Gion Nándor Olvasási Verseny általános iskolásoknak – 2018 /19

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete olvasási versenyt hirdet az általános iskolák felsős tanulói számára. A verseny célja: a diákok olvasásra való ösztönzése, és a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése. Fontos, hogy minél többen könyvet vegyenek a kezükbe, vagy kedvet kapjanak ahhoz, hogy az internet segítségével éljenek az elektronikus könyvtár nyújtotta lehetőséggel. Mivel a versenyző nemcsak saját sikeréért „küzd”, hanem a csapat eredménye érdekében (is) igyekszik jól teljesíteni, a versenynek közösségépítő szerepe is van.

A verseny résztvevői 3 fős csoportokat alakítanak. A csoport tagjai megbeszélik, hogy ki melyik könyvet olvassa el az adott listán szereplő könyvek közül. Egy-egy tanulónak legkevesebb három művet el kell olvasnia, de minél többet olvas el, annál jobb. A csapat összesen hat könyvcímből álló lista alapján kapja a teszteket, illetve a feladatlapokat. A verseny lebonyolításához szükség van a magyartanárok és a könyvtárosok közreműködésére, azzal segítjük munkájukat, hogy minden benevező iskolának az iskolai versenyre kidolgozott tesztlapokat küldünk. A csoportok egyforma kérdéseket tartalmazó feladatlapokat kapnak, és a versenyzők egy-egy csoporton belül közösen oldják meg a feladatokat.

A tartományi döntő 2018 novemberében lesz Újvidéken. A legjobbak meghívást nyernek a Gion Nándorról elnevezett irodalmi táborba, melyet az Apáczai Diákotthonban szervezünk.

Az olvasandó művek listája az V-VI. osztályosok számára:

  1. Fekete István: Bogáncs
  2. Gion Nándor: Sortűz egy fekete bivalyért
  3. Erich Kästner: Emil és a dedektívek
  4. Kontra Ferenc: Kalendárium
  5. Mándy Iván: Csutak a mikrofon előtt
  6. Jacqueline Wilson: Lányok a pácban

 

Az olvasandó művek listája a VII-VIII. osztályosok számára:

  1. Gion Nándor: Angyali vigasság
  2. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2.rész
  3. Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma
  4. Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában
  5. Luis Sachar: Stanley, a szerencse fia
  6. Wass Albert :Tizenhárom almafa

 

A díjazott csapatok tanárai könyvjutalomban részesülnek. A jelentkezéseket az alábbi címeken várjuk:

VMPE
21000 Újvidék, Ćirpanov utca 54., nsvmpe@gmail.com ; tel: 021/548-259

Aladicsné Kollár Mária
21235 Temerin, Bosnyák utca 86., aladics@stcable.net ; tel: 021/841-397

 

 

A XVIII. Vajdasági Suliszínház Fesztivál csókai gálaműsoráról

         Nagykorúvá vált a Vajdasági Suliszínház Fesztivál, amelynek megálmodója és szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógiai Egyesület. A XVIII. Vajdasági Suliszínház Fesztivál „szalagavatóját”, azaz a Gálának nevezett idei záróműsorát május 28-án, Csókán, a helyi művelődési egyesület otthonos, tágas színháztermében tartották meg zsúfolt nézőtér előtt.

Ezúttal az öt elődöntő legjobbjai, négy diákszínjátszó, és egy anyanyelvápoló csoport tagjai léptek fel, azaz játszottak önfeledten egymásnak és hálás közönségüknek.

A bírálóbizottság – Nagy Margit, a VMPE elnöke, Takarics Róbert főszervező, író és Jódal Rózsa írónő – a sok nagy gonddal, hozzáértéssel és szeretettel megrendezett előadásból ezúttal legjobbnak, legkiemelkedőbbnek Karinthy Frigyes Az emberke tragédiája című jelenetét találta, amelyet Kalmár Zsuzsanna és Arnold Ildikó rendezésében a Palicsi Színjátszó Grund tagjai adtak elő. A Madách Imre Az ember tragédiája című művének parafrázisaként számon tartott „kis gyöngyszemet”, ahogyan kritikusai emlegetik, Karinthy Frigyes, akiről tudjuk, hogy „humorban nem ismert tréfát”, 1936-ban írta, de a mű még abban az évben szőrén, szálán úgy elkallódott, hogy csak az író halála után került elő a kézirata, amelyből két felvonás már hiányzott. Ezeket fia, a szintén író Karinthy Ferenc pótolta, s musical-átiratát először 2009-ben mutatták be. Méltatói szerint a mű „egy laza szövetű, mindvégig komolyan vett játék”, s az előadást 6-tól 100 éves korig annak ajánlják, aki lélekben gyermek maradt. Nos, a palicsi gárda így is fogta fel a feladatot. Ez a sokoldalú, látványos és jól megkomponált előadás kapta az egyik rendezői díjat is. Egyedül ez az előadás dicsekedhetett eredeti, ifj. Kucsera Géza komponálta zenével, ezért a zeneszerzőt is dicsérő oklevéllel tüntették ki. A Gála hét dicsérő oklevéllel kitüntetett diákszereplője közül az egyik ennek az előadásnak Luci Ferkóját a jó humorral, ironikus felhangokkal alakító hatodikos Kuktin Roland volt.

A Gálán diákzsűri is tevékenykedett. „Sasszemű” tagjai: a hatodikos Masa Kitti és Jaksa Dominika, valamint a hetedikes Szabó Szonya és Dobroka Bogi voltak. Ők legjobb előadásnak a Farkas kontra Piroska című előadást találták, és jutalmazták díszoklevéllel. Az általuk kiválasztott legjobb diákszereplő az ötödikes Visnyei Zsófia, aki a kispiaciak Tündérszép Ilona és Árgyélus című jelenetében mint nagykalapos Boszorkány ármánykodott.

A hajdújárási/noszai Hinga Művelődési Egyesület Tasnádi István Farkas kontra Piroska című szellemes, a Farkast „rehabilitáló” előadásával léptek fel, Pesitz Mónika rendezésében. A bonyolult eset „tisztázására” egy izgalmas bírósági tárgyaláson, a két (!) Farkas, valamint Piroska és az „alvilági nevén” Nagymamának nevezett személy kölcsönös vádaskodásai közepette került sor, s, felszólításra, felállásával még a közönség is véleményt nyilvánított. Szereplői annyira együtt éltek a szöveggel, hogy a zsűri három szereplőjüket is – a Bírónőt alakító nyolcadikos Takács Pannit, valamint a két Farkast: a hetedikes Nagy Albertet és a nyolcadikos Huszka Dánielt – díszoklevéllel tüntette ki.

A horgosi Kárász Karolina Általános Iskola kispiaci Móricz Zsigmond tagintézetének ötödik osztályos Nevenincs Társulata Kávai Bózsó Ildikó rendezésében a Tündérszép Ilona és Árgyélus című népmeseváltozatot mutatta be. Úgy tűnt, fekete pólós kis csapatuk számára nem létezik lehetetlen. Összefonódva, egymás hegyén-hátán tornyosulva, kapaszkodva hol ágas-bogas fatörzset alkottak, hol lábukkal, ívbe görbített karjaikkal királyi palotát „ácsoltak” sebtében. Hídszerűen meggörbített testük alatt

Árgyélus átcsúszott, átbújt, máskor „hegyes-völgyes domborzatuk” felett mászott, ugrott át… Úgy látszott, a Nevenincs Társulat azt tesz a testével, amit csak akar. Ura minden porcikájának, s azt ezúttal is a Játék szolgálatába állítja… Az előadást a zsűri mesteri koreográfiájáért tüntette ki, valamint övék lett a másik rendezői díj is. S persze a diákzsűri már említett színész díja.

Az adai gyermekszínjátszó csoport Gimesi Dóra történetei alapján Drubina Orsolya rendezésében Mi van a Majomplacc alatt? című jelenetével csigázta fel a nézők kíváncsiságát. A szürkekámzsás, rizsparókás titokzatos beavatottak – mint utóbb kiderült: tündérek! – sutyorogva végezték különös feladataikat: beceneveket, bélyegeket tömködtek borítékokba, befőttes üvegekbe, szerelmes leveleket írtak és kézbesítettek, s furcsa varázsigéket és varázsrecepteket suttogtak a nézők fülébe. Közben kiderült, hogy Apollónia, az 532 éves matrónatündér egyre rosszabbul lát. Ha a szemüvegét is elveszti, megesik, hogy csak homályosan látva a Házasságra Előjegyzettek Listáját, rosszul csomóz össze cipőfűzőket és életeket. Amikor ez kiderül, sietve, bűnbánóan oldja és csomózza ismét össze mások „pertliijeivel”, de addigra bizony már megesett a baj: sok gyereknek nem egy, hanem már két anyukája és két apukája is lett „hirtelenében”… Az adaiaké lett a legszebb jelmezért járó elismerő oklevél, az ötödikes Tóth Dalma (a Narrátor) pedig hiteles játékáért vehetett át oklevelet.

A nagykikindaiak Dulka Gyöngyi rendezte négyszereplős, frappáns Holliwoody történet című, egy kukacoskodó filmrendezőről és kifáraszthatatlan, konokul megfelelni akaró színészeiről szóló humoros jelenete valóságos nevetésvihart kavart. A közönség  az egész produkciójukat végigkacagta. Nem csoda hát, ha ők „A leghumorosabb előadás”-ért kaptak elismerő oklevelet, szép, kifejező beszédéért és sokszínű játékáért pedig a nyolcadikos Grébec Renáta. Előadásuk annyira megnyerte a helybeli vendéglátók tetszését, hogy különdíjban részesítették őket: felkérték őket, hogy jelenetüket mutassák be a Csókai Művelődési és Oktatási Központ Ch Art 2018 elnevezésű, június 19 és 22 között tartandó nyári fesztiválján!

Sikeresen zárult hát a XVIII. Vajdasági Suliszínház Fesztivál. Úgy érezzük, Vajdaság számos helységében, ha csak egy fokkal is, ha csak egy paraszthajszállal is, de lelkesebben, tudatosabban, helyesebben és szebben beszélik magyar anyanyelvüket a gyerekek. S ez nem kevés.

Jódal Rózsa

 

 

XXVII. Jókai Mór Nyári Egyetem és II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2018. július 9 – 13. között szervezi meg a XXVII. Jókai Mór Nyári Egyetemét Komáromban, és a II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetemet Rimaszombatban. A meghirdetett szakcsoportok száma Komáromban 8, Rimaszombatban 3, és programjuk 30 óra.

A pedagógusoknak jelentkezni, regisztrálni kizárólag elektronikus formában lehet az SZMPSZ honlapján (www.szmpsz.sk) és a mellékelt linken keresztül lehet 2018. június 19-én éjfélig. Mivel rohamosan telnek a szakcsoportok, így előfordulhat, hogy a szervezőknek egy-egy csoportot hamarabb le kell zárniuk.

További információk a szervezők honlapján:

II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem

XXVII. Jókai Mór Nyári Egyetem

Honlap szerkesztés alatt

Kedves Látogató!

 

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének honlapját új külsővel és belsővel szereljük fel. A szokásos tartalmak időközben sajnos nem elérhetők. Kérjük szíves megértését!

Leghamarabb szerdán, 2018. május 30-án kerülnek fel a friss tartalmak, míg a régi honlap archív anyaga később kerül feltöltésre.

Köszönjük türelmét!

 

A XVIII. Vajdasági Suliszínház Fesztivál ötödik, muzslyai elődöntője

A Sulifeszt idei negyedik elődöntőjének házigazdája a Muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület volt. A 13 előadást Jódal Rózsa írónő, Takarics Róbert író és Nagy Margit a VMPE elnöke értékelte. Ezúttal nyolc kisszínészi díjat osztottak ki.

A Nezsényi Anyanyelvápoló Kiscsoport „Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack” népmese feldolgozással lépett fel Mirčić Ábel Kornélia rendezésében. Ő vitte színre a nagycsoportosok által előadott „A három pösze lány” ugyancsak népmese feldolgozást. A kicsik a jelmezért, a nagyok az összjátékért nyertek elismerést. Két óvodás kisfiú: Fülöp Emil és Müller Alex a színészi alakításért nyert díjat.

Az Ürményházi Szórakoztató Szóra Késztető Csoport Móricz Zsigmond: „Légy jó mindhalálig” című regényének részletét keltette életre, a rendező Móricz Elvira volt. Az összjátékért díjazták őket.

Az Erzsébetlaki Anyanyelvápoló Csoport „Erzsébetlaki gyermeklakodalom” címmel énekes népi gyermekjátékot mutatott be. A Mijatov Irén rendezte előadást a koreográfiáért és a hagyományápolásért jutalmazták.

A magyarittabéi anyanyelvápoló csoportok oktatója, rendezője Petes Erzsébet volt.  Kiscsoport Walt Disney: „Hamupipőke” című darabját anyanyelv ápolásért jutalmazták. A harmadikos Szakál Éva és Víg Korinna a kiváló színészi alakításért részesült elismerésben. A nagycsoport Ludvig Askenazy: Az „Ellopott Hold”-ja a korszerű dramaturgiáért. a hetedikes Deli Hilda a Hold szerepének alakításáért nyert elismerést.

Monić Lídia a módosi és a titeli gyermekek anyanyelv ápolási oktatója mindkét helységből hozott egy-egy előadást: a módosiak Benedek Elek: „A három kívánság”, a titeliek Zelk Zoltán: A három nyúl című meséjének dramatizált változatát mutatták be. A módosiakat az anyanyelv ápolásért jutalmazták, a titeli másodikos Sándor Anita  kisszínészi díjat vihetett haza.

A Homokrévi Anyanyelvápoló Csoport az Enyedi György által írt „Habakuk locsolkodik” című jelentét oktatójuk: Szirák Katalin rendezte, az anyanyelvápolásért díjazták őket.

Lukács Gabriella három előadást is rendezett: VMPE – NOK  Csipet-csapata, (a muzslyai Szervó Mihály Á.I. alsós diákjai) Donkó László: „Hófehérke és a hét törpe a XXI. században”, ugyancsak az alsósok Donkó László: „Csipkerózsika a mai világban” (a rendezésben Tóth Lendvai Heléna is részt vett), és a Szervó Mihály Á.I. felsős tanulóinak Tiszta szívvel-lélekkel csapata Grimm: „Piroska és a farkas – kifordított mese” című, a diákok ötlete alapján készült darabot. A Csipet-csapat a jelmezért, a Csipkerózsikát alakító negyedikes Kurunczi Kira a jó színészi alakításért, a felsősök előadása a rendezésért kapott díjat.

XVIII. Vajdasági Suliszínház Fesztivál bánáti elődöntőjén a Kikindai Anyanyelvápoló Csoport jutott tovább a gálára a Dulka Gyöngyi rendezte „Hollywoodi jelenet”-tel, a nyolcadikos Grébec Renáta kisszínészi díjban is részesült.

nm

 

A népmesétől a modern meséig

2018. május 26.

Az idei iskolaév utolsó TANOM továbbképzésére került sor május 26-án, szombaton. Elsőként mgr. Viola Lujza tartotta meg évzáró előadását az anyanyelv-ápolók számára, majd a továbbképzés résztvevői Pompor Zoltán előadását hallgathatták meg, melynek témája a mesék fejlődése a népmeséktől a modern mesékig.

Bevezetőjében az előadó a modern tanítás szükségszerűségeiről beszélt, arról, hogy mik azok a feltétételek, amire szüksége van az oktatónak az eredményes tanításhoz. Ezek a következők: kritikai gondolkodás, kooperáció, kreativitás és mesélés. Ismertette mi tartozik ezen feltételek kielégítéséhez, majd az előadás további részében a mesélés, a mese lett az előadás központi témája.

Pompor Zoltán elsőként a mese fogalmát és fontosságát ismertette. Kiemelte, hogy mesékkel nem csak az iskolában szükséges foglalkozni, hanem az is fontos, hogy otthon a szülő is olvasson a gyermeknek. A mesélés fejlődéséről, változásairól is szó esett. Míg régebben a mesemondás kizárólag szóbeli formában létezett és inkább a férfiak szerepe volt, ezzel szemben mára a mesék írott formát öltöttek, a mesélő szerepét pedig a nők vették át. Felhívta a figyelmet arra, hogy fiúgyermekek számára különösen fontos, hogy az apa is olvasson meséket, így a gyermek nagyobb eséllyel válik olvasó felnőtté.

Az előadás jó hangulatban zajlott köszönhetően az előadó által hozott mesekönyveknek, melyeket a résztvevők is átlapozhattak. Pompor Zoltán különböző típusú mesekönyveket adott körbe. A klasszikustól, a böngésző- és a képes mesekönyvekig minden félével találkozhatott a közönség. Zárásképp egy digitális mesekönyvtár is bemutatásra került, ami a modern világban közelebb tudja hozni a meséket azon gyermekek számára is, akik a technikát részesítik előnyben könyvekkel szemben.

Juhász Judit

Fotó: Stanyó Gábor

XXII. Kőketánc énekes népi játék- és néptánc vetélkedő

A 22. Kőketáncon rekordszámú gyermek vett részt: 1800-an. 75 műsorszámot nézett meg a zsűri – Sikentáncz Szilveszter, az Örökség Gyermeknépművészeti Egyesület elnöke, néptáncpedagógus, Strack Orsolya néptáncpedagógus és Nyitrai Marianna népdalénekes – május 18-án és 19-én a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben.

A Kőketánc a vajdasági óvodások és általános iskolások énekes népi játék- és néptánc vetélkedője. A szervezők ezúttal is az újvidéki székhelyű Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és a Petőfi Kultúrkör voltak.
A csoportok a rendezvényen tudásuk legjavát mutatták be, a számos néző a teljes magyar nyelvterület játék- és táncanyagából kapott ízelítőt. A több mint két évtized alatt a felkészítők számára is kikristályosodott, hogy mi is az a táncanyag, meghatározott feladat, amelyet a gyerekeknek meg kell és meg lehet tanítani, hiszen a jól előkészített összeállítás nem csupán a közönségnek, de az előadóknak is sikerélményt jelent.
A bemutatkozásokat követően sok csoport vezetője, koreográfusa és pedagógusa kíváncsi volt a zsűri véleményére, hiszen egy-egy ilyen vetélkedő egyben szakmai útmutatás, segítségnyújtás is a felkészítők számára.
Énekes népi játékot előadó csoportok, alsós-, felsős- és vegyes korosztályú néptánccsoportok, valamint népszokásokat bemutató együttesek érkeztek Becsére Vajdaság minden részéről, Szabadkától Nyékincáig, Telecskától Magyarcsernyéig.
Szabó Gabriella, a rendezvény megálmodója és szervezője elmondta, hogy ez egy seregszemle, találkozó, már nem is annyira vetélkedő. „Sok visszatérő csoportunk van, de vannak olyan fellépők, akik néhány év kihagyás után jelentkeznek újból. Közel negyven településről érkeztek a csoportok, csaknem 1800 táncos, kísérő és zenész”.
Többek között bácsföldvári, kúlai, újvidéki, pacséri, moravicai, bajsai, moholi, zentai, zentagunarasi, ludasi, temerini, gunarasi, kishegyesi, kanizsai, budiszavai, kelebiai, adai, horgosi, maradéki, palicsi, péterrévei, topolyai, újvidéki és becsei versenyzők is részt vettek a Kőketáncon, ahol először zsűrizett Nyitrai Marianna, aki jelenleg a Petőfi-program keretén belül már több hónapja Dél-Bánátban tartózkodik. Elmondása szerint a tömegesség javára van mindennek. „Sokszor mondjuk, hogy a mennyiség nem feltétlenül minőség is, de itt ellenkező helyzetről van szó, hiszen érezni azt, hogy a hosszú évek kitűnő pedagógiai munkája meghozta a gyümölcsét. Nagyon szép produkciók voltak, kidolgozottak, hagyományosak. Egy dolog, amiben a táncos kollégákkal is egyetértettünk, hogy jó lenne, ha mindenki a saját táncát, énekeit és szokásait kezdené el újra visszatanulni és bemutatni”.
A zsűri négy kiemelt arany, tizenhat arany, huszonegy ezüst  és huszonegy bronz minősítést osztott. Kiemelt arany oklevelet kapott a horgosi Ficánka gyermek néptáncegyüttes (Bartók Béla Magyar ME), a temerini Recefice néptánccsoport (Szirmai Károly MME), az óbecsei Csiperke táncegyüttes (Petőfi Sándor MK) és az adai Füzike néptáncegyüttes (Vadvirág HK). Arany minősítést kapott a Pöttöm néptánccsoport (Aranykapu ME, Ada), a Manó táncegyüttes (Vajdasági MNKK, Újvidék), a Kisbekecs táncegyüttes, a Petrence táncegyüttes, a Kenderkóc gyermekcsoport és a Csicsóka táncegyüttes (Petőfi Sándor MK, Óbecse), a Palics MME felsős tánccsoportja, a Talentum felsős táncegyüttes (Talentum TME, Szabadka), a Csipetkék (Hunyadi János Á.I., Csantavér), a Cselefendi táncegyüttes (Petőfi Sándor ME, Kishegyes), az Ispiláng néptánccsoport felsős korcsoportja (Thurzó Lajos OMK, Zenta), a Turbolya csoport (Tisza Néptáncegyesület, Magyarkanizsa), a Pintyőke táncegyüttes (dr. Kiss Imre MK, Péterréve), a Csicsergők néptánccsoport (Tiszamente KNE, Péterréve), a Csillagvirág néptáncegyüttes (Vadvirág HK, Ada) és a Kalamajka néptánccsoport (Ady Endre MK, Bácskossuthfalva).
Ezüst díjas lett a Kopogtató néptánccsoport (Aranykapu ME, Ada), a Tulipán néptánccsoport (Ady Endre ME, Magyarcsernye), a Kitrákotty csoport (Petőfi Sándor ME, Bácsgyulafalva), a Csípicsóka táncegyüttes és a Suttyó táncegyüttes (Pitypang Néptáncegyesület, Szenttamás), a Perdülő tánccsoport (József Attila MO, Torontálvásárhely), a Cifra néptánccsoport (Szirmai Ká-
roly MME, Temerin), a Csiripiszli táncegyüttes (Kodály Zoltán MMK, Topolya), az Ispiláng néptánccsoport óvódás és alsós korcsoportja (Thurzó Lajos MOK, Zenta), a Kiscifra táncegyüttes és Nagycifra táncegyüttes (Népkör MM
Központ, Szabadka), a Topogó táncegyüttes (Móra Ferenc MME, Csóka), a Vackor Tánccsoport (Gaál Ferenc MME, Kelebia), a Talentum alsós csoport (Talentum TME, Szabadka), a Kincsünk táncegyüttes kiscsoportja (Petőfi Sándor ME, Torda), a palicsi alsós tánccsoport, a Recefice csoport (Tisza Néptáncegyesület, Magyarkanizsa), a Szarkaláb táncegyüttes (Ady Endre ME, Tornyos), a Kópé táncegyüttes (Petőfi Sándor MK, Óbecse) és a Bóbita néptánccsoport (Csobolyó ME, Mohol).
Bronz minősítést nyert a gunarasi Pitypang csoport (József Attila ME és Dózsa György Á.I.), a topolyai Kisvirgonc tánccsoport (Kodály Zoltán MMK), a tiszakálmánfalvi Gubancolók és Derenduca tánccsopor-tok (Petőfi Sándor Művelődési Egyesület) az újvidéki Mitugrász táncegyüttes (VMNKK), a bácsgyulafalvi Vackor csoport (Petőfi Sándor ME), a ludasi Réce-ruca néptánccsoport (Ludas Matyi ME), a horgosi Virgonc néptáncegyüttes (Bartók Béla MME), a zentagunarasi Pimpimpáré tánccsoport (Gracza János Színjátszó és Irodalmi Egyesület), a péterrévei Fürtike gyermekcsoport (dr. Kiss Imre MK), a szenttamási Sziporka gyermekcsoport (Pitypang Néptáncegyesület), a tornyosi Csiribiri tánccsoport (Ady Endre ME), a kishegyesi Vackor táncegyüttes (Petőfi Sándor ME, Kishegyes), a tordai Kincsünk táncegyüttes középső csoportja (Petőfi Sándor ME), a kúlai Napraforgó gyermek néptánccsoport (Népkör MMK), a törökfalui Cinege néptánccsoport (Százszorszép ME), a törökbecsei Apróka táncegyüttes (Jókai Mór MME), a bácskossuthfalvi Pántlika néptánccsoport (Ady Endre MK), a csantavéri Virgoncok (Mendicus MK), valamint a péterrévei Pitypalatty gyermekcsoport és Höcögők csoport (Tiszamente KNE).
A zsűri több különdíjat is osztott, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület ajándékait. A táncosok közül Kozsán Gergely, a horgosi Ficánka gyermek néptáncegyüttes tagja, Károlyi Egon és Fenyvesi Zénó, az óbecsei Petőfi Sándor MK Csiperke táncegyütte-sének tagjai és Kocsis Viktor, az adai Vadvirág HK Füzike csoportjának tagja lett díjazva. A zsűri a szabadkai Brezovszki házaspárt, Tamarát és Rolandot, koreográfiai különdíjjal jutalmazta a fesztiválon nyújtott összteljesítményért, illetve az óbecsei Cseszák házaspár, Balázs és Anikó, is ajándékban részesült, ők pedagógiai és koreográfiai különdíjat kaptak a fesztiválon nyújtott összteljesítményért. Ezen felül az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör néptáncműhelye az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület jóvoltából részt vehet a jövő évi Táncháztalálkozó Aprók bálján.
„A pedagógiai díjunk számunkra ismételten igazolása annak, hogy valamit jól csinálunk és a táncosainkon ez meg is látszik, ami sikerekhez vezeti őket. Az előadói díjak mellett nagyobb eredmény az, ha eminens szakmabeliek látják és elismerik munkánkat. Fontos eredmény az is, talán még fontosabb a többinél, hogy évről-évre gyarapodnak csoportjaink, mind többen kezdenek táncolni, énekelni és ott is maradnak az egyesületekben, ami a magyar kultúra megmaradásának kulcsa lehet Vajdaságban. Boldogok vagyunk, hogy valódi értékeket mutathatunk fel”, mondta Cseszák Balázs.

(becejski-mozaik.co.rs)

XXXIII. Szólj síp, szólj! népzenei vetélkedő

33. alkalommal szervezték meg a Szól síp, szólj! népzenei vetélkedőt, ahol mintegy 500 kis zenész és népi énekes mérettetett meg. Az Újvidéki Rádió M-stúdiójában megtartott eseményre Kárpátaljáról, Horvátországból és Moldvából is érkeztek vendégek.

A nagy múltú vetélkedőre az idén több mint 110 műsorszámot jelentettek be Vajdaság egész területéről. A 33. alkalommal megrendezett eseményt az első években csak az Újvidéki Rádió gyermekműsorának szerkesztősége szervezte. A 9. vetélkedőn csatlakozott a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete társszervezőként, azóta közösen bonyolítják. Szabó Gabriella, a Szólj síp, szólj! vetélkedő szervezője elmondta, fontos, hogy a gyerekek találkozzanak és lássák egymást énekelni, zenélni. „Nagyon sok az énekes versenyző, általában a fellépők kétharmada énekes, a többi zenész. Nagyon jónak vélem, hogy egyre több a hangszeres versenyzőnk, voltak olyan évek, amikor szinte alig voltak. Most már vannak szép számmal hegedűsök, citerások, furulyások és tamburások is. Egészen fiatalok is vannak, tehát úgy tűnik, hogy van jövő. A felkészítő tanárok is valamikor versenyzői voltak a Szólj síp, szóljnak és most itt vannak és ők hozzák a diákjaikat. Amin szeretnénk hamarosan változtatni, az az, hogy értékeléseket kellene valahogy kieszközölni, mert itt a nap folyamán arra már nincs idő, hogy a zsűri leüljön nyugodtan, kényelmesen a felkészítőkkel és elbeszélgessen velük, viszont erre szükség volna”, mondja Szabó Gabriella.

A hattagú zsűri népi ének és népzene kategóriában külön értékelte a szólistákat és a csoportokat is. Tagjai: M Stúdió: Borsi Ferenc, Fábri Ivánovics Tünde, Rózsa Tibor. 1. Stúdió:   Kelemen Zsolt, Csizmadia Anna és Szabó Annamária. A zsűri szerint a vetélkedő szakmailag igen magas szintre jutott. „A gyerekek gyönyörűen énekelnek, nagyon sok hangszeres van, hegedűsök, citerások, furulyások, tamburások. Ez külön öröm számunkra”, emelte ki Fábri Ivánovics Tünde zsűritag.

Szabó Annamária az énekesek és énekcsoportok kategóriájának zsűritagja elmondta, nem volt könnyű dolguk és szinte mindenkit valamilyen elismerésben részesítettek. „Nagyon erős mezőny volt. Nem volt olyan versenyző, aki ne érte volna el azt a szintet, amit mi itt elvárunk.”

A 10 éves Molnár Ákos az óbecsei Samu Mihály Általános Iskolából érkezett a vetélkedőre. „Énekeltünk. Sok szép dalt adtunk elő. Nagyon jól éreztük magunkat. Kicsit izgultunk, de aztán jó lett. Már négy éve részt veszek ezen a versenyen. Szeretem az éneket és a zenélésben és az éneklésben látom a jövőmet”.

Lukács Juli a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesületből érkezett. Furulyaszólóban és citera zenekarral lépett fel. „Nagyon jól érzem magam. Gyimesi dallamokat játszottam furulyán, citerán pedig bácskait. Szeretem a Szólj síp, szólj! vetélkedőt, mert megmutathatom mit tudok és értékelik a teljesítményemet”.

A kis népzenészek arany, ezüst, bronz és kiemelt arany minősítést kaptak. A díjkiosztó ünnepség a határon túli vendégek bemutatkozásával ért véget.

Szöveg: Ternovácz Fanni

Fotó: Lukács Attila

DÍJAZOTTAK

1. STÚDIÓ

 

ALSÓSOK

  1. KIEMELT ARANY Szederice énekcsoport, Óbecse, Samu Mihály Általános Iskola, Hol jársz, hová mész,te Erzsébet asszony?- Rábaközi válogatás Felkészítő neve: Bartusz Valéria, Vajda Edit
  2. ARANY Pendely énekcsoport, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse, F.p.: Cseszák Balázs
  3. ARANY Alsós énekcsoport, Tisza Néptáncegyesület, Magyarkanizsa, Pünkösdi dalok – vajdasági, Vázsonyi Csilla
  4. EZÜST Pöttöm népdalcsoport, Ada, Aranykapu Művelődési Egyesület, Bácskai gyermekdalok Bodor Anikó gyűjtéséből, Felkészítő: Lepár Krisztina, Csoportvezető: Sóti Éva
  5. EZÜST Szilke énekcsoport, Pitypang Néptáncegyesület, Szenttamás, F.p.: Cseszák Korcsik Anikó
  6. EZÜST Csilinka gyermekkórus, Petőfi Sándor Általános Iskola, Újvidék, Csík megyei gyerekdalok, felk. Hanák Rigó Ildikó
  7. EZÜST Talentum alsós gyermekcsoport – TALENTUM Tehetséggondozó Művészeti Egyesület, Szabadka, Somogyi dalok, Felkészítő pedagógus: Hardi Klem Katalin
  8. EZÜST Bóbita leánykórus, Népkör Magyar Művelődési Központ, Szabadka, Bácskai gyermekdalok és népdalok, Felkészítő: Bagi Valentina
  9. BRONZ Fürtike énekcsoport, Dr. Kiss Imre MK, Péterréve, Moholi gyermekdalok,F.p.: Cseszák Korcsik Anikó, cs.v.: Kiss Márta,m.v.: Csasznyi Magdolna
  10. BRONZ Hangyák óvodás kórus, Fehér Ferenc MME Piros, Dél-alföldi gyermekjátékok, felk. Hanák Rigó Ildikó
  11. BRONZ Pitypalatty énekcsoport, Tisza Mente Közművelődési és Népművészeti Egyesület, Péterréve, Bácskai gyermekjátékdalok, CSOPORTVEZETŐK: Tarján Tímea és Ferencz Katalin

 

A KORCSOPORT

  1. ARANY Hanák Boglárka 2.osztályos, Fehér Ferenc MME Piros, Somogyi dalok, felk: Hanák Rigó Ildikó
  2. EZÜST Erős Lilla, I. osztályos tanuló, Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület, Törökbecse, Al-dunai székely népi játékok, Felkészítő: Fábián Mihályfi Elvira
  3. EZÜST SÁRI IVÁN, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Torda, KATONADALOK (kalocsai), Felkészítő: Sári Enikő
  4. EZÜST Ferenci Orsolya, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse, Rábaközi köcsögös játékdalok, F.p.: Cseszák Korcsik Anikó
  5. EZÜST Hanák Eszter, óvodás, Fehér Ferenc MME Piros, Ipoly vidéki gyerekdalok, felk. Hanák Rigó Ildikó
  6. EZÜST Brezovszki Anna II. osztály, Talentum Művészeti Tehetséggondozó Művészeti Egyesület, Szabadka, Heves megyei gyermekdalok, Felkészítő pedagógus: Hardi Klem Katalin
  7. BRONZ Keresztes Csenge, I. o. Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, Csóka, Zöld erdőbe… felkészítő neve: Tóth Rozália

 

B KORCSOPORT

  1. ARANY Györe Réka és Bovánovics Emília, Dr. Kiss Imre MK, Péterréve, Rábaközi dalok, F.p. Cseszák Korcsik Anikó, m.v.: Csasznyi Magdolna
  2. ARANY Tillinkó Luca, 4.o. Bartók Béla MME Horgos, Széles a Duna – gombosi népdalok, Felkészítő: Bagi Valentina
  3. ARANY KÁVAI RÉKA, 4.o. Tisza Néptáncegyesület, Magyarkanizsa. Vajdasági népdalok, felk. Vázsonyi Csilla
  4. ARANY Apró Boglárka, 5.o.Vadvirág Hagyományápoló Kör, Ada, Aranyalmás az én selyöm keszkenyőm…, Sárközi dalok, felkészítő: Varga Imola
  5. ARANY Mátyás Diána Mónika, Moldva, Pusztina, A csobán legény balladája, felkészítő: Nyisztor Ilona
  6. EZÜST Varnyú Viola és Varnyú Leóna, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse, Felcsíki dalok, F.p.: Cseszák Korcsik Anikó,
  7. EZÜST Prošić Katarina és Gyurcsik Loretta, 4.o. Samu Mihály Általános Iskola, Óbecse, Láttál-e már vízen gyöngyöt úszni? – Bácskai gyűjtés, Felkészítő neve: Bartusz Valéria, Vajda Edit
  8. EZÜST Szeles Veronika, 5.o. Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, Zenta, Somogyi dallamok, felk: Sőregi Anna és Szeles Teréz
  9. EZÜST Tallós Hédi és Dudás Karolina, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse, Gömöri dalok, F.p.: Cseszák Korcsik Anikó
  10. EZÜST Sebők Csáki Szintia, Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület, Szabadka, Darumadár magasan száll, Somogyi gyermekdalok, f.p. Baranyi Annamária
  11. EZÜST Barač Tena, Horvátország
  12. BRONZ Jepurski Dorina, Aranykapu Művelődési Egyesület, Ada, Szatmári dalok, Felkészítő: Lepár Krisztina
  13. BRONZ Horváth Jázmin 4.o, Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta, Szigetközi és csallóközi dalok, Felkészítő: Bagdal Csilla
  14. BRONZ Szalai Kitti, 4.o. Ludas Matyi Művelődési Egyesület, Ludas, Királyhalmi népdalokat énekel Kiss Lajos gyűjtéséből, Felkészítő: Varga Brigitta.
  15. BRONZ Ady duó: Bancsi Kata és Hanák Zsófia (4. és 5.oszt.), Fehér Ferenc MME Piros, Kupuszinai dalok, felk. Hanák Rigó Ildikó
  16. BRONZ Becsei Szebasztián, 4.o., Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület, Törökbecse, Somogyi népdalok, Felkészítő tanár: Fábián Mihályfi Elvira
  17. BRONZ Davidov Flóra, Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület, Horgos, Darumadár magasan száll, Felkészítő: Bagi Valentina
  18. BRONZ Andócsi Tar Bendegúz, Horvátország
  19. BRONZ Kovács Tamás, Mezővári, Kárpátalja

 

C KORCSOPORT

  1. KIEMELT ARANY Ivánovics Viktor, 8.o., Dositej Obradovity Á.I. Újvidék, Udvarhelyszéki dalok – Székelyföld, f.p. Fábri Ivánovics Tünde
  2. KIEMELT ARANY Kovács Abigél, Mezővári, Kárpátalja,
  3. ARANY Masa Kitti, 6.o., Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Csóka, RÉVÉSZÖK, RÉVÉSZÖK… BALLADA, felkészítő neve: Tóth Rozália
  4. ARANY Fenyvesi Zénó és Lengyel László, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse, F.p.: Cseszák Balázs
  5. ARANY Fogarassy Anna, Miroslav Antic Általános Iskola, Palics, Buzai népdalok, Felkészítő: Bagi Valentina
  6. EZÜST Csömör Denisz, 7.o. Aranykapu Művelődési Egyesület, Ada, Bácskai katonadalok Bodor Anikó gyűjtéséből. Felkészítő: Lepár Krisztina Ada
  7. EZÜST Balassa Szabina és Gödöllei Kitti, dr. Kiss Imre MK, Péterréve, Dél-alföldi dalok,F.p.: Cseszák Korcsik Anikó,m.v.: Csasznyi Magdolna,C korcsoport – énekkettős
  8. EZÜST Mátyás Diána Mónika, Moldva, Pusztina, A csobán legény balladája, felkészítő: Nyisztor Ilona
  9. EZÜST Répási Nikoletta, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse, Moldvai dalok, F.p.: Cseszák Korcsik Anikó
  10. BRONZ Pajor Timea, Novak Radonic iskola, Mohol, Szógátam, szógátam… f.p. Tényi Tóth Erika
  11. BRONZ Lajkó Edina, Ada, Bartók Béla zeneiskola, 7. o. Moholi népdalok, Felkészítő neve: Koncz Éva
  12. BRONZ Szabó Szonja, Csóka, Móra Ferenc, MME, f.p. Tóth Rozália, BRONZ Jurić Blanka, Horvátország

 

VEGYES

  1. KIEMELT ARANY Székeli rigók, Szalmaszál ME, Székelykeve, Bukovinai székely farsangi dalok, f.p. Nyitrai Marianna
  2. ARANY Pintyőke énekcsoport, Dr. Kiss Imre MK, Péterréve, Bogyiszlói dalok, F.p.: Cseszák Korcsik Anikó, cs.v.: Györe Ágnes, m.v.: Csasznyi Magdolna
  3. ARANY Csicsörke énekcsoport, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse, Somogyi dalok, F.p.: Cseszák Korcsik Anikó
  4. ARANY Fülemüle leánykórus, Bartók Béla MME Horgos, Horgosi népdalok, Felkészítő tanár: Bagi Valentina
  5. ARANY Csiripiszli énekcsoport, Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ, Topolya, Pünkösdölő, F.p. Kisimre Szerda Anna
  6. EZÜST Tengelice gyermekkórus, Fehér Ferenc MME Piros, Dávodi dalok, felk. Hanák Rigó Ildikó
  7. EZÜST Cserfes énekcsoport, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Kishegyes, Mezőföldi dalok, Felkészítő: Borsodi Patyerekok Orsolya
  8. BRONZ Pacsirta énekcsoport, Dózsa György Á. I. és József Attila ME, Gunaras, Tisza menti dalok, F.p. Kisimre Szerda Anna
  9. BRONZ Cseperke énekegyüttes,Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület, Törökbecse, „Villő, villő, selyemsátor”- Felvidéki népdalok, Felkészítő tanár: Fábián Mihályfi Elvira
  10. BRONZ Füzike leánykar, Horgos, Bartók Béla ME

M stúdió:

FELSŐS énekcsoportok

  1. ARANY Pántlika népdalkórus, Aranykapu Művelődési Egyesület, Ada, Bácskai dalok, Felkészítő: Lepár Krisztina
  2. EZÜST Csincsele énekcsoport, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse, Szilágysági dalok, F.p.: Cseszák Korcsik Anikó
  3. EZÜST Bódorka leánykórus, Pitypang Néptáncegyesület, Szenttamás, Rábaközi pünkösdölő, F.p.: Cseszák Korcsik Anikó
  4. EZÜST Csörögi fiúkórus, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse, F.p.: Cseszák Balázs
  5. EZÜST Csicsergők énekcsoport, Tisza Mente Közművelődési és Népművészeti Egyesület, Péterréve, Bácskai népdalok, CSOPORTVEZETŐK: Horváth Dianna, Sterbik Laura és Ferencz Katalin
  6. EZÜST Bársonyvirág leánykórus, Vadvirág Hagyományápoló Kör, Ada, A csillagok, ha beszélni tudnának…, Galga menti népdalok, felkészítő: Varga Imola
  7. BRONZ Cinege leánykórus, Ludas Matyi Művelődési Egyesület, Ludas, Moholi népdalok Kiss Lajos gyűjtéséből. Felkészítő: Ledenyák Lea.
  8. BRONZ Kispacsirta leánykórus, Dózsa György MMK, Bajmok, Bácskai dalok, Felkészítő: Lepár Krisztina
  9. BRONZ Gingalló leánykórus, Népkör Magyar Művelődési Központ, Szabadka, Szerelem, szerelem, felkészítő: Bagi Valentina

 

HANGSZERESEK

B KORCSOPORT

  1. EZÜST Szeles Veronika 5. o.,Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, Zenta, Csókai népdalok, felk: Juhász Gyula
  2. EZÜST Tillinkó Luca, 4 o., Bartók Béla MME Horgos, Dunántúli kanásztánc hegedűn, felkészítő: Csonka Ferenc
  3. EZÜST Orosz Lúcia, 5.o. Kókai Imre ÁI, Temerin, Bonchidai dallamok, Felkészítő neve: Szabó Árpád
  4. EZÜST Lukács Juli, 5. o., Temerin, Szirnai Károly MME, Tegnap a Gyimesben jártam –gyimesi népdalok, ffelkészitő: Lukács Imre
  5. EZÜST RONTÓ KATA, 5.o. Szervó Mihály Általános Iskola Nagybecskerek – Muzslya, Virág ének – Vajdaság, f.p. Lele József
  6. BRONZ Varnyú Kristóf 4.o. Szenttamás, Pitypang Néptáncegyesület, Dél-alföldi ugrósok Bodor Anikó gyűjtéséből, felk. Szabó András

 

C KORCSOPORT

  1. KIEMELT ARANY Bálint Róbert, Moldva, Pusztina, Moldvai muzsika kavalon
  2. ARANY Bognár Odett, 8.o., Vadvirág Hagyományápoló Kör, Ada, Moholi népdalok, felkészítő: Zombori Péter
  3. ARANY Károlyi Egon, 7.o. Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse, Gömöri muzsika, Felkészítő Cseszák Zsombor
  4. ARANY Ivánovics Viktor, 8.o., Dositej Obradovity Á.I. Újvidék, Bogyiszlói táncok tamburán, Dél-Dunántúl f.p. Fábri Géza
  5. ARANY SZALMA ÁRPÁD, 6.o. Szervó Mihály Általános Iskola Nagybecskerek – Muzslya, Bordalok, Vajdaság, Felkészitő: Lele József
  6. EZÜST Bálint Rebeka, 7. o és Masa Kitti ének, 6.o., Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, Csóka, A kis Csóka körül van keritve, felkészítő neve: Mihók Attila
  7. BRONZ Salamon Ákos, 8.o. Szenttamás, Pitypang Néptáncegyesület, Dunántúli népdalok tamburán, Felkészítő neve: Micsik Béla

 

ALSÓS kisegyüttesek

  1. ARANY Parlandó tamburazenekar, Csobolyó Művelődési Egyesület, Tisza menti népdalok, felk: Zombori Péter
  2. ARANY Bíborka furulyacsoport, Vadvirág Hagyományápoló Kör, Ada, Guzsalyasba merre menjünk?, moldvai dalok, Felkészítő: Varga Lilla
  3. EZÜST Kisciterás zenekar, József Attila MME, Szentmihály, Gyermekdalok, Felkészítő Flaman István,
  4. BRONZ Tücsök zenekar, Bartók Béla MME, Horgos, Dunántúli dallamok, Felkészítő tanár:Csonka Ferenc
  5. BRONZ Haverok citerahármas, 4.o., Törökbecse, Első dalaink, f.p. Micsik Béla,
  6. emléklap HÚRHANGOS EGYÜTTES, PETŐFI SÁNDOR MAGYAR MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET, BÁCSGYULAFALVA, Telecskai dalok, Felkészítő: Sörfőző Andor

 

FELSŐS kisegyüttesek

  1. KIEMELT ARANY Becsei vonós banda, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse, Somogyi dalok, Felkészítők Cseszák Zsombor és Szerda Balázs
  2. KIEMELT ARANY Bodros tamburazenekar, Vadvirág Hagyományápoló Kör, Ada, Tisza-menti népdalok, felkészítő: Zombori Péter
  3. ARANY oklevél és külön elismerés a zenekari összhangért Hunyadi János Udvari Zenekar, Hunyadi János Általános Iskola, Csantavér, Túl a vizen – moldvai összeállítás. Felkészítő tanár: Bakos Árpád
  4. ARANY KISBANDA, Szervó Mihály Általános Iskola Nagybecskerek – Muzslya, Szerelmi dalok – Vajdaság, f.p. Lele József
  5. ARANY Bojtocska furulyacsoport, Vadvirág Hagyományápoló Kör, Ada, Este lett a leányságnak…, Moldva, felkészítő: Varga Imola
  6. EZÜST Zentai citerazenekar, Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, Zenta, Vajdasági párosítók, Juhász Gyula
  7. BRONZ TRIO CITARIS és TULIPÁN ÉNEKCSOPORT, József Attila Művelődési otthon, Torontálvásárhely, DUNÁN TÚLI NÉPDALOK, felkészítő Kovács József,
  8. BRONZ Pitypang citera hármas, Szenttamás, Pitypang Néptáncegyesület, Dél-alföldi népdalok, felk.: Micsik Béla
  9. BRONZ SZIRMAI Károly MME GYERMEKCITERAZENEKARA, Népdalok, BODOR ANIKO GYÜJTÉSE FELKÉSZITÖ: HÉVIZI ISTVÁN
  10. emléklap „Dr. Szöllősy Vágó László Népzenei Műhely” növendékei, Szabadka, Népkör Magyar Művelődési Központ, Dunántúli ugrósok, A felkészítő neve: Csonka Ferenc
  11. emléklap HÍRES HÚROS BANDA, PETŐFI SÁNDOR MAGYAR MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET, BÁCSGYULAFALVA, Somogyi dalok, Felkészítő: Sörfőző Andor

 

VEGYES kisegyüttesek

  1. EZÜST Székelykevei citerazenekar, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Székelykeve, Al-dunai székely népdalok, Felkészítő neve: Magyar Ede és Kovács József
  2. BRONZ Pipacsok citerazenekar, Búzavirág Művelődési Egyesület, Bogaras, Dunántúli dalok, Felkészítő pedagógus: Ágó Erika
  3. BRONZ Bimballó citeracsoport, Szenttamás, Pitypang Néptáncegyesület, Első dalcsokrunk, Felkészítő neve Micsik
  4. BRONZ Zengő citerazenekar, Petőfi Sándor ME, Kishegyes, f.p. Borsodi Árpád