VMPE Közgyűlés és akkreditált továbbképzés

[pdf-embedder url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2020/10/Közgyűlés-2020.-11.-21..pdf” title=”Közgyűlés – 2020. 11. 21.”]

 

Jelentkezési lap

Átadták a Tehetségek Szolgálatáért éves díját

Dr. Muhi B. Béla a Tehetségek Szolgálatáért éves díj nyertese

Már évek óta a budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban rendezik meg a tehetségek ünnepét, a Tehetségnapot. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége minden évben ünnepélyes keretek között rendezi meg a Tehetségnapot.

 

2020. évi tavaszi XI. Kárpát-medencei Tehetségnapra nem kerülhetett sor a közismert egészségügyi okok miatt. A felfedezett fiatal tehetségek, a Tehetségnagykövetek, a Tehetségek szolgálatáért életmű- és éves díjasai, az akkreditációt szerzett és azt megújító intézmények a már elvégzett kiváló munkájuk eredményeként, megszerzett sikereikkel ünneplésre szólítanak. Hosszú mérlegelés és egyeztetés után utólag, október 3-án tartották meg a Tehetségnap díjátadó részét. Felolvasták a Tehetségek Szolgálatáért díjazottak méltatását, és a kivetített képernyőn láthatták a résztvevők a díjazottakat, mialatt megismerték életútjukat.

A Tehetségek Szolgálatáért éves díj nyertese a vajdasági Dr. Muhi B. Béla.

Munkásságát Szilágyi Zsuzsanna koordinátor, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács titkára ismertette.

Dr. Muhi B. Béla pedagógus családban nőtt fel és ez meghatározó volt az ifjúság oktatása terén végzett munkájára. Műveltsége kiemelkedő, szerteágazó. Neveltetése folytán a magyar azonosságtudat fontos tényező az életében. Ma, amikor nagyon sok fiatal értelmiségi hagyja el az országot, ő a szülőföldjén, a szülővárosában maradt, tudását a fiatalok érdekében gyümölcsözteti. Az oktatás terén diákversenyeket kezdeményezett és vezetett.
Jelenleg az újvidéki Educons Egyetem Közgazdasági Karának tanszékvezető tanára, dékán-helyettese. Tagja a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanácsnak és a Vajdasági Magyar Tudományos Társaságnak, valamint a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének külső tagja. Ezen túlmenően a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnökségi tagja, a GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom egyik alapító tagja.

Számos nemzetközi és hazai tudományos és szakmai konferencián, szemináriumon vett részt. Magyar, szerb és angol nyelven több mint 100 tudományos publikációja jelent meg neves hazai és külföldi tudományos folyóiratokban, konferenciakötetekben. Több monográfia, egyetemi tankönyv szerzője, illetve társszerzője, valamint több kiadvány szakvéleményezője. Számos nemzetközi és hazai tudományos-kutatói projektumban vett részt. Oktatói és kutatói munkája a közgazdaságtudományok keretében a marketing és a menedzsment területén valósul meg. A közgazdasági tudományterület népszerűsítése céljából, és a tehetségnevelés serkentése érdekében hozott létre több diákversenyt az általános és a középiskolás diákok részére. A versenyek főszervezői feladatát a kezdetektől ellátja.

13 évvel ezelőtt indította és azóta is szervezi a Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokságot középiskolás diákok számára;  8 éve hozta létre a Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákversenyt, ugyancsak a középiskolás diákok számára; 3 éve indította és irányítja a Vállalkozz okosan! elnevezésű diákversenyt általános iskolás diákok számára. Évek óta szakbizottsági tag a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián (VMTDK). Rendszeresen szakbizottsági tag az anyaországi Országos Tudományos Diákköri Konferencián a gazdaságtudományi szekcióban (OTDK). Több vajdasági egyetemistát mentorált, akik szép eredményeket értek el különböző hazai és nemzetközi versenyeken. A vajdasági regionális Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján (TUDOK) rendszeresen szakbizottsági tag. Létrehozója és főszervezője a Tudományos és művészettörténeti múltunk bemutatása című ismeretterjesztő előadássorozatnak, mely negyedik éve fut a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében. Létrehozója és főszervezője a Pedagógiai kihívások a XXI. században című szakmai konferenciának, melyet az idén negyedik alkalommal rendeztek meg. Elindítója és főszerkesztője a Fókusz ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő elektronikus folyóiratnakwww.fokusz.info

Díjai, elismerései: a Bonis Bona – Kiváló tehetségsegítő díj kitüntetettje 2013-ban. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete által alapított Arany GENIUS díj nyertese a tehetséggondozás terén kifejtett tevékenységért (2010). Magyar pedagógusgyűrű díj nyertese (2018).

https://tehetseg.hu/aktualis/tehetseg-unnepe

https://tehetseg.hu/dij/tehetsegek-szolgalataert-eves-dija-nemzeti-tehetsegsegito-tanacs-ntt-elismerese/dr-muhi-b-bela

 

forrás: http://www.fokusz.info/index.php?cid=1862959364&aid=1121939542

 

Kis Fürkész természetvédelmi-természetismereti verseny

[pdf-embedder url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2020/10/FELHÍVÁS-Kis-Fürkész-2020.pdf” title=”FELHÍVÁS Kis Fürkész 2020″]

 

Feladatsor letöltése

Az Arany ló gyermekei meseíró pályázat

[pdf-embedder url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2020/10/Meseíró-pályázat-1.pdf” title=”Meseíró pályázat-1″]

[pdf-embedder url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2020/10/Meseíró-pályázat-2.pdf” title=”Meseíró pályázat-2″]

[pdf-embedder url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2020/10/Meseíró-pályázat-3.pdf” title=”Meseíró pályázat-3″]

[pdf-embedder url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2020/10/Meseíró-pályázat-4.pdf” title=”Meseíró pályázat-4″]

Tizenötödik alkalommal adták át a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat Budapesten

Balog Zoltán, a PMA kuratóriumi elnökének beszéde a Fiatalok a Polgári    Magyarországért Díj átadásán a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) budapesti székházában                                                                                                      Kép: Szigetváry Zsolt/MTI

Az 2020. október 1-jei ünnepségen Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) kuratóriumi elnöke jelképesnek nevezte, hogy éppen az idősek világnapján tüntetik ki az ifjúság képviselőit.

A PMA azonban szembe akar menni a fősodorral, nem mélyíteni akarja a generációk közötti szakadékot, hanem a természetes összetartozás, szolidaritás híve – jelentette ki.

Idén a díjat Kraszulyák Zalán, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének önkéntese; Lévay Petra, A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány kuratóriumának elnöke; a Nyilas Misi Alapítvány; valamint a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség kapta.

Kavecsánszki Ádám, a PMA megbízott főigazgatója ismertette a kuratórium döntéseit.

Kraszulyák Zalán a közösségépítés terén felmutatott eredményeiért, kulturális és karitatív tevékenységéért, a határon túli magyarság anyanyelvi oktatásának minőségi fejlesztéséért, ezáltal a délvidéki magyarság megmaradásáért tett szolgálataiért kapta a kitüntetést.

Lévay Petra a magyar paratriatlon-válogatott tagjaként elért, világszinten is kiemelkedő sporteredményeiért, minden magyar fiatal számára ösztönző egyéni sikereiért, valamint az Iskolai Élő Könyvtár elnevezésű kezdeményezésen keresztül a fogyatékossággal élő emberek elfogadását, megértését elősegítő civil tevékenységéért részesült díjban.

Kraszulyák Zalán és Lévay Petra nem pusztán kiemelkedőt alkotnak, hanem a polgári Magyarország, sőt a Kárpát-medence tartóoszlopai – jelentette ki Illés Boglárka a méltatásban.

A miskolci Nyilas Misi Alapítvány a református, keresztyén missziós karitatív és kulturális programok fáradhatatlan megvalósításáért, valamint a térségi önkéntes ifjúsági munka megszervezéséért és a helyi közösségi események lebonyolításáért kapta a díjat.

A Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösséget a több ezer fiatalnak utat és hitet adó pasztorációs tevékenységéért, valamint a generációkon átívelő keresztény hitre, nemzettudatra és felelős öntevékenységre nevelő munkájáért díjazták.

Az elismeréseket Balog Zoltán és Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a PMA kuratóriumának tagja adta át.

A Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat 2006-ban alapította a PMA. Az elismerés minden évben olyan 35 év alatti fiatalnak vagy túlnyomórészt 35 év alattiak olyan közösségének adományozható, aki/amely tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, példájával a jelenen túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és cselekvésével jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget.

https://www.baon.hu/orszag-vilag/