Eredmények: 36. Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedő (2021)

A Szólj síp szólj! 2021-es évi népzenei vetélkedőjének eredményei

Kedves versenyzők, felkészítők, szülők, támogatók!

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és az Újvidéki Rádió közös vetélkedője, a 2021-ben második alkalommal meghirdetett online vetélkedő eredményei végre kialakultak. A járványhelyzet két alkalommal is a virtuális térbe kényszerített bennünket, de mivel ez a műfaj ezt a formát igencsak nehezen tűri, ezért a lehetőségekhez mérten nem szeretnénk ehhez folyamodni a jövőben. Első alkalommal csak hangfelvételt kértünk, itt előfordult, hogy az oktatók is megszólaltak látatlanul, majd másodszor videófelvételt kértünk, itt viszont a felvétel minősége és a feltöltés okozott némi problémát.
A zsűritagok: Borsi Ferenc, Berecz Csizmadia Anna, Fábri Ivánovics Tünde, Fábri Géza, Kelemen Zsolt és Szabó Annamária – lelkiismeretesek voltak, de az ő idejük is véges, így viszonylag sokat kellett várni arra, hogy mind a 98 műsorszámot megnézzék, meghallgassák, értékeljék. Minden tisztelet és elismerés azoknak, akik a körülmények ellenére is beneveztek, készültek, és várják az eredményt. Nehezen, de végre megszületett a 36. Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedő eredménye.

Eredmények: shorturl.at/gmAR8

Még egyszer köszönjük a versenyzők, felkészítők, szülők, tanárok és a zsűri türelmét, megértését.
Jó hír azonban, hogy a következő vetélkedő, azaz a 37. Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedő, 2022. április 9-én, szombaton lesz megtartva TÖRÖKBECSÉN. Addig is a mielőbbi viszontlátás reményében maradok tisztelettel, Szabó Gabriella, szervező, a VMPE elnökségi tagja.

Versenyfelhívás: Szólj, síp, szólj!

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya, és az Újvidéki Rádió, harminchetedik alkalommal hirdeti meg az általános iskolások népzenei vetélkedőjét. A jelentkezők különböző kategóriákban és korcsoportokban versenyezhetnek. Három-öt perces műsorral léphetnek föl, a csoportok létszáma nem haladhatja meg a tizenötöt. A táncházi zenekarok mintájára alakult együtteseknél az átlagéletkor számít. A vetélkedőről készült hangfelvételt az Újvidéki Rádió a különböző műsoraiban be is mutatja.

 

A vetélkedőt 2022. április  9-én, szombaton  tartjuk a törökbecsei művelődési házban. Ezúttal a rendezvény társszervezője még a törökbecsei Jókai Mór Művelődési Egyesület.

Jelentkezési határidő: 2022. március 18.

 

A benevezéseket Google űrlap formájában várjuk, vagy postai úton:
21000, Novi Sad, Bogdana Šuputa 16 címre, a VMPE székházába. A borítékra írják rá: 37. Szólj, síp, szólj! Amennyiben papíralapú jelentkezést választanak, akkor kérjük feltüntetni a következőket: név, lakcím, telefon, település irányítószámmal, iskola vagy művelődési egyesület neve, osztály, a felkészítő neve, az összeállítás címe, énekes vagy hangszeres kategória, hangszerek, csoportok esetén a tagok száma. A jelentkezési lap a VMPE honlapján is elérhető.

Bővebb tájékoztatás a 064-81-95-216-os mobiltelefonon kapható, Szabó Gabriellánál.

A rendezvény társszervezője:

A rendezvény támogatója:

Versenyfelhívás: XII. Evangelizációs szavalóverseny

Az Ürményházi Ifjúsági Klub és a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete pályázatot hirdet a XII. evangelizációs szavalóversenyen való részvételre, amelyet 2022. május 7-én tartunk Ürményházán a Szent Anna templomban.

A résztvevők három korosztályban pályázhatnak:

– alsó tagozatos korcsoport I. – IV. osztály

– fölső tagozatos korcsoport V. – VIII. osztály

– középiskolások korcsoportja

– anyanyelvápolók csoportja

Az evangelizációs szavalóverseny ökumenikus jellegű, amelyre iskolák, művelődési egyesületek, gyülekezetek, cserkészcsapatok, hittancsoportok jelentkezését várjuk – korcsoportonként egy-egy szavalóval.

A szavalóversenyre magyar költők vallásos, hithez kötődő, 3-4 percnél nem hosszabb verseivel várjuk a pályázókat.

A benevezéseket a képviselt szervezet, a felkészítő és a fellépő nevével és korcsoportjának, valamint a vers szerzőjének és címének megjelölésével 2022. április 29-ig várjuk a következő címre:

Ürményházi Ifjúsági Kl
26363 Ürményháza
Dózsa György utca 94.

A verseny támogatója:

Versenyfelhívás: XX. GENIUS konferencia

Versenyfelhívás

Újvidéken a Svetozar Marković Gimnáziumban 2022-ben huszadik alkalommal rendezik meg a tehetséges középiskolás diákok hagyományos GENIUS konferenciáját és vajdasági szintű versenyét

Az idei évben elérkeztünk a XX. GENIUS konferenciához és diákversenyhez. Jubiláris rendezvény ez, mely nagyon jól ismert megannyi generáció, ma már okleveles szakember számára. Sokuknak jelentett ez a GENIUS konferencia próbálkozást, fellépést a szakbizottság előtt, meghatározó élményt, indíttatást a tudomány, a kutatás, a megmérettetés világában. Hagyományosan kétfordulós rendezvényről van szó. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a diákok szekciónként mutatják be kutatásaik, szakmai jellegű tevékenységeik eredményeit. Eredetileg középiskolások bemutatkozása volt ez a rendezvény, de az utóbbi időben számos általános iskolás is sikerrel szerepel. Alsó korhatár nincsen, viszont felső korhatár az idén érettségizők. Eredeti kutatási jellegű szakmunkával lehet benevezni, még érettségi szakdolgozatok is számításba jöhetnek, amennyiben eredeti ötleteket, kutatásokat is tartalmaznak. A természettudományos és humán területek mellett műszaki jellegű témák is számításba jöhetnek. A diákok témakörök szerint szekciókban számolnak majd be kutatásaik, vizsgálódásaik eredményeiről, és teljesítményüket rangos szakbizottság értékeli.

 

Az első forduló írásbeli jellegű. A diákok önállóan vagy párban eredeti kutatási jellegű szakmunkával jelentkezhetnek témamegkötés nélkül. A szakdolgozatot munkacímmel, szakterülettel, a szerző(k) és az esetleges mentorok (segítők) elérhetőségeivel, az iskola adataival együtt elektronikus formában 2022. május 1-ig kell beküldeni a következő címre: genius.konferencia@gmail.com

A word dokumentum terjedelme ne haladja meg a 10 megabájtot.

A szóbeli megmérettetés konferencia jellegű, melyre május elején kerül sor az újvidéki Svetozar Marković Gimnáziumban (Njegoš utca 22. szám). A diákok magukkal hozzák, és a szakbizottságnak átadják a dolgozatuk egy kinyomtatott és aláírt példányát. A szóbeli megmérettetés időpontját utólag közöljük, ami az aktuális iskolai és járványügyi helyzettől fog függni.

A megnyitó ünnepség 9.30 órakor kezdődik majd, és 10 órától lesznek a prezentációk, melyek időtartama legfeljebb 10 perc lehet.

A GENIUS konferencia és vajdasági szintű verseny a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében zajlik, főszervezője Muhi Béla, a GENIUS tehetséggondozó mozgalom vezetője. Támogató a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma. A rendezvény célja a tehetségek felismerése, a tehetséggondozás serkentése és támogatása. A résztvevők hagyományosan oklevelet kapnak, könyvjutalomban és más ajándékokban részesülnek.

Részletes információk folyamatosan a www.fokusz.info honlapon találhatók meg. Ugyancsak itt tájékozódhatunk a korábbi versenyekről, beszámolókról, felkészülési tanácsokról stb.

A szakdolgozat megírásához és a szóbeli prezentációhoz segítséget lehet találni itt:

http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1938354131

A GENIUSa tehetséges diákokért mozgalom több vajdasági civil szervezet, iskola, valamint pedagógusok, különböző szakemberek együttműködésével 2003 tavaszán indult. Vezetője Muhi Béla fizikatanár, ismeretterjesztő előadások, diákversenyek, tehetséggondozó diáktáborok, tanári továbbképzések szervezője, oktatási jellegű kiadványok szerzője és szerkesztője, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja. A GENIUS együttműködik a magyarországi Kutató Diákokért Alapítvánnyal (www.kutdiak.hu) és más hasonló hazai és külföldi szakmai szervezetekkel.


A verseny támogatója:

Magyar zászló és címer rajz- és esszépályázat

I. A magyar zászló és címer ünnepe

A zászló és a címer egy közösség, egy nemzet összetartozásának jelképei. Számunkra, magyar emberek számára különös jelentőséggel bírnak. Ennek legfőbb oka, hogy bár Magyarország határai nem esnek egybe a magyar nemzet határaival, a nemzet nyelvi, kulturális és történelmi hagyományainál fogva mégis egységes. Ennek az összetartozásnak – a Himnusz mellett – a legfontosabb jelképei a magyar zászló és a nemzeti címer.

A Magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer emléknapjául, így összetartozásunk egyik legfontosabb ünnepéül március 16-át jelölte ki. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – amely küldetéséből eredően az emléknaphoz kapcsolódó ünnepségek és események szervezésében kiemelt feladatot vállal – a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára pályázatot hirdet.

II. Pályázatok témakörei

A pályázók – a Magyar zászló és címer témakör mellett – a magyar történelem, illetve irodalom alábbi kiemelkedő eseményének, illetve alakjainak évfordulóihoz kapcsolódó tárgykörökben – „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne…” jelmondat mentén – is benyújthatják pályázataikat:  800 évvel ezelőtt, az 1222-es székesfehérvári országgyűlésen adta ki II. András magyar király a függőpecséttel ellátott Aranybullát;

 125 évvel ezelőtt, 1897. szeptember 19-én született Farkaslakán Tamási Áron, a XX. század egyik legjelentősebb külhoni magyar írója, az Ábel-trilógia szerzője;

 100 évvel ezelőtt, 1922. október 30-án hunyt el Egerben Gárdonyi Géza magyar író, költő és drámaíró, az Egri csillagok szerzője.

III. Műfajok

A pályázatok két műfajban (rajz és esszé), a rajzpályázat esetében hét, míg az esszépályázat esetében három korcsoportban kerülnek kiírásra.

1) Rajzpályázat

Korcsoportok:

1. korcsoport: Óvoda 2. korcsoport: Általános Iskola I-II. osztály 3. korcsoport: Általános iskola III-IV. osztály 4. korcsoport: Általános iskola V-VI. osztály 5. korcsoport: Általános iskola VII-VIII. osztály 6. korcsoport: Középiskola 7. korcsoport: Egyetem

(Eltérő felosztású iskolarendszer esetén a kornak megfelelő csoportba sorolhatja magát a pályázó)

Az ünnepi rajzpályázat témaköre, tárgya és kivitelezési eszköztára:

A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a határon túli nemzetrészek zászlóit, az Aranybullát, továbbá Tamási Áron és Gárdonyi Géza életét és/vagy munkásságát, valamint az általuk megformált irodalmi és történelmi szereplők ábrázolását a rajz, a grafika, a kollázs, illetve a festészet bármelyik (monochrom vagy színes) technikájával megjelenítheti, azt valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi eseménnyel összefüggésben ábrázolva.

A benyújtott pályamunka az 1-3. korcsoportban (Óvoda, Általános Iskola I–II. és III–IV. osztály) A4–es formátum, a 4-5. korcsoportban (Általános iskola V–VI. és VII–VIII. osztály) maximum A3–as formátum, a 6-7. korcsoportban (Középiskola és Egyetem) pedig szabadon választott formátum lehet.

Mindegyik kategóriában a pályaművek anyaga papír, karton, farost vagy vászon lehet.

2) Esszépályázat

Korcsoportok:

1. korcsoport: Általános iskola VII-VIII. osztály 2. korcsoport: Középiskola 3. korcsoport: Egyetem

(Eltérő felosztású iskolarendszer esetén a kornak megfelelő csoportba sorolhatja magát a pályázó)

Az ünnepi esszépályázat témaköre, tárgya és kivitelezési eszköztára:

A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a határon túli nemzetrészek zászlóit, az Aranybullát, továbbá Tamási Áron és Gárdonyi Géza életét és/vagy munkásságát, valamint az általuk megformált irodalmi és történelmi szereplőket jelenítheti meg az esszé műfajában 4000–10000 leütésben, azt tetszése szerint, valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi eseménnyel összefüggésben írásban ábrázolva. A pályamunka PDF formátumban digitális úton küldhető be. Kérjük, hogy a pályázó az esszét a kiírásban szereplő adatok, valamint saját e-mail elérhetőségének feltüntetése mellett küldje be!

IV. A pályamunkák beküldésének általános feltételei

Egy pályázó egy műfajban egy pályázatot nyújthat be.

A postai úton beküldött pályamű hátoldalán (attól elválaszthatatlanul) vagy – az elektronikusan elküldött pályázat esetében – az e-mail szövegében kötelező jelleggel fel kell tüntetni az alábbi adatokat:

 a pályamű címét

 a pályázó nevét

 a pályázat műfaját

 a pályázó korcsoportját

 a pályázó elérhetőségeit (telefonszámot mindenképp, e-mail címet lehetőség szerint)

 a felkészítő tanár nevét (amennyiben van)

 a tanintézmény megnevezését és e-mail elérhetőségét

 a diaszpóra szervezet vagy magyar iskola nevét és e-mail elérhetőségét.

A pályázatok beküldésének módja:

A rajzpályázat esetében:

 a Kárpát-medencében élő pályázók postai úton az alábbi postacímre:

Nemzetstratégiai Kutatóintézet 1368 Budapest Pf.: 178.

vagy

Nemzetstratégiai Kutatóintézet 1054 Budapest, Nagysándor József utca 8.,

míg

 a diaszpórában élő pályázók scannelve, elektronikus formában a rajz@nski.gov.hu e-mail címre

küldhetik pályázataikat.

Az esszépályázatot benyújtók pályamunkáikat az alábbi e-mail címre küldhetik: essze@nski.gov.hu 

A művek beérkezési határideje 2022. február 25., péntek déli 12.00 (CET).

A pályázók a pályamű beküldésével elfogadják, hogy a díjazott pályaművek kiállításának, kiadásának, bemutatásának, közzétételének jogáról, beküldött személyes adataik (felkészítő tanáruk nevének kiírásával) feltüntetése mellett, a kiíró javára lemondanak.

Hiányosan, a kért adatok feltüntetése nélkül benyújtott pályázatokat nem fogadunk el, éppúgy ahogy a határidő lejártát követően benyújtott pályázatot sem. Felkészítő tanár feltüntetése nem kötelező.

Pályaműveket nem áll módunkban visszaküldeni!

A rajzpályázat esetében felhívjuk a kedves pályázók és felkészítő tanáraik figyelmét, hogy scannelt formában – a földrajzi távolság miatt – csak a diaszpórában (pl. Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon) élő magyar fiatalok pályázatait fogadjuk el! A Kárpát-medencéből – így Magyarországról, Felvidékről, Erdélyből és Székelyföldről, Kárpátaljáról, Délvidékről és Őrvidékről – érvényes pályázatot csak postai úton fogadunk el, ugyanis a díjazott rajzok – amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi – kiállításra kerülnek a pályázat lezárulta után!

V. A díjazottak elismerése

A pályamunkák műfajonként és korcsoportokként kerülnek elbírálásra. A pályázat kiírói a korcsoportok első három legjobbnak ítélt pályamunka alkotóit jutalomban részesítik. A kiírók a kiemelkedő tehetségű pályamunkákat különdíjjal is jutalmazhatják.

A díjazott pályázók felkészítő tanárai (ha a pályamű beküldésekor a leírtak szerint megjelölésre kerülnek) szintén elismerésben részesülhetnek.

Rajzpályázat:

Az 1-5 korcsoport helyezettjeinek díjazása:

1. díj: 50 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 2. díj: 25 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 3. díj: 15 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom

A 6. korcsoport helyezettjeinek díjazása:

1. díj: 100 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 2. díj: 50 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 3. díj: 25 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom

A 7. korcsoport helyezettjeinek díjazása:

1. díj: 150 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 2. díj: 100 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 3. díj: 50 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom

Esszépályázat:

Az 1. korcsoport helyezettjeinek díjazása:

1. díj: 50 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 2. díj: 25 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 3. díj: 15 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom

A 2. korcsoport helyezettjeinek díjazása:

1. díj: 100 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 2. díj: 50 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 3. díj: 25 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom

A 3. korcsoport helyezettjeinek díjazása:

1. díj: 150 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 2. díj: 100 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom 3. díj: 50 000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom

VI. Védnökök és zsűritagok

A pályázat fővédnöke: Dr. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes

A pályázat védnökei:

Wittner Mária, ’56-os szabadságharcos

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára

Dr. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke

A rajzpályázat zsűrije:

A zsűri mindenkori és tiszteletbeli elnöke:

Jankovics Marcell † Kossuth-díjas, Leonardo da Vinci-díjas, a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetett grafikusművész, filmrendező, Magyarország Érdemes Művésze, a Nemzet Művésze.

A zsűri elnöke:

Erfán Ferenc Boksay József-díjjal és Erdélyi Béla-díjjal kitüntetett kárpátaljai festőművész, a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;

A zsűri tagjai:

Rényi Krisztina Ferenczy Noémi-díjas, IBBY-díjas, a párizsi „Oktogon” grafikai nagydíjjal kitüntetett grafikusművész;

Molnár János, a Magyar Kultúra Alapítvány és a Jászok Egyesületének Nívódíjával kitüntetett festőművész, grafikusművész;

Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója;

Az esszépályázat zsűrije:

A zsűri elnöke:

Takaró Mihály Magyar Örökség Díjas, Erdélyi Magyar Örökség Díjas, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével és József Attila-díjjal kitüntetett író, irodalom-történész, tanár.

A zsűri tagja továbbá:

Dr. Sebők Melinda MTA Kutatói Pályadíjas, Bonis Bona-díjas irodalom-történész, tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Modern Magyar Irodalomtudományi Tanszékének egyetemi docense.

VII. Egyéb tudnivalók:

A díjazottak névsorát a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a honlapján (www.nski.hu) teszi közzé legkésőbb március 16-án, a magyar zászló és címer emléknapján. A díjazottak a díjak átadásának részleteiről külön tájékoztatást is kapnak majd. A pályázattal kapcsolatos esetleges egyéb információk a rajz@nski.gov.hu, illetve az essze@nski.gov.hu e-mail címen, valamint a +36 1 896 7547-es telefonszámon kérhetőek.

Kalmár László Matematikaverseny

Versenyfelhívás

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat 2021/2022. tanévre is meghirdeti a TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENYT. Az idei lesz, sorrendben az ötvenegyedik verseny, mely Magyarország legrégebbi általános iskola szintű matematika versenye.

A vajdasági fordulót idén is a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezi. A versenyre minden érdeklődő, matematikát szerető általános iskolás jelentkezését várjuk, 3.-tól 8. osztályig.

A verseny célja: a matematikai ismeretek terjesztése, a matematika népszerűsítése. A matematika ismeretének és alkalmazásának hangsúlyozása a társadalomban, a gazdasági életben, illetve a mindennapokban. A tanulók problémamegoldó képességének, kreativitásának összehasonlítása 3.-8. osztályos diákok körében, matematikai ismeretek mérésének lehetősége objektív eszközök segítségével. A sportszerű verseny és küzdelem népszerűsítése.

A verseny rendszere: a verseny határon túliak számára kétfordulós, megyei (a mi esetünkben vajdasági) és magyarországi szervezésű.

Megyei/ területi forduló, Újvidéken kerül megszervezésre, természetesen az aktuális járványügyi intézkedések szerint. A pontos helyszínről később értesítjük a jelentkezőket.

A versenyre az alábbi elérhetőségeken lehet jelentkezni:

Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, Újvidék

Kapcsolattartó: Losonc Tibor

tel: 0694030011

e-mail: losonctibor95@gmail.com

Jelentkezéskor küldjék el a versenyző diák teljes nevét, melyik osztályba jár és melyik iskolát képviseli, valamint a felkészítő tanár, illetve szülő nevét és elérhetőségét.

A megyei fordulóra történő jelentkezés határideje: 2022. március 14. (hétfő)

A megyei forduló időpontja: 2022. március 18. (péntek)

Amennyiben a versenyző megkülönböztetett bánásmódot igényel (pl. feladatsor nagyítása), kérjük, a jelentkezéskor jelezze. Megyei forduló időpontjáról telefonon, illetve e-mailben kaphatnak pontos információt. A 3.-4. osztályos diákok versenyfeladatának megoldására 60 perc, az 5.-8. osztályos diákok számára 90 perc áll rendelkezésre. Elektronikus segédeszközök és külső segítség igénybevétele a verseny egyik fordulójában sem engedélyezett.

Fontos információk a feladatok megoldásához:

  • Minden feladat 7 pontot ér.
  • Minden állítást szükséges indokolni, kivéve akkor, ha a feladat szövege azt tartalmazza, hogy “nem szükséges indoklás”.
  • Az eredmény puszta közlése (ha nem szerepel az, hogy “nem szükséges indoklás”) 1 pontot ér.A versenyre való felkészülést a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat folyóirataiban – Élet és Tudomány hetilap, Természet Világa havilap – megjelenő írásai és honlapjai segítik. Az előző évek versenyfeladatai és megoldásai elérhetőek a

https://www.kalmarverseny.hu/ linken.

A versenyről bővebben a TIT Kalmár László Matematika verseny honlapján, olvashatnak, illetve a Pedagógusok Egyesületénél érdeklődhetnek.

Eredményes versenyzést kívánunk!

A verseny támogatója:

X. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny

Versenyfelhívás

A GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom keretében tizedik alkalommal rendezik meg a tartományi szintű általános és középiskolás diákversenyt, melynek témája a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos megfigyelés, kutatás, elemzés.

A diákok önállóan vagy párban kell, hogy kutatást végezzenek, vizsgálhatják mindazon tényezőket, melyek a fogyasztók jogaival, érdekeivel ellenkeznek, nem etikusak, veszélyeztetik az egészséget és a környezetet, továbbá tetten érik a törvénytelenségeket, visszaéléseket, rámutatnak a lehetséges megoldásokra.

A téma megközelíthető a közgazdaságtan, a jogtudomány, a biológia, a kémia, a környezetvédelem, az orvostudomány és más szakterületek szempontjából is. A diákok mentor segítségét vehetik igénybe.

A verseny célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése a fogyasztóvédelem, a tudatos vásárlás, az egészségmegőrzés, a környezetvédelem, az emberi jogok érvényesítése iránt.

A beérkezett szakdolgozatok alapján a legjobbak meghívást kapnak a verseny második részére, a szóbeli döntőre, ahol szakemberekből álló versenybizottság értékeli a kutatásokat.

Mindegyik résztvevő oklevelet kap, a legsikeresebbeknek ajándék jár. 

A versenyhez kapcsolódó információk, segédanyagok és szakmai jellegű írások megtalálhatók a www.fokusz.info honlapon.

A dolgozatokat, a jelentkező diákok adataival együtt, 2022. május 1-ig kell elküldeni emailben a következő címre: fogy.verseny@gmail.com

A döntő pontos időpontját később közöljük, és a vírusjárványtól függően élőben vagy online formában lesz megtartva.

A verseny szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, támogató az Emberi Erőforrások Minisztériuma, főszervező: Dr. Muhi B. Béla, egyetemi tanár.

A verseny támogatója:

XV. Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokság

Versenyfelhívás

Az üzleti világban való érvényesülésre, a szakmai ismeretek elsajátítására, egy vállalat létrehozására és menedzselésére való felkészülést nem lehet túl korán elkezdeni. Az üzleti tervezés az egyik legnagyobb kihívás amellyel a vállalkozó szembesül. Nehéz feladat, hiszen a jövőbe kell tekinteni, hogy egy hosszú távon működőképes és nyereséges vállalkozás létrejöjjön.

A középiskolás diákoknak szóló versenyen a tanulók egy képzeletbeli vállalat menedzserének szerepét töltik be, ennek a vállalatnak az üzleti tervét kell elkészíteni.

A diákok önállóan vagy párban jelentkezhetnek, mentor segítségét is igénybe vehetik.

A legjobbak meghívást kapnak a verseny második fordulójára, a szóbeli döntőre, ahol rangos szakbizottság értékeli a munkákat. 

Mindegyik résztvevő oklevelet kap, a legsikeresebbeknek értékes ajándék jár. 

A versenyhez kapcsolódó információk, segédanyagok és szakmai jellegű írások megtalálhatók a www.fokusz.info honlapon.

Az üzleti tervet, a jelentkező diákok adataival együtt, 2022. május 1-ig kell elküldeni emailben a következő címre: menedzsment.bajnoksag@gmail.com

A döntő pontos időpontját később közöljük, és a vírusjárványtól függően élőben vagy online formában lesz megtartva.

A verseny szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, támogató az Emberi Erőforrások Minisztériuma, főszervező: Dr. Muhi B. Béla, egyetemi tanár.

A verseny támogatója:

Felhívás akkreditált szakmai konferenciára: A Z és az Alfa generáció pedagógus szemszögből

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és a GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom hatodik alkalommal szervezi meg a Pedagógiai kihívások a XXI. században című akkreditált szakmai konferenciát, amelynek fő témája ezúttal a Z és az Alfa generáció pedagógus szemszögből.

A szakirodalomban gyakran találkozunk a „generációs szakadék” kifejezéssel, mely az idősebb és fiatalabb generációk közti igen mély távolságot hivatott érzékeltetni. Az emberiség története nem más, mint generációváltások sorozata, amelyet mindig is jellemzett a nemzedékek eltérő attitűdje, értékrendje és véleményformálása, de motiváltsága és tanulási stílusa is. Az új generációk specifikus tanulási környezetet, és oktatásmódszertant igényelnek, így a többségében X és Y generációs tanároknak új ismeretekre és készségekre van szükségük a változó szakmai követelmények teljesítéséhez.

Az egynapos konferenciára 2022. április 23-án, szombaton kerül sor Zentán, a Dr. Berényi János Agrárinnovációs Irodában.

A konferencián való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, melynek határideje április 1. Regisztrálni a genius.konferencia@gmail.com címen lehet. A konferenciát a Nemzeti Kulturális Alap támogatja, főszervezője Dr. Muhi B. Béla, egyetemi tanár.

A program támogatója: