Dr. Muhi B. Béla a Tehetségek Szolgálatáért éves díj nyerteseMár évek óta a budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban rendezik meg a tehetségek ünnepét, a Tehetségnapot. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége minden évben ünnepélyes keretek között rendezi meg a Tehetségnapot.
2020. évi tavaszi XI. Kárpát-medencei Tehetségnapra nem kerülhetett sor a közismert egészségügyi okok miatt. A felfedezett fiatal tehetségek, a Tehetségnagykövetek, a Tehetségek szolgálatáért életmű- és éves díjasai, az akkreditációt szerzett és azt megújító intézmények a már elvégzett kiváló munkájuk eredményeként, megszerzett sikereikkel ünneplésre szólítanak. Hosszú mérlegelés és egyeztetés után utólag, október 3-án tartották meg a Tehetségnap díjátadó részét. Felolvasták a Tehetségek Szolgálatáért díjazottak méltatását, és a kivetített képernyőn láthatták a résztvevők a díjazottakat, mialatt megismerték életútjukat. A Tehetségek Szolgálatáért éves díj nyertese a vajdasági Dr. Muhi B. Béla. Munkásságát Szilágyi Zsuzsanna koordinátor, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács titkára ismertette. Dr. Muhi B. Béla pedagógus családban nőtt fel és ez meghatározó volt az ifjúság oktatása terén végzett munkájára. Műveltsége kiemelkedő, szerteágazó. Neveltetése folytán a magyar azonosságtudat fontos tényező az életében. Ma, amikor nagyon sok fiatal értelmiségi hagyja el az országot, ő a szülőföldjén, a szülővárosában maradt, tudását a fiatalok érdekében gyümölcsözteti. Az oktatás terén diákversenyeket kezdeményezett és vezetett. Számos nemzetközi és hazai tudományos és szakmai konferencián, szemináriumon vett részt. Magyar, szerb és angol nyelven több mint 100 tudományos publikációja jelent meg neves hazai és külföldi tudományos folyóiratokban, konferenciakötetekben. Több monográfia, egyetemi tankönyv szerzője, illetve társszerzője, valamint több kiadvány szakvéleményezője. Számos nemzetközi és hazai tudományos-kutatói projektumban vett részt. Oktatói és kutatói munkája a közgazdaságtudományok keretében a marketing és a menedzsment területén valósul meg. A közgazdasági tudományterület népszerűsítése céljából, és a tehetségnevelés serkentése érdekében hozott létre több diákversenyt az általános és a középiskolás diákok részére. A versenyek főszervezői feladatát a kezdetektől ellátja. 13 évvel ezelőtt indította és azóta is szervezi a Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokságot középiskolás diákok számára; 8 éve hozta létre a Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákversenyt, ugyancsak a középiskolás diákok számára; 3 éve indította és irányítja a Vállalkozz okosan! elnevezésű diákversenyt általános iskolás diákok számára. Évek óta szakbizottsági tag a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián (VMTDK). Rendszeresen szakbizottsági tag az anyaországi Országos Tudományos Diákköri Konferencián a gazdaságtudományi szekcióban (OTDK). Több vajdasági egyetemistát mentorált, akik szép eredményeket értek el különböző hazai és nemzetközi versenyeken. A vajdasági regionális Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján (TUDOK) rendszeresen szakbizottsági tag. Létrehozója és főszervezője a Tudományos és művészettörténeti múltunk bemutatása című ismeretterjesztő előadássorozatnak, mely negyedik éve fut a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében. Létrehozója és főszervezője a Pedagógiai kihívások a XXI. században című szakmai konferenciának, melyet az idén negyedik alkalommal rendeztek meg. Elindítója és főszerkesztője a Fókusz ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő elektronikus folyóiratnak: www.fokusz.info Díjai, elismerései: a Bonis Bona – Kiváló tehetségsegítő díj kitüntetettje 2013-ban. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete által alapított Arany GENIUS díj nyertese a tehetséggondozás terén kifejtett tevékenységért (2010). Magyar pedagógusgyűrű díj nyertese (2018). https://tehetseg.hu/aktualis/tehetseg-unnepe
forrás: http://www.fokusz.info/index.php?cid=1862959364&aid=1121939542
|