Felhívás: XIV. Tatai Patara történelmi fesztivál

Programleírás


Egy valós történelmi esemény, egy, már korában is azonnal nemzetközi elismerést szerzett haditechnikai újítás első bevetése, s nem utolsó sorban a „magyar lelemény” sikere inspirálta a szervezőket a „Tatai Patara 1597” Török kori Történelmi Fesztivál megrendezésére.

2022-ben már a 14. fesztivál megrendezésén dolgozunk, amit az elmúlt évek alatt nemcsak Magyarország, hanem Európa legrangosabb török kori fesztiváljai között tartanak számon. A magyar hadtörténet múltjából merített alapötlet motiválta a stratégiai partnerek kiválasztását is, a Kuny Domokos Múzeumot, Tatabányai Múzeumot és a MH 25 Klapka György Lövészdandárt, akik továbbra is töretlen támogatói rendezvényünknek.

Az autentikus történelmi környezetben megrendezésre kerülő fesztivál egy olyan nagyszabású rendezvénysorozat megvalósítására nyújt lehetőséget, ahol a korabeli hadművészet, a végek életének felidézésével párhuzamosan előtérbe kerül az a példaértékű összefogás, erkölcsi értékek – mint pl. a hősiesség, bajtársiasság, hazaszeretet, hit, barátság, kitartás –, ami a török hódítók elleni összefogást, az európai kereszténység védelmét erősítette, s ami napjainkban is iránymutató kell, hogy legyen.

A történelmi fesztivál célja a 16. század hadművészetének és hétköznapjainak megélhető, minden részletében történelmi hűségre törekvő bemutatása, a keresztények és oszmán megszállók életmódjának, harcmódjának, a kényszerű együttélés napjainkig kimutatható utóhatásainak megjelenítése. Mindezt interaktív módon, a látogatókat nem csupán nézőként, hanem aktív résztvevőként is bevonva. A 250-300 hazai és külföldi katonai hagyományőrző részvételével, hadtörténész által kidolgozott forgatókönyv alapján megvalósított látványos demonstrációkkal, katonai táborokkal, életmód-bemutatókkal, párbajokkal, a táborok és az „élő kiállításként” működő magyar falu és hárem programjaival, kiállításokkal, vártúrákkal nem csak a hadtörténet, vagy a történelem iránt érdeklődőknek kínál tartalmas programot, hanem bármely korosztály érdeklődésére számot tarthat. A látogató a szórakoztató programok során szinte észrevétlenül szerez hiteles tudást a török-kor történetéről.

A tizenöt éves háború korának és kiemelten az 1597-es tatai ostrom felidézése szándékunk szerint kifejezi a látogatók és érdeklődők felé annak a heroikus küzdelemnek a társadalmi értékét és fontosságát, melynek köszönhetően sikerült az oszmán hódítás megállítása. A múlt megismerése szinte egy időutazás segítségével valósul meg, ahol a török-magyar együttélés népi- és iparművészetben, vagy éppen zenében és táncban megfogható és megjelenítésre kerülő öröksége életre kel.

A tervezett projekt átfogó célja egy olyan egészséges nemzettudat s egyben szemléletmód kialakításához, mellyel hozzájárulhatunk a magyar történelem alaposabb megismeréséhez, természeti és épített környezetünk megóvásához, kulturális értékeink megőrzéséhez. A programsorozat fentiekben vázolt specifikus céljai megvalósításával egyben erősítik az országhoz és a nemzethez való kötődést valamennyi korosztályban.

 

A rendezvény helyszíne: A hadieseményeket az eredeti török kori helyszíneken, a tatai vár török kori védmű rendszerében, a várárokban mutatjuk be. Állandó színhelyeink a Tatai Vár, és a Kastély-tér, valamint a közöttük elterülő tóparti rész az Esterházy-lovardáig.2021-ben lehetőséget kaptunk a felújított Esterházy-kastély parkjának ismételt birtokba vételére, valamint vezetett kastélytúrák megvalósítására is.

 

Programszerkezet: A „Tatai Patara 1597.” Török Kori Történelmi Fesztivál részletesen kidolgozott programstruktúrával rendelkezik, ami az állandó programelemek mellett évente – figyelembe véve az adott történelmi évfordulók kapcsolódási lehetőségeit is – folyamatosan bővül, egyre különlegesebb programokkal várja az érdeklődőket.

A szórakozás és az élményszerű „történelmi okítás” egyszerre adatik meg a vendégeknek, a gyermekek számára pedig a tanulás egy teljesen új dimenziója nyílik meg. 2021-ben a kalandot és az összefogást állítottuk a kísérő programjaink középpontjába, amik elsősorban a gyerekek és a családok részére nyújt „szórakoztató tanulási lehetőségeket”. „Aprajafalvában” kézműves foglalkozások, csepűrágók tábora, valamint népi játszótér várja a kicsiket. A háremben a már jól ismert „szem-füles” foglalkozások középpontjában idén a keleti szőnyeg és szövés áll, mellette mesék, báb-készítés és táncok ismertetik meg a muszlim család világával az érdeklődőket, míg a „Magyar faluban” egy élő kiállítás várja a végvárak menti falvak életére és a pünkösdi ünnepkör hagyományaira kíváncsiakat. A Kuny Domokos Múzeum a végvári élet mindennapjaiba elkalauzoló múzeumpedagógiai foglalkozásaival és vártúra vezetésekkel várja a látogatókat.

A kerettörténet szerint a tizenöt éves háborúban, amikor Tata négybástyás vára török kézen volt, komoly akadályt jelentett a dunántúli keresztény hadmozdulatok útjában. Gróf Pálffy Miklós komáromi főkapitány az ostromhoz szükséges csapatok hiányában, meglepetésszerű támadásra szánta el magát, melynek főszereplője egy új fegyver, a kapupetárda. A németalföldi háborúk során kifejlesztett eszköz első magyarországi alkalmazására 1597. május 23-án a tatai vár kapujánál került sor és egyből sikert hozott az ostromlóknak.

A kerettörténetre felfűzött állandó programelemeknek köszönhetően a fesztivállátogatók belemerülhetnek a 16-17. század végvári életének mindennapjaiba, kipróbálhatják magukat a korabeli mesterségekben, a bemutatók során elleshetik a mesterfogásokat és kipróbálhatják ügyességüket akár a korabeli ételek készítésében is. Megismerkedhetnek mind a török hódítók, mind pedig a keresztény csapatok haditechnikájával, viseletével, táborhelyeivel, de a katonai regulába is belekóstolhatnak.

A rendezvény gerincét jelentő nagyszabású, több száz hagyományőr részvételével megvalósított csaták Dr. Négyesi Lajos hadtörténész által kidolgozott és a résztvevőkkel egyeztetett forgatókönyvei alapján valósulnak meg. A nagy ütközetek mellett (nyíltszíni csata, várostrom, kapupetárda-robbantás) számos bajvívással, mustrával, katonai gyalogos- és lovasbemutatóval idézzük meg a tizenöt éves vagy más néven hosszú háború időszakának haditechnikáját, a katonák életmódját, az alkalmazott harceljárásokat és a harci szokásokat.

Az állandó programok mellett minden évben új programelemekkel bővítjük a rendezvény repertoárját. 2021-ben három újdonsággal is várjuk a látogatókat. A budapesti Yunus Emre török kulturális intézet idén is támogatja rendezvényünket török művészek közreműködésével hagyományos török népzenével, bazárral, kávé- és tea-kostolóval, játékkal, valamint újabb kiállításokkal. Együttműködő partnereink között köszönthetjük és ismerheti meg közönségünk a Türk Tanács Képviseleti Irodát, valamint önálló programmal érkezik a Gül Baba Türbéje Örökségvédelmi Alapítvány. Dr. Négyesi Lajos szövegkönyve alapján a Komárom-Esztergom Megyei Jogászegyesület és a hagyományőr csapatok vállalkozó szellemű résztvevőinek segítségével a történelmi színpadi játékban mutatjuk be a tatai vár török-kori történetének fontosabb eseményeit. A történetekben, a szereplők szövegeiben a korabeli források nyelvezete jelenik meg, autentikus zenei környezetben.

A program szakmai hatásai:

A közel 300 magyar és külföldi katonai hagyományőr, valamint több száz további közreműködő összefogásának köszönhetően olyan egyedülálló programsorozat valósítunk meg, ahol interaktív, át- illetve megélhető módon vezetjük be a látogatókat a 16. század világába. A múzeumpedagógiai programok tartalmi elemeiben a jelenlegi helyzetre való tekintettel, a nemzeti összefogás erejének jelentőségét hangsúlyozzuk. Ennek megfelelően alakítottuk ki és formáljuk meg a „Magyar falu”, „Aprajafalva és a „Hárem” programelemeit, műsorait, és a hadibemutatókat.

Egyedülálló kezdeményezésünk a „Szütyő próba” rendezvényünk, amit kifejezetten családok számára találtak ki a szervezők. A „Szütyő próba” egy csoportos időutazás, élő történelem óra, természetesen nem a klasszikus értelemben vett „tanóra”. Korabeli környezetben várjuk az érdeklődőket, akik aktívan (kipróbálva, megkóstolva, felvéve, felépítve vagy éppen lerajzolva) tapasztalhatják meg a 16. század szokásait, mindennapjait, és a 21. század haditechnikáját.

A hangsúlyt a kalandra, a játékra és a történelmi hűségre helyezzük, amiről történészek, muzeológusok, hagyományőrök, múzeumpedagógusok gondoskodnak. Egy-egy állomáshely a török hódoltság korának egy-egy szimbolikus helyszíne, ahol a foglalkozás kiscsoportos „munkával” zárul.

A fesztivál alapötlete, célja és teljes programszerkezete tulajdonképpen ugyanezt a célt szolgálja: szórakoztatva tanítani, a történelem egy szeletét megismertetni, interaktív lehetőségekkel, játékokkal, kiállításokkal a korszakot közelebb hozni, átélhetővé tenni, a közös emlékezéssel és a megidézett korszakban meghatározó pozitív emberi értékek hangsúlyozásával (pl. bajtársiasság, hősiesség, segítségnyújtás) a nemzettudatot erősíteni. Számos új elemet építettünk be, illetve alakítottunk ki, amivel az „egész életen át tartó tanulás” valósítható meg a fent vázolt módon, s ami valóban minden korosztály számára maradandó élményt kínál.

Az elmúlt évek látogatószámai és a szállásadóktól érkező visszajelzések bizonyítják, hogy a tatai idegenforgalomra is kedvező hatással van a rendezvény. A „Tatai Patara 1597” Történelmi Fesztivál szakmai hatásai, kisugárzása nemzetközileg is mérhető, ezt tartjuk legfontosabb küldetésünknek.

A 2022. évi fesztivál a történelmi kor megidézésével és felelevenítésével a hiteles történelmi utazás mellett a kulturált pihenésre és a családok tartalmas szabadidős programlehetőségeinek megteremtésére fókuszál. Célzottan az összefogást emeljük ki, hiszen mi más lehetne a jelen időszakban egy felelős rendezvény legfontosabb üzenete? Így volt ez a török korban, ez jelent segítséget napjaink járvány elleni küzdelmeiben s az azt követő „helyreállításban” is, amihez a magyar történelmi múltat feldolgozó nemzetközi hírű fesztivál már önmagában is hozzájárulhat.

 

CSATÁK

Szombat délelőtt

A bemutató a XVI. század végi török-magyar végvári élet pillanatait eleveníti fel. Láthatjuk majd a hajdúk lesvetését zsákmányszerző török fosztogatókon, a tábori rendet megsértő vitézek megbüntetését, a párviadalt a kihívástól a bajnok győzelméig, a foglyok sanyarú sorsát és végül elszabadul a háború lángja és látványos harcban mérik össze a csapatok fegyvereiket és erejüket.

Szombat este

A hagyományőrzők a vár udvarán színpadi játékban mutatják be Tata török kori történelmének XVI. század végi időszakát. Megismerhetjük a vár építésének történetét és a tragikus 1594-es év eseményeit, amikor Esztergom sikertelen ostroma után a keresztények Tatát és számos más várat is elvesztettek, melynek következménye a várfeladó kapitányok felelősségre vonása lett. A történetet korabeli levelek és krónikák alapján írott szövegek idézik fel, hozzáilló zenékkel színesítve.

Vasárnap délelőtt

A bemutató a törökök furfangos támadását mutatja be, amikor a tábor felgyújtásával előidézett zavart kihasználva akarnak győzelmet aratni. A keresztényeknek azonban helyén van a szíve és a fegyelmezett katonák hamar úrrá leszenek a zűrzavaron és az ágyúk és puskák tüzével zavarják el a támadókat.

Vasárnap délután

A vár udvarán megidézzük gróf Pálffy Miklós 1597 májusi nevezetes petárdás támadását. A gróf egykori győzelmi jelentése alapján megismerhetik a támadás történetét, amit a hagyományőrzők látványos ostromjelenetben mutatnak be. Durran a patara és a végén felkerül a magyar zászló a vár fokára.