TANOM 2018.10.27. beszámoló és képek

Október 27-én megrendezésre került a Pedagógus Egyesület által szervezett TANOM akkreditált továbbképzés. Csendes Éva „A tanulás forradalma” címmel tartott továbbképzést.

Az előadás azt volt hivatott bemutatni, hogy a mai világban milyen kompetenciákkal kell rendelkeznie egy pedagógusnak ahhoz, hogy hatékonyan tudja végezni munkáját. Manapság nem elég, mindössze előadni az óra anyagát, ugyanis a fiatalság figyelmének lekötéséhez egyre több dolog szükséges. Mivel egy felgyorsult, digitális világban élünk, ahol egyszerre több érzékszervünket érik impulzusok, így ezt az oktatásba is be kell vezetni. Amellett, hogy digitális eszközöket alkalmazunk, szükséges az, hogy a diákokat bevonjuk az oktatás menetébe, aktívan részt kell venniük a tanulás folyamatában.

Csendes Éva elmondta, hogy az új oktatás szemléletek már több tudományágat is bevonnak a pedagógiai kutatások körébe. A diákoknak meg kell tanulniuk a tantárgyak közötti összefüggéseket, a pedagógusoknak pedig figyelmükbe kell venniük a diákok egyéni tanulási stílusát és ehhez alkalmazkodva kell átadniuk a tudást.

Az eddigi meglátásokkal ellentétben a modern tanulás fogalma a gyakorlatiasságot foglalja magába, a gyermek kerül az oktatási folyamat középpontjába, a személyes készségeknek, képességeknek megfelelően kell kialakítani a tanmenetet, valamint be kell vezetni a játékot, játékosságot a tanításba. A technikának, videójátékoknak, mobiltelefonoknak köszönhetően a gyermekek már a kezdetektől tapasztalás útján tanulnak, így később az iskolában, diákként sokkal könnyebben elsajátítják a tudást, ha az játékos gyakorlatokon, szerepjátékokon keresztül előadva. Mindezekre példákat, tantermekben, csoporttermekben alkalmazható játékokat próbálhattak ki a továbbképzésen résztvevő pedagógusok. Az előadás interaktivitása nagyban növelte a metódus hitelességét és a résztvevők mintegy játszva sajátíthatták el az új módszert, amit a későbbiekben alkalmazhatnak diákjaikon.

XIX. Vajdasági Suliszínház Fesztivál -Valkaisor

Eredmények:

1. Lúdas Matyi, Százszorszép ME csapata, Törökfalu (Továbbjutott)
2. Híradó. Táltos, Gunaras
3. Rózsa Sándor Ludaspusztán, Hinga ME, Hajdújárás, Nosza (Legjobb előadás, továbbjutott)