulhatnak 3 fős csapatokban. Az egyik 3 fős csapatnak a határon belül, a másik 3 fős csapatnak a határon túl kell megalakulnia, a kapcsolatfelvétel után a két csapat együtt versenyez. A csapatok feladata, hogy szülőföldjükön (lakhelyükön) felmérjék és megismerjék az épített, a természeti és a társadalmi környezet értékeit és az azokat fenyegető veszélyeket, valamint a veszélyekre megoldást találjanak. A verseny két részből áll, amelyek 2023. májusban és szeptemberben kerülnek megszervezésre. Részletek rövidesen a Témahét honlapján.

ZöldOkos Kupa általános iskolai csapatverseny

A ZöldOkos Kupa évente megrendezésre kerülő, felső tagozatos diákoknak szóló fenntarthatósági tudásverseny, amely 2 korosztályban indul: a Magonc az 5-6 évfolyamos diákoknak, a Palánta a 7-8. évfolyamos diákok számára szól. A versenyeken határon túli 3 fős csapatok is indulhatnak. A Palánta korosztály versenye Kárpát-medencei kiterjesztésű online fordulókból és személyes megmérettetésből áll, 2023. januártól májusig tart. A Magonc korosztály iskolán belül tudja megmérettetni magát és a verseny 2023. március és április között zajlik. További információ: https://www.zoldokoskupa.hu/

Még egyszer, nagyon köszönjük a KMOT partnerségét és támogatását, amit a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahét lebonyolításában nyújt és nagyon bízunk benne, hogy ez az együttműködés idén is tovább tud folytatódni. 

Program: