Összefoglaló: A játékalapú tanulás lehetőségei

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és a GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom ötödik alkalommal szervezte meg a Pedagógiai kihívások a XXI. században című szakmai konferenciát, amelynek fő témája ezúttal a Gamifikáció – a játékalapú tanulás lehetőségei volt.

 

A gamifikáció kifejezéssel egyre gyakrabban találkozhatunk az oktatás terén. A módszert nemzetközi szinten széleskörűen alkalmazzák, hazánkban viszont még csak most kezdenek ismerkedni vele a pedagógusok.

Az egynapos konferenciára augusztus 14-én, szombaton került sor Zentán, a Dr. Berényi János Agrárinnovációs Irodában. A konferenciát az idén akkreditálva lett, így a résztvevők pontokat kaptak.

A konferencián hét előadást hallhatott a közönség, a gamifikáció különböző lehetőségeiről, gyakorlati példákról, hasznos tudnivalókról, alkalmazási lehetőségekről stb.

A rendezvény kezdetén Korenchy László, a VMPE alelnöke és Dr. Muhi B. Béla, a konferencia főszervezője és moderátora köszöntötte az egybegyűlteket.

A program a következő volt:

10.00-10.30 regisztráció
10.30 – Korenchy László, a VMPE alelnökének köszöntője; Dr. Muhi B. Béla főszervező köszöntője és előadása: A gamifikáció és a projektoktatás kapcsolata 
11.00 – Dr. Námesztovszki Zsolt: Gamifikáció alkalmazásának a lehetőségei az óvodától az egyetemekig
11.30 – Sutus Ágota: Játsszunk beszédet! Logopédia a mindennapokban és az oktatói-nevelői munka során
12.00-12.30 kávészünet
12.30 – Göblös Péter: Robotozás és kiterjesztett valóság az iskolában
13.00 – Molnár Róbert, Kárpáti István: Színházi elemek alkalmazása az oktatásban – drámajátékok, művészetpedagógia, színházi nevelés
13.30-14.30 – ebédszünet
14.30 – Kanyó Anikó: Játsszunk kémiát!
15.00 – Muhi Béla: Fizika – játék és oktatás
15.30-16.00 – A konferencia értékelése és zárása

Részlet Korenchy László megnyitó szövegéből: … Nem véletlen, hogy a néprajzosok annyi gyermekmondókát, szerep- és ügyességi játékot jegyeztek fel, ahogyan az sem a véletlen műve, hogy a gyermekeknek az életkornak megfelelő játéktárgyak állnak a rendelkezésére és így mindig olyan eszköz került a kezükbe, amelyek segítségével elsajátították azokat a képességeket, amiket sokszor csak felnőttkorukban hasznosítanak. Amennyiben elemezzük a játékok sokszínűségét, összefüggéseit, sokkal összetettebb rendszert találunk, mint ahogyan az az első ránézésre kirajzolódik. A mondókák, a szerepjátékok nemcsak a szép és a helyes kifejezés gyakorlását segítik, hanem mögöttük ott vannak az együttműködés és a társadalmi kapcsolatok elsajátításának az alapjai is. A szerepjátékok pedig differenciák. Sok szempontból a lányos és a fiús játékok szakmára, hivatásra, munkára hangolók, amelyek segítségével a felnőtt emberek társadalmával, gondolkodásuk módjával és annak értékeivel ismerkednek meg.

Forrás: http://www.fokusz.info/index.php?cid=1862959364&aid=1920245630

A program támogatója:

Összefoglaló: Kis Fürkész – döntő

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében tartották meg a Kis  Fürkész természetismereti – környezetvédelmi verseny döntőjét Újvidéken, az Apáczai Diákotthon fiúkollégiumában. A verseny magyarországi társszervezője a Somosi Környezetnevelési Központ és a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége volt.

           A  verseny  célja a  környezettudatos életszemlélet korai kialakítása a gyerekekben, a fenntartható életmód és az ehhez kapcsolódó viselkedésminták elterjesztése, a magyar identitás megerősítése, magyar nyelv ápolása, megőrzése, a természettel kapcsolatos néphagyományok ismertetése

          A feladatok a természetismeret, környezettvédelem, madárismeretgombaismeret, gyógynövények, néphagyományok, fenntartható életmód témakörhöz kapcsolódnak.

          A versenyre 24 csapat  küldte be  a levelező förduló feladatsorát  Vajdaság több településéről. Szabadkáról, Óbecséről, Zentáról, Pacsérról, Szajánból, Szerbittabéről, Temerinből, Törökbecséről, Nagykikindáról, Bácstopolyáról és Bácsföldvárról  jelentkeztek a 4-5-6. osztályos tanulókból álló, háromtagú csapatok. A levelező forduló feladatainak értékelése alapján  12 csapat jutott a   döntőbe

          A döntő bevezető részében vendégelőadónk Lendvai Mária a beporzók fontosságáról, Bokodiné Kovács Katalin a gyógynövényekről, Molnár Anikó a pünkösdi néphagyományokról tartott előadást. Utána következett a versenyfeladatok  megoldása. Míg a zsüri (Lendvai Mária, Bokodiné Kovécs Katalin , Molnár Anikó, Csorba Éva, Bertalan Zsuzsanna) a feladatsorok értékelésével  volt elfoglalva, a résztvevők gyógykenőcsöt, tinktúrát készítettek, környezetvédelmi társasjátékot játszottak s nemezeltek. A felkészítő pedagógusok Molnár Zoltánnal a Somosi Környezetnevelési Központ alapítójával cserélhettek véleményt, s oszthatták  meg  tapasztalataikat a versennyel kapcsolatban.

           A verseny legsikeresebb csapata a Ravasz Rókák csapata Szerbittabéről, Szakál Éva , Nyitrai Dávid Víg Korinna, felkszítő tanáruk Jámbor Zsuzsanna. Második csapat lett az Öko-Bioészek, Kovács Petra, Szenes Márk és Steiner Arnold  Szajánból. Felkészítő tanáruk  Budai Gyémánt Anita, Harmadik a  temerini Vidrák csapata, Rencsár Ágnes, Rencsár Béla, Utcai Angéla. Felkészítő tanáruk Zelenka Angéla. Negyedik helyen végzett, s különdíjban részesült   a negyedik osztályos Kisgombák  csapata Temerinből, Barna Lúcia, Bollók Szabina, Vígh Zsombor, felkészítő tanáruk Kohanec Mónika.

Szerző: Bertalan Zsuzsanna

Sajtóhírek: 

https://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/lezajlott-a-kis-f%C3%BCrk%C3%A9sz-elnevez%C3%A9s%C5%B1-verseny-d%C3%B6nt%C5%91je_1241185.html 

Fotók: Martinek Imre 

Összefoglaló – Lehetőségek a fenntartható életmódra való nevelésben

A Vajdasági Magyar Pedagógusok egyesülete május 22-én, szombaton ismét továbbképzést szervezett a pedagógusok számára. Ez alkalommal a Somosi Környezetnevelési Központ munkatársai tartottak előadást.

A jelenlévők először Molnár Zoltán előadásán vehettek részt, melynek címe Lehetőségek a fenntartható életmódra való nevelésben. Előadása során a pedagógusok egy új világszemléleti módba kaphattak betekintést. Ezen szemléletnek középpontjában a természet áll. Jelen szemléletet amiatt fontos elsajátítani, hogy egy jobb világot teremthessünk magunk köré, és ne feléljük azt. Az előadó kiemelte, hogy pedagógusként és emberként egyaránt fontos, hogy olyan közösséget alakítsunk ki, ami illeszkedik a természethez. A fiatalokban, gyermekekben ki kell alakítani azt a gondolkodásmódot, ami a természetből indul ki, és abba is torkolljon. Emellett a gondolkodásra, következménykalkulációra is meg kell tanítani a gyermekeket, hogy később maguk tudják meghozni a döntéseket, amik előre segítik a társadalom fejlődését. Környezettudatos nevelésre van szükség, ami nagy fokú tudatosságot követel meg az embertől, de ez az egyetlen módja annak, hogy megóvjuk bolygónkat.

Molnár Zoltán előadását követően a továbbképzés résztvevői Lendvai Mária A beporzók napja című előadását hallgathatták meg. Az előadás során nagy figyelmet kapott a beporzó rovarok nélkülözhetetlensége a természetben. Az előadónő kihangsúlyozta, hogy ezen rovarok száma az utóbbi 10-20 évben csökkenést mutat, és ez hosszú távon kifejezetten káros hatással lehet az ökoszisztémára. Mivel a természetben a növények nagy százalékának szüksége van beporzásra, így a rovarok hiánya hatással van a növények termékenységére is. Az előadónő megoldási lehetőségeket kínált arra, hogy mindazok, akik érdekeltek a probléma orvoslásában, hogyan tudnak otthonukban rovarbarát környezetet kialakítani.

A két előadást követően műhelymunkák vették kezdetüket, ahol a pedagógusok néphagyományokkal, és az egészségügyben használatos gyógynövényekkel ismerkedhettek meg közelebbről.  

Szerző: Juhász Judit

Fotók: Martinek Imre