XIV. Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokság

Az üzleti világban való érvényesülésre, a szakmai ismeretek elsajátítására, egy vállalat létrehozására és menedzselésére való felkészülést nem lehet túl korán elkezdeni. Az üzleti tervezés az egyik legnagyobb kihívás amellyel a vállalkozó szembesül. Nehéz feladat, hiszen a jövőbe kell tekinteni, hogy egy hosszú távon működőképes és nyereséges vállalkozás létrejöjjön.

A középiskolás diákoknak szóló versenyen a tanulók egy képzeletbeli vállalat menedzserének szerepét töltik be, ennek a vállalatnak az üzleti tervét kell elkészíteni.

A diákok önállóan vagy párban jelentkezhetnek, mentor segítségét is igénybe vehetik.

A legjobbak meghívást kapnak a verseny második fordulójára, a szóbeli döntőre, ahol rangos szakbizottság értékeli a munkákat. 

Mindegyik résztvevő oklevelet kap, és könyvjutalomban részesül, a legsikeresebbeknek értékes ajándék jár. 

A versenyhez kapcsolódó információk, segédanyagok és szakmai jellegű írások megtalálhatók a www.fokusz.info honlapon.

Az üzleti tervet, a jelentkező diákok adataival együtt, 2021. április 26-ig kell elküldeni emailben: menedzsment.bajnoksag@gmail.com.

A verseny szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, támogató az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Főszervező: Dr. Muhi B. Béla, egyetemi tanár.

IX. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny

A GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom keretében kilencedik alkalommal rendezik meg a tartományi szintű általános és középiskolás diákversenyt, melynek témája a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos megfigyelés, kutatás, elemzés.

A diákok önállóan vagy párban kell, hogy kutatást végezzenek, vizsgálhatják mindazon tényezőket, melyek a fogyasztók jogaival, érdekeivel ellenkeznek, nem etikusak, veszélyeztetik az egészséget és a környezetet, továbbá tetten érik a törvénytelenségeket, visszaéléseket, rámutatnak a lehetséges megoldásokra.

A téma megközelíthető a közgazdaságtan, a jogtudomány, a biológia, a kémia, a környezetvédelem, az orvostudomány és más szakterületek szempontjából is. A diákok mentor segítségét vehetik igénybe.

A verseny célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése a fogyasztóvédelem, a tudatos vásárlás, az egészségmegőrzés, a környezetvédelem, az emberi jogok érvényesítése iránt.

A szakdolgozatok alapján a legjobbak meghívást kapnak a verseny második részére, a szóbeli döntőre, ahol szakemberekből álló versenybizottság értékeli a kutatásokat.

Mindegyik résztvevő oklevelet kap, és könyvjutalomban részesül, a legsikeresebbeknek értékes ajándék jár. 

A versenyhez kapcsolódó információk, segédanyagok és szakmai jellegű írások megtalálhatók a www.fokusz.info honlapon.

 A dolgozatokat, a jelentkező diákok adataival együtt, 2021. április 26-ig kell elküldeni emailben: fogy.verseny@gmail.com

 

A verseny szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, támogató az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Főszervező: Dr. Muhi B. Béla, egyetemi tanár.