A SZLOVÁKIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK SZÖVETSÉGÉNEK ÁLLÁSFOGLALÁSA

[pdf-embedder url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2019/04/1.pdf”]

[pdf-embedder url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2019/04/2.pdf”]

Tehetségek Szolgálatáért éves díjban részesült Wilhelm Josef

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöksége a Tehetségek Szolgálatáért éves díjára jelölte az Egyesület nagyra becsült tagját, Wilhelm Josefet. A díjátadóra ünnepélyes keretek között Budapesten, a Szent Imre Gimnáziumban került sor 2019. március 23-án, ez alkalomból a díjazottat a VMPE elnökségének tagja, Muhi Béla méltatta.

A Hét Nap újságírója, Martinek Imre rövid beszámolója az esemény kapcsán:

„A Tehetségek Szolgálatáért éves díjban részesült Budapesten a zombori Wilhelm Josef történelemtanár.

A kitüntetés értékét növeli, hogy Magyarországon az idén egy, a szórványban dolgozó vajdasági pedagógust jutalmaztak ezzel az elismeréssel. – követhettük a hírt, s annak apropóján készült mozgóképes beszámolót a Vajdasági Rádió és Televízió adásában.

(külső hivatkozás: http://bit.ly/TehetsegekSzolgalataert)

Lévén a kollégát személyesen is ismerem, mindenekelőtt a nyaranta Újvidéken zajló Apáczai Nyári Akadémiáról (ANYA), a méltatásához választott fotót is ebből a miliőből kértem le Az ÚR 2016. esztendejéből, amikoris, összhangban a továbbképzés Történelem és magyarság elnevezésű program hagyományaival, a díjazott doroszlói pedagógus kalauzolásában a csoport a nyugat-bácskai szórványmagyarság értékeivel ismerkedhetett. A doroszlói Szentkúton a Mária, keresztények segítsége kegyhelyet járta be, és a Fehér Ferenc Emlékházhoz látogatott el, Zomborban, a néhai Bács-Bodrog Vármegye megyeszékhelyén pedig a város nevezetességeit, annak épített örökségét ízlelgette.

Gratulálunk!”

[Best_Wordpress_Gallery id=”10″ gal_title=”Wilhelm”]

Lezajlott a TIT Kalmár László Matematikaverseny Vajdaságban is

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat 2018/2019. tanévben  is megszervezte a TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENYT. Ez sorrendben a negyvennyolcadik verseny, mely Magyarország legrégebbi iskolai matematika versenye.

A vajdasági tanulók számára a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete negyedik alkalommal biztosít lehetőséget a részvételre. A magyarországi megyei fordulóval párhuzamosan, Újvidéken szerveztük meg a vetélkedőt 2019. márciusában.

(tovább…)

XVII. GENIUS konferencia

[pdf-embedder url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2019/04/GEnius-1-.pdf” title=”GEnius 1″]

[pdf-embedder url=”http://www.vmpe.org.rs/wp-content/uploads/2019/04/GEnius-2-.pdf” title=”GEnius 2″]

XIX. Vajdasági Suliszínház Fesztivál második, kispiaci elődöntőjéről -Jódál Rózsa beszámolója-

Jódal Rózsa

Kispiacon a hóban is virágok nyíltak

Alc.: A XIX. Vajdasági Suliszínház Fesztivál második, kispiaci elődöntőjéről

Szereplők, felkészítő tanárok és szervezők már napok óta rettegve hallgatták a meteorológiai előrejelzéseket: milyen lesz január 25-én az időjárás, nem fújja-e el egy hóvihar az idei XIX. Vajdasági Suliszínház Fesztivál kispiaci eldöntőjét?

Végül kiderült, hogy nem fohászkodtak eredménytelenül: január 25-én havazott ugyan, a járdákon és a kocsiúton keményre fagyott a hó, de azért közlekedni, s főleg játszani – lehetett! De lehetett ám! Az viszont igaz, hogy ma, 26-án, mialatt ezt a beszámolót írom, házunk körül legalább harminc centis vattacukor-szerű hópaplan fehérlik, amelynek az utcai részét az előbb lapátoltam el némi nyögések kíséretében, a többi pedig ezután vár rám és az enyéimre…

Mindezek ellenére január 25-én a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében sorra kerülő XIX. Vajdasági Suliszínház Fesztivál második elődöntőjén Kispiacon, a vendéglátó iskola tornatermében – virágok nyíltak! Pipacsok, rózsák és ibolyák virítottak, táncoltak, sőt együtt énekeltek a fejjel lefelé lógó, az egész világot fejtetőre állítva, „fordítva” észlelő denevérekkel. Mi több, a szerelem is kivirágzott a Lány és Novák Péter szívében, szentjánosbogarak fénylettek minden bokorban, Harry Potter húga röpködött fölöttük seprőnyélen, Aska pedig a Farkast igyekezett megtanítani balettozni…

Tél, hó, hideg, elvándorlás-hullám ide vagy oda, a kispiaci, az oromhegyesi és a horgosi diákszínjátszók derekasan felkészültek az idei megmutatkozásra. A bírálóbizottság: Lukács Gabriella, a VMPE elnöke, Takarics Róbert író, főszervező és Jódal Rózsa író aznap délután öt remek, jól begyakorolt, lelkesen előadott jelenetet láthatott. Hármat a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola kispiaci Móricz Zsigmond tagintézete tanulóinak, egyet az oromhegyesi Arany János Általános Iskola diákjainak, egyet pedig a horgosi Pöttöm Színpad tagjainak előadásában. Ez utóbbiak már mint a Horgosi Színjátszó Találkozó díjazottjaiként érkeztek! A felkészítő tanítónők elmondták: mivel az elvándorlás folytán iskolájukban is egyre kisebb a tanulók létszáma, jeleneteikben igyekeztek osztályuk minden egyes tanulóját szerepeltetni: a kispiaciak 16 másodikost, valamint 14 harmadikos- negyedikest, az oromhegyesiek pedig 12 gyereket.

A kispiaci 3. és 4. osztályosainak Álmodozók nevezetű csapata Tömöry Márta Két Hold van a poharamban című jelenetét mutatta be Tilinkó Judit és Ózsvár Edit rendezésében. Jól beleélték magukat a főszereplő kislány kényszer-hangulatába, aki váratlanul rátörő lázas betegsége miatt nem rándulhat ki, s csak szobafogságában, álmában élheti át a sok elképzelt kalandot: játszadozást a virágos réten, az eszkimó iglujában, a hullámzó tengeren lezajló kalóztámadást, találkozását a gyönyörű slepkévé változó hernyóval, majd a barlangjukban mókásan csimpaszkodó denevérekkel. Annál is inkább együtt érezhettek Klemivel, mert a tél és a hó miatt a szereplők is mindezt pillanatnyilag – csak elképzelhetik… A sok jó szereplő közül végül is a legsokoldalúbb, „ezerarcú” Polákovics Anitát jutalmazták színészi játékáért.

Takarics Róbert ezúttal mint szerző is bemutatkozhatott. A kispiaci felsősök Kávai Bózsó Ildikó tanárnő rendezésében a Harry Potternek húga van? című jelenetét mutatták be. A nézők jólesően nyugtázhatták, mennyire együtt érez velük az Anya, aki ugyancsak sajnálja a gyerekeket állandó tanulással „sanyargató” rengeteg házi feladat miatt. Találgathatták, vajon tényleg Tündi, Harry Potter húga toppant-e eléjük hirtelen „repülő seprőnyelén”, tanúi lehettek időnkénti „kámforrá válásának” és a két kis erőszakos zsarnokot, Zsiráf Cecit és Zelmát egy időre szoborrá merevítő varázslatának, stb. A zsűri végül a csoportból a Harry húgának Karola nevű szőke barátnőjét sokszínűen, természetes könnyedséggel alakító Szabó Fannit jutalmazta dicsérő oklevéllel.

Az oromhegyesi Arany János Általános Iskola tanulói Bicskei Angéla rendezésében az Ő és Én című mozgalmas jelenetet mutatták be, ami arról szól, hogy a főszereplő Lány hogyan, hányféle trükkel üldözi imádottját, a visszahúzódó, könyvmoly Novák Pétert, ám végül a szerelem megpuhítja, s megtanítja kedvesen szólni, közeledni a meghökkent Fiúhoz. A csoport, illetve Bicskei Angéla tanítónő a rendezésért járó díszoklevéllel távozhatott az elődöntőről.

A kispiaci másodikosok Csőke Melinda rendezésében Molnár Andrea Virágverseny című meséjét mutatták be Csőke Dóra ügyes feldolgozásában, felvonultatva a szebbnél szebb virágkoszorúkkal ékeskedő Virágokat, a szerény Bogáncsot, „akit” viszont a két Csacsi kitüntető figyelemben részesít, a fekete szárnyú Királylepkét és a sötétben is világító vidám Szentjánosbogarakat. A sötétben játszódó, a Szentjánosbogarak uralta jelenet különösen látványos volt és jól megkomponált. Jelmezük olyan találó és „világítón, szikrázón” szép volt, hogy a zsűri nem állhatta meg, hogy a legsikerültebb jelmezért járó díszoklevelet nekik ne adja. Díszoklevelet kapott a két szándékolt esetlenséggel bókoló jópofa szürke Csacsi is: Kovács Kristóf és Kis Kovács Máté.

A találkozó fénypontja ezúttal a horgosi Pöttöm Színpad Aska és a farkas című jelenete volt Horvát Hilda, Kiss-Iván Anna és Kozma Rita felkészítésében, illetve rendezésében, koreográfiájában. Az Ivo Andrić ihlette szöveg poétikus ihletettséggel ábrázolja az Aska nevű báránynak a zene és tánc, pontosabban a balettművészet iránt való rajongását és elköteleződését, amelytől semmi sem tarthatja vissza, semmi sem riaszthatja el. Az életveszély sem. A hajszálpontosan, nagy hozzáértéssel és szeretettel kidolgozott jelenet sok mindennel dicsekedhet: a kiváló rendezéssel, jelmezzel és koreográfiával, a három tehetséges főszereplővel – Aska (Fujkin Zsófia), Farkas (Kolompár Evelin) Balett-tanárnő (Szalai Zsófia) – , az erős érzelmi töltésű, hatásos tömegjelenetekkel, a Bárányok mesteri „szarvas” parókáival és egészen különös ráérzéssel és ötletességgel „bárányosító” frizura-kompozícióival, a látványos balett-betétekkel, amelyekhez hasonlót elemi iskolai diákszínpadon eddig még nem tapasztalhattunk, stb. Olyan lehengerlően hatásos jelenet volt, hogy nem lehetett kétséges: az övéké a második elődöntő – természetesen díjazott – legjobb előadása, s ők mennek Kispiacról tovább a Gálára. A három főszereplő pedig megérdemelten kap díszoklevelet átélt, sokszínű, komoly teljesítményéért.

Már besötétedett, mire véget ért a kispiaci második elődöntő. Az iskola előtt, miközben a csoportok tagjai és a zsűri tagjai kocsiba ültek, vagy gyalogosan indultak hazafelé, szemvakítón szikrázott a hó, mégis úgy éreztük: ezen a napon Kispiacon a hóban is – virágok nyíltak!

 

Jubileumi mesemondó- és szavalóverseny az AMAPED szervezésében Bécsben – beszámoló

 

Az idén 10. alkalommal rendezett mesemondó- és szavalóversenyt az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete az elmúlt hétvégén, március 30-án szombaton.

Az eseményre Ausztria mellett Magyarországról, Felvidékről és nem utolsó sorban Vajdaságból érkeztek versenyzők. A vajdasági gyerekek és kísérőik, valamint felkészítő tanáraik a VMPE (Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete) szervezésében utaztak és vettek részt az eseményen.
Voltak gyerekek Bácsfeketehegyről, Csantavérről, Bácskertesről (Kupuszináról), Muzslyáról, Nemesmiliticsről, Óbecséről, Újvidékről, Szabadkáról, Topolyáról, Zentáról.
A vajdasági csapat eredményesen szerepelt, több tanulónk ért el kimagasló helyezést.
A verseny során minden résztvevő emléklapot és kis ajándékcsomagot kapott, a díjazottak pedig jutalomkönyvvel és éremmel térhettek haza.

A díjazottjaink:

Bába Lujza Újvidék, (3. helyezett)

B. Varga Martina Újvidék, (1. helyezett)

Galusz Áron Zenta, különdíj

Gardil Roland Nemesmilitics, (3. helyezett)

Horváth Kinga Óbecse, (3. helyezett)

Pásztor Dávid Temerin, (2. helyezett)

Trznya Luca Csantavér, (2. helyezett)

Tóth Katarina Temerin, (1. helyezett)

Zórád Bernadetta Újvidék, (2. helyezett)

Vajdasági résztvevők névsora, akiket kivétel nélkül megillet a dicséret, annak ellenére, hogy nem értek el helyezést, de fellépésükkel, igyekezetükkel megszépítették a szombati délelőttöt.

Asztalos Anasztázia, Bozsik Violetta, Bedić Patricia, Erdei Anna Dorka, Kormányos Ákos, Коvács Emese, Kőműves Csenge, Molnár Péter, Szatmári Lili, Vajda Noa Pálma, Vanger Gréta, Varjú Bence.
Felkészítő tanárok és kísérők: Barta Júlia, Faragó Gabriella, Habram Judit, Krizsán Valéria, Molnár Andrea, Turkál Marianna, Szatmári Melitta.

34. Szólj, Síp, Szólj! Beszámoló és Díjazottak Listája

Március 30-án sikeresen lezajlott a 34. népzenei vetélkedő, amit a VMPE és az Újvidéki Rádió közösen szervezett. Közel 700 résztvevője és kísérője volt a rendezvénynek, a Rádió M stúdiójában és az 1-es zenei stúdióban párhuzamosan zajlott a rendezvény, ahol 135 műsorszámot adtak elő a közel 50 településről, egyesületből érkezett versenyzők. Második alkalommal érkeztek más határon túli térségekből is föllépők, így Kárpátaljáról 4-en, Temesvárról 2-en érkeztek, akik a versenyen a vajdaságiakkal együtt léptek föl. A vetélkedő 9 órakor kezdődött, 14 órára mindkét helyszínen véget is ért, 15,30-kor kezdődött a gálaműsor és az eredményhirdetés.

A bírálóbizottság tagjai voltak: Nyitrai Marianna, néprajzkutató, népdalénekes; Csizmadia Anna, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett okleveles előadóművész és népi-ének tanár, népdalénekes; Szabó Annamária, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ötödéves hallgatója, népdalénekes, dr. Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, népzenész; Borsi Ferenc, citeraoktató, népzenei szakértő, Kelemen Zsolt, népzenetanár, népzenész.

A vetélkedő támogatói: Emberi Erőforrások Minisztérium – Budapest, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő – Budapest, Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság – Újvidék, Hofy Cuki – Temerin.


Szólj, síp, szólj 2019. – díjazottak:

 Hangszerszólisták és kettősök:

ARANY
Sándor Dávid
Tilinkó Luca
Szalma Árpád
Merković Anna – KIEMELT ARANY
Károlyi Egon
Szeles Veronika

EZÜST
Varnyú Levente
Varnyú Kristóf
Barta – Kocsis citerakettős
Lázár Konrád
Szabó Krisztofer
Rontó Kata

BRONZ
Fodor Viktor

Énekszólisták és kettősök:

ARANY
Ferenci Orsolya és Szenti Ivona
Tilinkó Luca
Kolozsi Anna és Korponai Réka
Györe Réka és Bovánovics Emília
Sári Iván
Varnyú Viola és Varnyú Leóna
Szeles Veronika
Koncz Antónió
Fogarassy Anna
Apró Boglárka
Molnár Dávid
Mészáros Mónika és Nemes Tímea
Popovics Emese
Dzjapkó Rebeka – KIEMELT ARANY

 

 

EZÜST
Keresztes Csenge
Hanák Eszter
Erős Lilla
Kovács Gyólay Szófia
Dudás Zsófia
Márton Lilla Zsófia
Kiss Máté
Brezovszki Anna
Hanák Boglárka
Pataki Viktor
Fodor Szabina és Góli Zsuzsanna
Becsei Szebasztián
Makkai Eszter
Dér Anna
Csernyák Veronika
Nagy Edina
Davidov Flóra
Nagypál Zsófia
Bálint Ervin
Lukács Juli
Balassa Szabina és Varga Nikoletta
Tallós Hédi és Dudás Karolina

BRONZ
Juhász Sára
Fendrik Hédi
Szelezsók Sarolta
Horváth Jázmin
Budincsevity Edvárd
Hanák Zsófia
Szentpéteri Réka és Góli Boglárka
Almádi Kata
Masa Kitti
Jepurszki Dorina
Fehér Viktória

Énekcsoportok:

ARANY
Fülemüle énekcsoport (Temerin)
Talentum alsós gyermekcsoport (Szabadka)
Pendely énekcsoport (Óbecse)
Cinege leánykórus (Ludas)
Csiripiszli énekcsoport (Topolya)
Kazsóka trió (Piros)
Pintyőke énekcsoport (Péterréve)
Csörögi fiúkórus (Óbecse) – KIEMELT ARANY
Bódorka leánykórus (Szenttamás)
Bóbita leánykórus (Szabadka)
Gyöngyvirág leánykórus (Ada)
Székeli Rigók (Székelykeve)

EZÜST
Szederice énekcsoport (Óbecse)
Fürtike énekcsoport (Péterréve)
Kiskrajcárka énekcsoport (Kupuszina)
Ispiláng énekcsoport (Zenta)
Tulipán népdalkórus (Ada)
Kispacsirta leánykórus (Bajmok)
Csicsergő lánykórus (Bácskossuthfalva)
Csicsergők leánykórus (Péterréve)
Kenderike énekcsoport (Temerin)
Aranylille énekcsoport (Temerin)
Cseperke énekcsoport (Törökbecse)
Bársonyvirág leánykórus (Ada)
Kiscsutorás énekcsoport (Törökbecse)
Csincsele énekcsoport (Óbecse)
Kupuszini betyárok (Kupuszina)
Cserfes énekcsoport (Kishegyes)
Tengelice gyermekkórus (Piros)
Füzikék énekcsoport (Csóka)
Csicsörke énekcsoport (Óbecse)

BRONZ
Gyöngyikék énekcsoport (Csóka)
Pöttöm népdalkórus (Ada)
Méhecskék énekcsoport (Muzslya)
Pitypalatty énekcsoport (Péterréve)
Hangyák kórus (Piros)
Szilke énekcsoport (Szenttamás)
Pacsirta énekcsoport (Gunaras)
Kaláris énekcsoport (Erzsébetlak)
Bazsarózsák (Kupuszina)
Fülemüle leánykórus (Horgos)
Gubancolók énekcsoport (Tiszakálmánfalva)

Kisegyüttesek:

ARANY
Vadvirág Hagyományápoló Kör legfiatalabb tamburásai (Ada)
Becsei vonósbanda (Óbecse)
Bodros tamburazenekar (Ada)
Mendicus Ifjú Tamburazenekar (Csantavér)

EZÜST
Gilice citeracsoport (Erzsébetlak)
Kistücsök tamburazenekar (Péterréve)
Parlando tamburazenekar (Mohol)
Pipacsok citerazenekar (Bogaras)
Kis Banda együttes (Muzslya)
Pengetős Banda (Péterréve)
Gyöngyvirág citerazenekar (Zenta)
Búzavirág citerazenekar (Temerin)
Bíborka furulyacsoport (Ada)
Kincsünk citerazenekar (Torda)

BRONZ
Pengető citerazenekar (Ada)
Szentmihályi citera trió (Szentmihály)
Bácsgyulafalvi alsós citeracsoport (Bácsgyulafalva)
Százszorszép zenekar (Ada)
Tücsök zenekar (Horgos)
Aprája zenekar (Szabadka)
Bimballó (Szenttamás)
Bácsgyulafalvi felsős citerazenekar (Bácsgyulafalva)
Zengő citerazenekar (Kishegyes)
Tácsi tamburazenekar (Zentagunaras)
Haverok citeraegyüttes (Törökbecse)
Kodály Zoltán MMK citeracsoportja (Topolya)

[Best_Wordpress_Gallery id=”4″ gal_title=”34. Szólj, síp, szólj”]