A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete megtisztelő felkérésének és meghívásának eleget téve a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar munkatársai részt vettek az újvidéki XXII. Apáczai Nyári Akadémián.
A rendkívül gazdag program részeként az Újvidéki Rádió és Televízió impozáns, új épületében plenáris előadást tartottunk; kerekasztal beszélgetésen vettünk részt a Kárpát-medencei pedagógus szervezetek elnökeivel. Megnéztük Lukács Attila csodálatos természetfilmjét; kirándultunk a Szerémségbe, Karlócára a béke városába, ahol megtekintettünk a Békekápolnát; társas est keretében közösen énekeltünk a Dalárda férfikórussal; sétáltunk a péterváradi várban, a Duna jobb partján fekvő, a „Duna Gibraltárának” nevezett erődben. A szórványban, Maradék településen a református lelkész meghívására megtekintettük a templomot és a közelmúltban épített magyar óvodát. A gazdag programsorozat a Temerinben megrendezett Illés napi ünnepi műsorral fejeződött be.
Már most meghívást kaptunk a következő nyári akadémiára, így Lukács Gabriella elnök asszonnyal annak tematikájától egyeztettünk. Szeretnénk az egyesülettel egy együttműködési megállapodásban rögzíteni közös munkánk kereteit és főbb tartalmi elemeit, ennek ünnepélyes aláírására a XXIII. Apáczai Nyári Akadémián kerülne sor.
Köszönjük Lukács Gabriella elnök asszonynak, Kávai Bozsó Ildikó programszervezőnek és az egyesület valamennyi munkatársának a felejthetetlen napokat!
Harmadik missziós tevékenységünk egyik legfontosabb tartóoszlopa a Kárpát-medencei pedagógus szövetségek és a határon túl dolgozó magyar pedagógusok segítése, támogatása. Igyekszünk ennek a lehető legmagasabb színvonalon megfelelni.